A hungarikumok a magyarság értékeit testesítik meg

2019. január 23.
Ossza meg ismerőseivel!

    A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő években meg kell újulnia – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának rendezvényén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a hangsúlyozta, a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is.

    Lezsák Sándor közölte, hogy folytatódnak a megyei és a Kárpát-medencei hungarikumvetélkedők, a versenyeket új korcsoportokkal bővítik.

    Május 23-án a megyei értéktárak vezetői Lakiteleken, szeptember 21-én pedig a helyi értékek bizottságának képviselői Budapesten találkoznak – tette hozzá. Utóbbival egy időben háromnapos rendezvényen mutatkoznak be a hungarikumok a főváros közönsége előtt.

    Lezsák Sándor üdvözölte, hogy a hungarikumok helyet kaptak az egyetemi képzésben, ugyanakkor sürgette, hogy az általános és középiskolai oktatásban is megjelenjenek.

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kijelentette, hogy a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is. Összefüggenek a nemzetpolitikával azért is, hiszen az utóbbi a magyarság érdekeit, előbbi pedig az értékeit testesíti meg – tette hozzá.

    Fazekas Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz), a Hungarikum Bizottság korábbi elnöke hangsúlyozta, hogy hungarikumok a helyi közösségek és a nemzet egészének identitását erősítik, megjelenítve a külhoni magyarság és a velünk élő nemzetiségek értékeit is. Az értéktár 2017-re közel teljessé vált, de az ehhez kapcsolódó további feladatok még sok munkát adnak a következő évekre – fogalmazott.

    A kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a hagyományok jelentőségét nemzedékről nemzedékre fölismerik, és kutatják a magyarságra jellemző értékeket. A kivételes teljesítményeket védjegyek, kitüntetések és elismerések sokasága ismeri el, a hungarikumok nyilvántartása mégsem hiábavaló, hiszen egyediségükkel csak ezek képesek a magyarságot megjeleníteni a nagyvilág előtt – hangsúlyozta V. Németh Zsolt.

    A miniszteri biztos sürgette a hungarikumok ügyének összekapcsolását a kormányzati szakpolitikával, és szorgalmazta a védjegyhasználat kiszélesítését.

    A rendezvényen átadták a nemzeti értékeket népszerűsítő mobilalkalmazások fejlesztéséért járó elismeréseket, valamint a Hungarikum médiadíjakat. Utóbbiakat idén Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió szerkesztője, Sallai Éva, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője és a Városi TV Mohács szerkesztősége kapta.

     (Forrás: MTI)