A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll – mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot. A … ∞
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban – tartalmazza a tanács szerdai ülése után elfogadott zárónyilatkozat, amelyet eljuttattak az MTI-hez is. A résztvevők kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, … ∞
Nagy támogatottságot élvez a honosítás a diaszpóra magyar lakta területein – mondta SemjénZsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IV.ülésének szünetében szerdán, a fővárosban. A politikus újságírók előtt kiemelte: a külhoni magyarság tekintetében teljes konszenzus tapasztalható a társadalom és a parlamenti pártok részéről a három … ∞
Egy dolog nem változott az elmúlt 25 évben, az alapvető célunk továbbra is a nemzet határok feletti egyesítése – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén a Várkert Bazár nagytermében. Orbán Viktor beszéde elején párhuzamot vont a Várkert Bazár és a nemzet … ∞
Az Európai Bizottság előző elnöke, José Manuel Barroso távozásakor levélben köszönte meg az együttműködést Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének, aki válaszában hangsúlyozta: nem szabad szem elől tévesztenünk az integráció kereszténységben rejlő gyökereit. Az alábbiakban a két levél fordítását közöljük. José Manuel Barroso levele: Brüsszel, … ∞
Az idei esztendő aktuális nemzetpolitikai eseményei, a honosítás helyzete, és a tervezett jövő évi szakiskolai tematikus program szerepel többi között a Magyar Diaszpóra Tanács november 19-i és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) másnapi ülésén – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán az MTI-nek. A … ∞
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn a Parlamentben fogadta laoszi kollégáját, Somsavat Lengsavadot, aki a délkelet ázsiai ország delegációjának élén érkezett hazánkba. A találkozó során a felek megállapodtak abban, hogy Magyarország tapasztalataival hozzájárul a helyi élelmiszerbiztonság kialakításához, emellett segítséget nyújt agrárterületen is. A tárgyalás során a vendégek … ∞
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztos abban, hogy meg fog valósulni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló kezdeményezése. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta, nem állítja, hogy teljes nézetazonosság van a kormányon belül a kérdésében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként … ∞
A kormány nem tudja, hogy kikre vonatkozik az amerikai beutazási tilalom, az adóhivatal elnökének érintettségéről is csak onnan értesült, hogy Vida Ildikó kedden tájékoztatta erről a nemzetgazdasági minisztert – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli kérdésre adott válaszában. A kormányfő helyettese Mesterházy Attila szocialista képviselő érdeklődésére válaszolt, … ∞
Budapesten is bemutatták a Kisléghi Nagy Ádám festőművész ikonokat, portrékat, szenteket és bibliai alakokat ábrázoló alkotásait felvonultató festményalbumot, amely a Magyar Napló gondozásában jelent meg. Kisléghi Nagy Ádám, a szent festője címmel jelent meg az alkotó műveit bemutató művészeti album Daniel Estivillnek, a római Gregoriana … ∞