Államalapító Szent István fundamentuma a megmaradásunkat jelenti, nekünk pedig ma is az a küldetésünk, hogy országépítők legyünk – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az állami ünnep alkalmából a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadásakor csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban. A politikus szerint mindenkinek ott kell … ∞
Fájó szívvel búcsúzunk az élete 95. évében elhunyt Dessewffy László írótól, újságírótól, a Kereszténydemokrata Néppárt tagjától. Dessewffy László 1926-ban született neves történelmi család tagjaként, derül ki a Magyar Szemle életrajzából. Cegléden érettségizett, majd 1945-től az Újjáépítési Minisztériumban dolgozott id. Antall József beosztottjaként. Rokona, Dessewffy Gyula hatására – aki … ∞
Július elején a belga állami televízió budapesti tudósításában Mészáros István László élesen bírálta a Magyarországgal szembeni agresszív európai uniós kampányt. A Szent Pál Akadémia rektorhelyettesét, volt országgyűlési képviselőt a pedofilellenes törvény nyomán kialakult viharról kérdezte a Hetek című közéleti hetilap. – Sokan meglepetésként értékelték a … ∞
A lengyel Alkotmánybíróság kimondta: a nemzeti alkotmány elsődleges az EU-s joggal szemben! https://magyarnemzet.hu/…/varso-szerint-a-nemzeti…/ (semjenzsolt.hu)
A magyar erdők évente öt millió tonna széndioxidot, vagy más üvegházhatású gázt kötnek meg, amely a magyar kibocsátásnak körülbelül a 8 százaléka – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Gödöllőn. Semjén Zsolt a 2021-es Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. közös … ∞
Átadták szerdán Gánt-Kőhányáspusztán a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaházat, amelyet komplex fejlesztésként tanösvények, vizes élőhely bemutató, vadmegfigyelő állomás egészít ki, 800 millió forintot meghaladó beruházással. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében elmondta, a létesítmény szellemisége illeszkedik a vadászati világkiállítás “Egy a természettel!” jelmondatához. Kőhányás az … ∞
Tessely Zoltán barátom meghívására Fejér megyébe, Bicskére látogattam, ahol bejártuk a megindult fejlesztéseket és további tervekről beszélgettünk. Az erős Magyarország erős közösségekre épül. Hajrá, Fejér megye! (semjenzsolt.hu)
Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni – hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott: “néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni … ∞
A kormány örömmel hallotta Ferenc pápa bejelentését, hogy elfogadta a Budapestre szóló meghívást, és tisztelettel várja őt szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából – közölte a Miniszterelnökség vasárnap. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett közleményben az olvasható: a Szentatya látogatásának részleteiről „az ilyenkor szokott módon … ∞