A világot sújtó éhezés és a konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott beszédében. A Szentatya a védtelenek, a gyermekek, a nők és az idősek védelmét sürgette, ők gyakran kizsákmányolás áldozatai, és magukra vannak hagyva. A … ∞
Csütörtöktől vasárnapig Magyarországon rendezik meg az Európai Olimpiai Reménységek golfversenyét, amelynek ünnepélyes megnyitóját szerdán tartották meg a Parlamentben. A viadalon hét ország 17 éven aluli legjobb játékosai mérik össze tudásukat, a házigazda magyar csapat mellett a cseh, a szerb, a szlovák, a szlovén, osztrák és … ∞
Semjén Zsolt szerint Hoffmann Rózsa “emblematikus szereplője” lesz a következő Országgyűlésnek oktatási ügyekben. A miniszterelnök-helyettes erről az M1 Az Este című műsorában beszélt hétfőn. A KDNP elnöke közölte, teljes mértékben elégedett Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár teljesítményével. “Abban a golyózáporban, amiben végigküzdötte a négy évet, és amit … ∞
Köszönetünket fejezzük ki a külhoni magyaroknak, hogy az országgyűlési választásokon az általuk leadott közel 130 ezer szavazat 95,5 százalékával a Fidesz-KDNP szövetséget támogatták. Szavazataikkal bizonyágát adták annak, ahogy ők is mindig számíthatnak ránk, úgy mi is számíthatunk rájuk. Budapest, 2014. április 12. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért … ∞
Várhatóan kétharmados többséggel nyerte a Fidesz a vasárnapi országgyűlési választást 133 mandátumot szerezve, a baloldal 38, a Jobbik 23, az LMP pedig 5 mandátummal jutott a 199 fős parlamentbe. Az országos listákra leadott szavazatok 96,92 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP a szavazatok 44,31 százalékát szerezte meg, … ∞
Az a nemzeti érdek, hogy minél többen menjenek el szavazni – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap nem sokkal 10 óra után adta le voksát a főváros II. kerületében. Ez a mostani választás az egyetemes magyarság ünnepe, hiszen először fordul elő Trianon óta, hogy … ∞
A miniszterelnök-helyettes szerint nincs elveszett szavazat. Semjén 2002 keserű tapasztalatairól is beszélt a Hír TV-ben. Semjén Zsolt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta: 2002-ben keserű tapasztalat érte a választások után. Akkor szavai szerint szárnyalt az ország, mégis elvesztették a voksolást. A keresztény szavazókhoz … ∞
A katonai hagyományőrzés mozgalommá válásának mintegy negyedszázados múltjáról, illetve a hagyományőrző találkozók, felvonulások, csatabemutatók összekovácsoló erejéről beszélt Semjén Zsolt Tápióbicskén péntek délután. A miniszterelnök-helyettes az 1849. április 4-i tápióbicskei csata évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen az egykori csatatér fontos átkelőhelyének számító, újjáépített fahídon állva méltatta a … ∞
Mintegy 3,5 milliárd forintnyi, zömmel uniós forrásból megújult a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak helyet adó hatvani Grassalkovich-kastély. Az ünnepélyes átadáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondott beszédet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szombati ünnepélyes átadást megelőző hatvani sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ősrégi … ∞