Magyarország most már erős ország anyagi értelemben, büszkeségében és nemzeti öntudatában is – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a romániai Szatmárnémetiben, a magyar kormány támogatásával felújított Szent Alajos Konviktus átadásán. Semjén Zsolt a 94 millió forintból felújított katolikus bentlakásos diákotthon átadásán azt mondta, Magyarország … ∞
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke előadást tartott a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács szerdai plenáris ülésén a kormány nemzetpolitikájáról, külhoni közösségeinket támogató intézményrendszeréről, a honosítás jelenlegi állásáról. A rendezvénynek a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Ráday Kollégiuma adott otthon, ahol a házigazda, Bogárdi … ∞
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint azért van szükség a nemzeti konzultációra, mert ebben a harcban nem elég a kormány álláspontja, szükség van arra, hogy a magyar emberek is mellé álljanak. Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában arra reagált, hogy Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, … ∞
Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Szarvason, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizedes fennállása alkalmából rendezett ünnepségen. A politikus mintegy ezer vendég előtt arról … ∞
A legnagyobb probléma a migrációval, hogy “ha egyszer ide bejönnek, többet nem tudunk megszabadulni tőlük” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön egy váci fórumon, hozzátéve, “senkinek ne legyen illúziója, ha ezt most elrontjuk, többé nem lehet jóvátenni”. A kormánypárti politikus a Magyar Magyarországot! Európai Európát! … ∞
Magyarország és Európa is a migránsok inváziója alatt áll, létünkben vagyunk fenyegetve – mondta Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országjáró kerekasztal-beszélgetésének sajószentpéteri állomása előtt tartott sajtótájékoztatón szerdán. A miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke úgy fogalmazott: Afrikából, Ázsiából akár milliók kelhetnek útnak Európa felé, … ∞
Ausztria negyedik legnépesebb tartományának vezetőjét, Stájerország tartományfőnökét fogata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán az Országházban. A Hermann Schützenhöferrel folytatott megbeszélésen a magyar kormányfő helyettese hangsúlyozta, a közös történelmi, kulturális alapokra és a két nép barátságára épülő együttműködést tovább kívánjuk erősíteni, s ebben komolyan számítunk stájer partnerünkre. … ∞
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országjáró fórumán szeptember 20-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével és Fodor Csaba politológussal, a Nézőpont Intézet ügyvezetőjével beszélget Lanczendorfer Erzsébet, a Győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) „Aki a jövőben akar olvasni, annak a múltban kell … ∞
Az Európai Bíróság elutasította hazánk és Szlovákia keresetét, amelyben sok ezer menedékkérő kötelező jellegű áttelepítési mechanizmusáról született döntést támadtuk meg. A magyar kormányzat – nagyon helyesen – fellépett a döntés ellen, amely meglátásunk szerint az előszobája lehet egy későbbi létszámlimit nélküli, hasonló módszer kötelező bevezetésének. … ∞
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány meghívására hazánkba látogatott és két koncertet adott a kairói „Shabab El Anba Rewis” kopt egyházi kórus és kamarazenekar, mely testvérkapcsolatot ápol a budai Szent Angéla Ferences Gimnázium Semjénné Menus Gabriella vezette öregdiák kórusával. A ferencesek és a Korzenszky Richárd vezette … ∞