A hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Nikolova Mariyanat, Bulgária gazdasági és demográfiai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesét fogadta Semjén Zsolt a Miniszterelnökség Karmelita épületében kedden. A két kormányfő-helyettes a demográfiai kérdésekről, a bevándorlás témájáról és a nemzeti kisebbségek helyzetéről folytattak eszmecserét. A bolgár fél elismerését fejezte ki az … ∞
Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A miniszterelnök-helyettes szerint ahhoz, hogy a magyar vadászat, vadgazdálkodás és vadászati kultúra ismét régi fényében ragyogjon, és Magyarország vadászati nagyhatalommá válhasson, fontos lépéseket kellett tenni. … ∞
Mintegy négymilliárd forint hazai és európai uniós forrásból indul fejlesztés a Győri Egyházmegye központjában, a győri Káptalandombon található épületekben – jelentették be a beruházást bemutató projektindító rendezvényen. Ma, amikor Európa elvesztette saját identitását, feladta önmagát, Magyarországnak meg kell tudni mutatnia, akár az épített örökség bemutatásán keresztül … ∞
Kenyai katolikus parlamenti képviselők csoportját fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Miniszterelnökség Karmelita épületében. A Chrisantus Wamalwa Wakhungu által vezetett delegáció beszámolt a kenyai keresztények helyzetéről és az iszlám térnyerése okozta helyzetről. Az afrikai országból érkezett politikusok ismertették az általuk vezetett projekteket, melyek a nők, a … ∞
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be szerda este a Lengyel Intézetben Szalai Attila újságíró, író, politológus, polonista Lengyel földön – emlékek, naplók 1976-1990 című naplóját. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény díszvendége köszöntő beszédében elsősorban azoknak ajánlotta a művet, akik szeretnének elmélyedni az elmúlt 40 év korrajzában, … ∞
A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő években meg kell újulnia – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának rendezvényén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a hangsúlyozta, a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is. Lezsák … ∞
Mario Zenari bíborossal, a Szentszék Szíriába akkreditált nunciusával tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Budapesten, a Miniszterelnökség Karmelita épületében hétfőn. A diplomata – aki 2008-óta teljesít szolgálatot Szíriában – köszönetét fejezte ki Magyarország cselekvő szolidaritásáért, mellyel az üldözött, a háború áldozataivá vált keresztények mellé áll. Kiemelte azt … ∞
Történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton a Békés megyei Eleken. A kormány osztozik a helyi közösségek fájdalmában – mondta Semjén Zsolt a “Kiűzetés” emlékműve előtt elmondott beszédében, hangsúlyozva: az … ∞
Kedden Egerben helyezték örök nyugalomra Seregély István nyugalmazott egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) volt elnökét. A búcsúztatón egyházi és közéleti személyiségek is részt vettek. A temetési szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek végezte az egri főszékesegyházban. Seregély István nyolcvannyolcadik életévében, tavaly december … ∞
Szemben Obama elnökségével, amikor „Ünnepi fának” nevezték a karácsonyfát, Trump elnökségével visszatért a hagyományos, keresztény elnevezés: karácsonyfa, és újra karácsonynak (Christmas) nevezik a Megváltó születésének ünnepét a Fehér Házban. Ez a tény arra késztette a CBS műsorvezetőjét Ben Steint, hogy megírja a lenti cikkét, melyen … ∞