„Európa és Magyarország sorsa közös, Európa szekere is kátyús úton halad, de mi kátyúink mélyebbek, és az út egyik oldalán sűrűsödnek” – jelentette ki Harrach Péter. Hozzátette: a kontinensnek és Magyarországnak is megújulásra van szüksége, ez pedig célratörő és bátor vezetőt igényel.
A kereszténydemokrata politikus reményének adott hangot, hogy a félév végén valóban egy erős Európa kormányrúdját adják majd át, s azok a célok és hangsúlyok, amelyeket megfogalmaztak, megvalósulnak, illetve érvényesülnek.
Harrach Péter fontosnak tartotta, hogy az uniós elnökségi program az emberi tényezőre épül.
∞