Hitet és erőt kell meríteni őseink példájából

2014. október 07.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az ünnepségek, történelmi megemlékezések értelme, hogy a magyarság erőt merítsen ősei példájából, és levonja a tanulságokat – mondta a Békés megyei Újkígyóson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, miután felavatta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére emelt új szobrot kedden.

    Ünnepi beszédében Semjén Zsolt kiemelte: egy létszámában kis nép akkor maradhat fenn, ha minden egyes tagjában benne él az egész magyar történelem és kultúra.

    Leszögezte: nincs még egy olyan nép, amelyik arányát tekintve annyi Nobel-díjast adott volna a világnak, mint a magyar, és nincs még egy olyan “család” a történelemben, amelyik annyi szentet adott volna a katolikus egyháznak, mint az Árpád-ház.

    A feladat és a kihívás azonos volt az államalapításkor, 1848-49-ben és 1956-ban – mondta Semjén Zsolt. Szent Istvánnak a kereszténység felvétele és a szuverén magyar állam megteremtése volt a feladata. 1848-49-ben a polgári átalakulást és a nemzeti függetlenség kivívását tűzték zászlajukra a forradalmárok és szabadságharcosok, 1956-ban pedig a kommunista rendszer helyett a jogállamiság megteremtése, a szovjet uralom helyett a függetlenség kivívása volt a fő cél – sorolta a történelmi példákat a politikus.

    “Most is hasonló feladat előtt állunk” – mondta. Kifejtette: most az a cél, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon; előbbit szolgálja a nemzet egységesítése az állampolgárság kiterjesztésével.

    Semjén Zsolt; Szebellédi Zoltán

    “Magyarnak lenni küldetés, hogy megmaradjunk” – hangoztatta Semjén Zsolt, hozzátéve: “ha mi eltűnünk, az egyetemes emberiség lesz pótolhatatlanul szegényebb”.

    A miniszterelnök-helyettes szerint ahhoz, hogy magyarságunkban megerősödjünk, “fontos a büszkeség, amit történelmünk nagyjaitól vehetünk és tanulhatunk, és fontos a történelmünkben lévő tanulságok levonása, hogy mi az, ami a megmaradásunkhoz kell”.

    Semjén Zsolt az újkígyósi ünnepségen elmondta, fontosnak tartja, hogy a települések ismerjék meg saját történelmüket és saját hőseiket is, mert a magyar történelem nemcsak a nagy emberek története, hanem minden városé, falué és családé is.

    Reményét fejezte ki, hogy a most felavatott emlékmű “megerősít minket magyarságunkban, nemzeti elkötelezettségünkben, patriotizmusunkban a magyar nemzet iránt és lokálpatriotizmusunkban”.

    Szebellédi Zoltán (Fidesz-KDNP), Újkígyós polgármestere az ünnepségen elmondta: a rendszerváltás óta minden képviselő-testület megígérte, hogy új szobrot állít az 1948-ban felavatott emlékmű helyére, ám ez az igyekezet mindig megfeneklett. Két éve döntött úgy a település vezetése, hogy 2014-ben, Újkígyós alapításának 200. évfordulójára mindenképpen el kell készülnie az alkotásnak.

    A szobor felállításához Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Nemzeti Kulturális Alapból 3 millió forintot ajánlott fel, magánadományokból pedig 2 millió forintot gyűjtöttek össze.

    Az új emlékművet Gera Katalin, Újkígyósról elszármazott szobrászművész alkotta.

    (Forrás: MTI)

     

    A kereszténydemokrácia zászlóvivője volt

    2014. október 07.
    Ossza meg ismerőseivel!

      Magyar hazafinak, a kereszténydemokrácia zászlóvivőjének nevezte Keresztes Sándor egykori politikust a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap a Kolozs megyei Magyarokerekén. Semjén Zsolt erről azután beszélt, hogy felavatták a településen született volt vatikáni nagykövet emléktábláját.

      A Barankovics István Alapítvány a KDNP újraalakulásának 25. évfordulóján tisztelgett emléktábla-állítással Keresztes Sándor, az 1944-49. között működő, a kommunisták által ellehetetlenített Demokrata Néppárt alapító tagja, volt vatikáni nagykövet előtt. A tavaly elhunyt Keresztes Sándor 1919-ben Magyarokerekén (Kalotaszentkirály község része) látta meg a napvilágot. 

      Semjén Zsolt, miután a kereszténydemokrata politikus fiával, Keresztes K. Sándor volt környezetvédelmi miniszterrel leleplezte az emléktáblát, az MTI-nek nyilatkozva közölte: Keresztes Sándornak óriási szerepe volt abban, hogy a Barankovics-pártot át lehetett menteni a rendszerváltozásra és napjainkig. 

      Keresztes_S._emléktábla_03

      A politikus felidézte, hogy Keresztes Sándort letartóztatták a nyilasok, bebörtönözték a kommunisták, de mindvégig hű maradt a kereszténydemokráciához. 

      A zsúfolásig megtelt templomban tartott laudációban elhangzott: Keresztes Sándor politikai nézetei a nemzeti hagyományokra épültek, ugyanakkor a katolikus szociális reformmozgalmakban megújult, korszerű keresztény eszmények formálták. 

      Semjén Zsolt kitért arra is, hogy a kereszténydemokrata politikusnak jelentős szerepe volt abban, hogy II. János Pál pápa a gyulafehérvári egyházmegyét érseki rangra emelte. Emellett a hatvanas évektől az erdélyi magyar kisebbség és az egyház nemzetfenntartó szerepének megőrzése érdekében üzenetközvetítői feladatot vállalt Illyés Gyula és Márton Áron között.

      (Forrás: MTI)

      XXII. Őszi Vásár Székelyudvarhelyen

      2014. október 03.
      Ossza meg ismerőseivel!

        Nem múlhat el ősz vásár nélkül Székelyudvarhelyen: idén huszonkettedik alkalommal szervezi meg ezt a Príma Press Kft. A megnyitóra október 2-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor került sor a városi sportcsarnokban. A XXII. Őszi Vásár megnyitóján fővédnökként vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A nyitónapon jelen volt Zsigmond Barna Pál főkonzul és Farkas Balázs konzul is.

        Idén közel százötven kiállító termékeiből és szolgáltatásaiból lehet válogatni a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és a városi minifoci-pályán, ahol székely termékekből és minőségi borokból vihetünk haza. Az Őszi Vásárra a határon túlról is érkeztek vállalkozók, Magyarországról mintegy húszan.

        A megnyitón a felszólalók a vásár érdemeit emelték ki, többek között azt, hogy a térségben ez az egyik legfontosabb olyan gazdasági jellegű esemény, ami a válság és a pénzügyi nehézségek ellenére is fennmaradt több mint két évtizeden át. A szervezők szerint Udvarhelyszék gazdasági potenciáljáról kevés szó esik, ezért is fontos, hogy az Őszi Vásár minden évben teret adjon az új gazdasági kapcsolatok létesítésének.

        csikszereda

        Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte, hogy értékeinket fel tudjuk mutatni a nagyvilágnak, ezáltal tudatosítva ezeket magunkban is, hiszen ha mi nem menedzseljük magunkat, helyettünk senki nem teszi ezt meg. Úgy vélte, a székelyudvarhelyi vásárhoz hasonló alkalmak azért jók, mert be tudjuk mutatni a világnak az értékeket, amelyekre büszkék vagyunk. “Nemzetpolitikailag is fontos a büszkeség, hiszen egy szellemileg nagy, de létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne van a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni” – hangsúlyozta rámutatva, nincs még egy olyan nép, amely létszámához képest annyi Nobel-díjast adott volna a világnak, mint a magyarság.

        Az Őszi Vásár keretében tartják azt a gazdasági konferenciát és üzletember találkozót is, amelyet csütörtökön délután 15 órától nyitottak meg a Városháza Szent István termében. Itt gazdasági szakemberek engednek betekintést a térséget is érintő gazdasági témákba.

        A rendezvény megnyitóján Zsigmond Barna Pál elmondta, főkonzulként olyan intézményt képvisel, amely számára meghatározó fontosságú a gazdaság – utalt arra, hogy Magyarországon immár együvé tartozik a Külügyminisztérium és a Külgazdasági Minisztérium. “Magyarország kiemelten fontosnak tartja a külgazdaságot, hiszen ennek köszönhetően tud egy ország fejlődni. Kiemelten fontosak a külső piacok, kifejezetten a romániai piac, éppen ezért mindannyiunk érdeke a két ország közötti gazdasági összefonódás erősítése” – hangsúlyozta. Rámutatott, habár Székelyföld piacáról még sok minden hiányzik, nagy lehetőség rejlik a Székely és Góbé Termékekben, illetve a turizmusban is, hiszen amennyiben fejlődik az autópályahálózat, még több külföldi látogat majd a térségbe.

        Az eseményről készült fotógalériát megtekintheti a Főkonzulátus Facebook oldalán.

        (Forrás: csikszereda.gov.hu)

        A kormány küldetése az ország újjáépítése

        2014. szeptember 23.
        Ossza meg ismerőseivel!

          A kormány küldetése az ország újjáépítése, ami nemcsak nagyberuházásokat jelent, hanem a legkisebb településeken történő fejlesztéseket is magában foglalja – fogalmazott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Balatonfenyves imremajori településrésze ivóvíz-hálózatának átadó-ünnepségén kedden.

          A beruházást a korábban kutakból származó víz magas bórtartalma tette szükségessé, ami miatt a majorban élő 160 ember évek óta csak lajtos kocsiból jutott iható vízhez. Az uniós támogatással, nettó 90 millió forintból megvalósult hálózat részeként 3,5 kilométer hosszú vezeték, valamint a rendszerhez tartozó műtárgyak épültek meg.

          Fenyves 02

          Semjén Zsolt kifejtette, a vezetékes ivóvíz kiépítése azért is fontos, mert az államnak kötelessége garantálni a lakosság alapvető ellátását, amihez biztosítani kell a villanyt, a gázt és a vizet. Ez nem lehet piaci viszonyok, vagy ár-érték arány kérdése, és az alapvető ellátást biztosító rendszerek nem kerülhetnek magánkézbe – hangsúlyozta.

          A miniszterelnök-helyettes szimbolikusnak nevezte a balatonfenyvesi beruházást azért is, mert nemzeti érdek a vidék megtartó erejének növelése. Az öt évig húzódó fenyvesi projekt tanulságát is levonva azt mondta, államigazgatási szempontból át kell tekinteni, hogyan lehet csökkenteni a bürokráciát az érintett területeken.

          Móring József Attila; Lombár Gábor; Semjén Zsolt

          Lombár Gábor (független) Balatonfenyves polgármestere Imremajor történetét ismertetve arról is beszélt, hogy az egészséges vezetékes ivóvízellátás öt éve vált különösen fontossá, mivel az uniós elvárásoknak nem megfelelő értékek miatt már csak lajtos kocsiból fogyaszthattak vizet az itt élők. A major ivóvíz-hálózatának kiépítésére az önkormányzat pályázatát kiemelten kezelte a kormány, mégis sokáig húzódott a megvalósítás a számtalan bürokratikus akadály, illetve a hatóságok ellentmondásos engedélyezési gyakorlata miatt – mondta, hozzátéve, hogy a következő feladat a major szennyvízhálózatának kiépítése lesz.

          (Forrás: MTI)

          Baloldali támadás a kettős állampolgárság ellen

          2014. szeptember 19.
          Ossza meg ismerőseivel!

            A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az Index hírportál, valamint annak alapján az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai “tudatos torzítással, teljesen ellenőrizetlen forrásokból származó híresztelések alapján” támadást indítottak a kettős állampolgárság ellen. Semjén Zsolt erről a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

            A kereszténydemokrata politikus az Index cikkére reagálva elmondta, a szomszédos országokban működő “kevésbé baráti” titkosszolgálatok akciókat indítottak az állampolgárság akadályozására. Ezeknek a titkosszolgálati akcióknak lényege, hogy dezinformáció alapján fiktív honlapokat hoznak létre, valamint azokra fiktív anyagokat töltenek fel, és azokra hivatkozva korrupciós visszaéléseket sejtetnek az állampolgárság körül – magyarázta.

            Szomorú, hogy bizonyos baloldali médiumok Magyarországon átvették ezeket a híreket – mondta Semjén Zsolt, majd rögzítette: aki külföldi titkosszolgálattal működik együtt magyar nemzeti célokkal szemben, az hazaárulást követ el. A miniszterelnök-helyettes a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra is, akinek tudomása van arról, hogy bűncselekménnyel szereznek magyar állampolgárságot, annak feljelentési kötelezettsége van.

            Aki ennek nem tesz eleget, szintén bűncselekményt követ el – tette hozzá. Semjén Zsolt a kormány nevében visszautasította a magyar államigazgatást ért korrupciós vádat. Ha korrupciós eset felmerült, akkor az ellen magyar állam a legszigorúbban lépett fel – hangsúlyozta a kormányfő-helyettes. Semjén Zsolt szerint a honosítás során az érintett többszörös szűrőn, azaz titkosszolgálati, nemzetbiztonsági, rendőrségi és államigazgatási ellenőrzésen esik át.

            A kormánypárti politikus a sajtótájékoztatón a rezsicsökkentéssel kapcsolatban kifejtette, a kormány a multinacionális közműszolgáltatókkal szemben az emberek oldalára állt, a nagy nemzetközi nyomás ellenére a kabinet megakadályozza, hogy a cégek extraprofitot “vegyenek le” a lakosságról és kivigyék azt az országból.

            A devizahitelesek kormány általi megmentését példátlan történelmi tettnek nevezte Semjén Zsolt, aki szerint ebben az ügyben “az igazságosság most übereli a formális jogászkodást.” Az apró betűs szövegekben lévő kitételek nem lehetnek okok arra, hogy az igazságossággal szemben meghozott szerződések terhét egyoldalúan csak az emberek viseljék – magyarázta.

            (Forrás: MTI)

            Példát mutat a Nyugat-magyarországi Egyetem

            2014. szeptember 11.
            Ossza meg ismerőseivel!

              Az egész ország számára irányt mutat, példát ad a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományból, tradícióból, hazaszeretetből – hangoztatta az intézmény keddi, soproni tanévnyítóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

              Semjén Zsolt kiemelte, szenvedéllyel oktatják a diákokat, s a legújabb ismeretek átadásához is a legrégebbi tradíciókat felhasználva nyúlnak az intézményben, amelyben, például egyfajta egyenruhával is megjelenik a hajdani és a jövőbeni hallgatók közösségéhez tartozás, az alma mater történelmisége pedig “az az értéktöbblet, amit nem lehet semmi mással pótolni”.

              “A tradíciók ápolása olyan karizmája és karaktere a soproni egyetemnek, amire büszke lehet”, jegyezte meg Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy a volt és jelenlegi diákok kötődése az a fundamentum, ami az egyetem jövőjét jelenti.

              Fekvésével az egyetem “predesztinálva van a hűségre és a nemzethűségre”, amiben a felvidéki örökség is szerepet kap, hiszen az intézmény megérte a Szent István-i Magyarország szétszakítását és a gyökerek elvágásának kísérletét, “de ahogy mi egy nemzetnek vagyunk a tagjai, úgy a soproni diákok is egy egyetemnek a polgárai, függetlenül attól, hogy a történelem viharai hova húzkodták  határokat vagy hova üldözték el őket”, emelte ki a miniszterelnök-helyettes.

              Semjén Zsolt

              Faragó Sándor, az intézmény rektora az eseményen azt emelte ki, az egyetem mind felszereltségében, mind szakember-bázisában alkalmas arra, hogy a legmodernebb tudást adja meg hallgatóinak, akik közül mintegy 2700-an kezdik meg elsőévesként tanulmányaikat az öt központ valamelyikében. Kiemelte, hogy az elmúlt hét esztendőben mintegy 20 milliárd forintnyi fejlesztés zajlott az egyetemen, jelenleg is másfél tucatnál több projekt fut.

              A rektor megemlítette, a 280. tanévét kezdő egyetem nem csupán szakembereket, de “jó embereket is nevelt”, példaként hozva az 1921-es nyugat-magyarországi felkelést, amely lehetővé tette, hogy népszavazást követően Magyarországhoz tartozzon Sopron városa. Utalt arra, hogy a harcokban az egyetem négy diákja életét áldozta a hazáért.

              (Forrás: MTI)

              Minden jó, ami átjárhatóvá teszi a határokat

              2014. szeptember 03.
              Ossza meg ismerőseivel!

                Kárpát-medencei Online Oktatási Centrummal bővült az Óbudai Egyetem képzési kínálata. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a centrum bemutatóján hétfőn a fővárosban kiemelte: az online képzések lehetővé teszik, hogy egyre nagyobb számban tudjanak külhoni hallgatók is bekapcsolódni a legmagasabb szintű oktatási formába, ami elősegíti megmaradásukat.

                Rámutatott: a magyar nemzet legnagyobb tragédiája a szétszabdaltság. A magyar nemzetnek ezért minden jó, ami határtalan, és átjárhatóvá teszi a határokat. Az online oktatási forma az évtized forradalma, egy olyan lehetőség, amit mindenképpen ki kell használni – emelte ki.

                A miniszterelnök-helyettes szerint bár a mester-tanítvány személyes viszonya nem pótolható, de a mai viszonyoknak megfelelő, tömeges kapcsolattartás adekvát formája az online oktatási forma.

                Hozzátette: a nagyobb anyagi lehetőségű országok könnyen megengedhetik maguknak újabb és újabb egyetemek, laboratóriumok építését. Az online oktatás ugyanakkor lényegében ingyenes, a “legszociálisabb képzési forma”, s természetesnek nevezte, hogy támogatják. A központról szólva hangsúlyozta: államilag akkreditált elismert képzésekről van szó, amelyek magyar nyelven zajlanak. Rögzítette: egy nemzet megmaradása szorosan összefügg a nyelvvel.

                Kitért arra: semmiképpen nem cél olyan képzések támogatása, ami elszív diákokat a kinti intézményektől. Ezek az online képzések azonban lehetővé teszik, hogy egyre nagyobb számban tudjanak a hallgatók bekapcsolódni az oktatásba magyar nyelven, ami elősegíti a megmaradásukat – jegyezte meg.

                Palkovics László, felsőoktatási államtitkár azt mondta: a képzési forma egy új, innovatív terméke a magyar felsőoktatásnak, amelyet a külföldi hallgatók Magyarországra vonzásához hasonlított. Ez az eszköz a tudás megosztásának újabb módja – mutatott rá.  A kezdeményezést támogatandónak tartotta és megjegyezte: a felsőoktatási stratégia fontos eleme a hasonló oktatási formák segítése. A képzés emellett jól beilleszthető a duális képzési formák közé is – jelezte.

                Fodor János, az Óbudai Egyetem új rektora kiemelte: az idei tanév több változást hoz, ezek közül meghatározó, hogy új vezetés irányítja az egyetemet. Feladatának tartja, hogy biztosítsa az egyetem töretlen és dinamikus fejlődését, elképzelései középpontjában az eredményes működés áll – hangoztatta.

                Az Óbudai Egyetem elkötelezett a Kárpát-medencei magyar nyelvű képzés, az anyanyelven történő oktatás mellett és a szülőföldön maradás legfontosabb feltételének a helyben megvalósuló képzéseket tartják. Az intézmény székhelyen kívüli képzést folytat Szabadkán, és a mostani tanévtől Székelyudvarhelyen.

                Az oktatási centrum szeptembertől kísérleti jelleggel négy ingyenes online kurzussal kezdi meg tevékenységét. Az érdeklődők megismerkedhetnek a jazz kultúrtörténetével, az egyéni és csoportos problémamegoldó technikákkal, a pedagógia alapjaival és az ergonómia területével.

                A résztvevők időkorlát nélkül férnek hozzá a kurzusokhoz, amelyek 2015-től továbbiakkal bővülnek a tervek szerint  – jelezte a rektor, aki elmondta: több intézménnyel is egyeztettek már a témában. Hozzátette: külhoni magyar intézmények is tehetnek fel online kurzusokat.

                (Forrás: MTI)

                A kormány támogatja a külhoni magyarság autonómiatörekvéseit

                2014. augusztus 26.
                Ossza meg ismerőseivel!

                  A magyar kormány “teljes mellszélességgel” a külhoni magyarság autonómiatörekvései mögött áll – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a külképviseleti vezetők értekezletén hétfőn a fővárosban.

                  Semjén Zsolt kiemelte: az egyes autonómiakoncepciókat az adott nemzetrésznek, közösségnek kell kidolgoznia, és a magyar kormány azt támogatja, amelyet a közösség a saját megmaradásáért kimunkált.

                  Soha nem követeltek olyat, amire ne lenne példa Európában, vagy ami ne lenne általános. Az autonómia a közösség szintjén emberi jognak számít – rögzítette a kormányfő helyettese, aki kijelentette: “ha másoknak jár, nekünk is jár”, “amit másoknak szabad, nekünk is”.

                  “Nem vagyunk másodrangú polgárok és másodrangú emberek” – jelentette ki, hozzátéve: vissza kell utasítani, ha az autonómia kérdésében szélsőségességgel vádolják Magyarországot.

                  Úgy fogalmazott: a magyar állampolgársági törvény támadhatatlan, nem tartalmaz etnikai aspektust. A törvény semmilyen olyan pontot nem tartalmaz továbbá, amely különbözne a körülöttünk lévő országok gyakorlatától.

                  A kormányfő helyettese segítséget kért abban, hogy ha az állampolgársági eljárás során akár az űrlapoknál a nagykövetek még látnak lehetőséget az egyszerűsítésre, jelezzék. Egyúttal megköszönte az eddigi visszajelzéseket. Ami az egyszerűsítésnél jogilag lehetséges, meg fogják tenni – hangsúlyozta.

                  Megjegyezte: nemzeti érdekből olyan embereket is tudnak honosítani, akik szorosan véve nem férnek bele a szabályokba. Példaként a magyarországi görögöket említette, akik közül többen évtizedekkel ezelőtt elveszítették a magyar állampolgárságot, amikor a görögöt választották.

                  Közlése szerint eddig 610 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és nem csökkent a beadványok száma. Tarthatónak nevezte, hogy a ciklus végére 1 millió új magyar állampolgár legyen.

                  A miniszterelnök-helyettes szólt a Magyar Diaszpóra Tanács létrehozásáról és a Kőrösi Csoma Sándor programról, utóbbi keretében a korábbi ötven helyett száz fiatal utazott a határon túlra, hogy segítse a diaszpóra magyarságát.

                  Semjén Zsolt kitért a magyarság értékeinek megőrzését célzó Mikes-programra, kiemelve, raktárakat hoztak létre, ahonnan az állam költségén szállítják haza az összegyűjtött könyveket, levéltári emlékeket. Beszámolt a nemzeti regiszter létrehozásáról is, amely az interneten keresztül lehetővé teszi a kapcsolattartást, ezt angol nyelven is elérhetővé tették.

                  Az egyházi diplomáciára térve többi között azt mondta: “reménységük van arra”, hogy a Szent Márton-évfordulón (2016-ban)Ferenc pápa Magyarországra látogat. A magyar diplomácia természetes kötelességnek nevezte, hogy kiálljon az üldözött keresztények mellett, hangsúlyozva, ez nem vallási, hanem civilizációs kérdés.

                  (Forrás: MTI)

                  Nemzetmegtartó ereje van a magyar nyelvnek

                  2014. július 08.
                  Ossza meg ismerőseivel!

                    A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem rendezvényének megnyitóján kedden Budapesten. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében azt közölte: 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány a Kárpát-medencében azzal a céllal, hogy 2020-ig megduplázódjon a magyar országhatáron lévő átkelők száma.

                    Semjén Zsolt beszédében kiemelte: a magyar nyelv az egyes ember és a nemzet egésze szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, s a reformkor óta evidencia, hogy a magyar nemzet ereje és a magyar nyelv “kiteljesedése” egymással szoros összefüggésben áll.

                    Bármely ország területére szakított bennünket a történelem vihara, egy nyelvet beszélünk, egy kultúrkörnek, nemzetnek és sorsközösségnek vagyunk a tagjai – fogalmazott.

                    Azt mondta, mindenkinek megvan a dolga a nemzet építése érdekében, a magyar állam feladata és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon. Semjén Zsolt szólt a nemzet közjogi egyesítése érdekében hozott lépésekről, így az állampolgárság biztosításáról és különböző támogatási formákról. Ez ugyanakkor csak keret, élővé akkor válik, ha számtalan személyes kapcsolaton keresztül, hajszálgyökerek millióival be tudjuk hálózni az egész Kárpát-medencét – mondta.

                    A huszadik alkalommal megrendezett nyári egyetem a magyar nyelv művelését, a személyes kapcsolatok kialakulását és a magyar nemzet megmaradásának erősítését is lehetővé teszi – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, aki jelezte: ahogy eddig, a továbbiakban is biztosítják a program megrendezéséhez szükséges forrásokat.

                    Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón közölte: 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány a Kárpát-medencében azzal a céllal, hogy 2020-ig megduplázódjon a magyar országhatáron lévő átkelők száma.

                    Elmondta: ma 93 helyen lehet átkelni a szomszédos országokba. A cél az, hogy a következő hat és fél évben 100 új határkapcsolat épüljön ki. Ezek közül 50-re már megkötötték a politikai és finanszírozási megállapodásokat – tette hozzá az államtitkár.

                    A határátkelőhelyek sűrítésével megteremthető a határ menti és az egész Kárpát-medencei gazdasági együttműködés lehetősége – emelte ki.

                    Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: Európa megerősítésében Közép-Európának, azon belül a Kárpát-medencének kulcsszerep jut, e térségnek ugyanis komoly esélye van arra, hogy az egész kontinens növekedési motorja legyen. Ehhez egy megerősített Kárpát-medencei gazdasági együttműködésre is szükség van – mondta Szijjártó Péter.

                    Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára – Trócsányi László igazságügyi miniszter nevében tartott – köszöntőjében kifejtette: az új Igazságügyi Minisztérium feladata, hogy erősítse a nemzet számára fontos alkotmányos hagyományokat, márpedig “a nemzeti összetartozás az alkotmányos identitásunk része”. E nyári egyetem is lehetővé teszi, hogy az összetartozás érzése mint alkotmányos hagyomány tovább erősödjön – tette hozzá, hangsúlyozva: a nemzeti összetartozás egy olyan cél, amelyet a magyar állam mindig is támogatni fog.

                    Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes – aki Tarlós István főpolgármester nevében köszöntötte a résztvevőket – azt mondta: örömmel tölti el a főváros vezetését, hogy a program mára hagyománnyá vált, lehetővé téve, hogy a határon túli fiatalok képezhessék magukat. Budapest a nemzet fővárosa, amelyhez hozzátartoznak azok a nemzettestek is, ahonnan a nyári egyetem hallgatói érkeztek – tette hozzá.

                    Szentes Tamás főpolgármester-helyettes arról beszélt: jelentős az az örökség és hagyomány, amelyet határon inneni és túli magyar felsőoktatási intézmények hordoznak.

                    Gyetvai Árpád, az Emmi politikai főtanácsadója – aki Palkovics László felsőoktatási államtitkár nevében szólt a résztvevőkhöz – rámutatott: jó lenne, ha a jövőben a hallgatói mobilitás kétirányú lenne. Fontosnak tartotta az oktatói csereprogramokat és a kihelyezett képzések erősítését is.

                    Mezey Barna, az ELTE rektora kiemelte: immár huszadik alkalommal rendezik meg a nyári egyetemet, s egy nagy nemes tradíció részévé vált a program.

                    Az ELTE meghatározó értékeket mutat fel, és az, hogy ide jutottak, a nemzetközi térben való jelenlétüknek és nemzeti értékek iránti elkötelezettségüknek köszönhető – mondta, rögzítve: a nyári egyetem e két dolgot kapcsolja össze. A rektor fontosnak nevezte, hogy segítsék azokat a Kárpát-medencei intézményeket, amelyek igénylik magyar oktatók, kutatók jelenlétét, közreműködését.

                    Jelezte: a mostani nyári egyetemen humán, természet- és jogtudományi, valamint informatikai szekcióban hangzanak el előadások.

                    A nyári egyetemet július 8-13. között tartják. A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy Magyarország határain kívül élő magyar fiatalok az anyaországban anyanyelvükön képezhessék magukat. Az intézmény tájékoztatása szerint az idei programon 155-en vesznek részt. A résztvevők száma évről évre nő, idén huszonöt százalékkal többen érkeztek, mint tavaly. Romániából 49-en, Ukrajnából 26-an, Szerbiából 23-an, Szlovákiából 3-an jöttek, Horvátországból, Lengyelországból és az Egyesült Államokból pedig 1-1 hallgató érkezett.

                    (Forrás: MTI)

                    Semjén Zsolt a kormányfő általános helyettese

                    2014. június 07.
                    Ossza meg ismerőseivel!

                      Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a harmadik Orbán-kormány minisztereinek feladat- és hatáskörét szabályozza. A rendelet értelmében Orbán Viktor kormányfő általános helyettese Semjén Zsolt. a kormány nemzetpolitikáért felelős tagja.  A KDNP elnöke állampolgársági ügyekért felelős miniszterként is tevékenykedik, valamint közreműködik az emberi erőforrások miniszterének az egyházpolitikával és egyház-diplomáciával kapcsolatos feladatainak ellátásában.

                      A kormányzati koordináció a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatásköre. Lázár János lesz felelős egyebek mellett a kormányzati tevékenység összehangolásáért, a közigazgatás-szervezésért, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért, az európai uniós források felhasználásáért, az agrár-vidékfejlesztésért, a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért, a közbeszerzésekért, az építésügyért, a kulturális örökség védelméért, a településfejlesztésért és településrendezésért, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért, a társadalompolitika összehangolásáért, a tudománypolitika koordinációjáért és a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért. Mindezekkel együtt a kormány a fővárosi és megyei kormányhivatalok irányítására is Lázár Jánost jelölte ki.

                      A rendelet szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata lesz a kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása, a kormányzati munka tervezése, az egységes kormányzati kommunikáció megvalósítása. Lázár János tesz javaslatot a kormányülések napirendjére, a kormány munkatervére és törvényalkotási programjára.

                      Pintér Sándor belügyminiszter felel többek között a bűncselekmények megelőzéséért, a közbiztonságért, a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, a terrorizmus elleni küzdelemért, a minősített adatok védelmének szakmai felügyeletéért, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért, a katasztrófák elleni védekezésért. Szintén Pintér Sándorhoz tartoznak az állampolgársági és anyakönyvi ügyek, az e-közigazgatás, a közfoglalkoztatás, a helyi önkormányzatok, a területrendezés, a településüzemeltetés, a vízgazdálkodás, a vízügyi igazgatási szervek irányítása és a vízvédelem.

                      Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének feladat- és hatáskörébe tartozik többek között a családpolitika, a gyermek- és ifjúságvédelem, az egészségbiztosítás, az egészségügy, a kábítószer-megelőzés és kábítószerügyi koordinációs feladatok, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a kultúra, az oktatás, a sportpolitika, a szociál- és nyugdíjpolitika és a társadalmi felzárkózás.

                      Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter felel az agrárpolitikáért, az élelmiszerlánc-felügyeletért, az élelmiszeriparért, az erdőgazdálkodásért, a földügyért, a halgazdálkodásért, az ingatlan-nyilvántartásért, a környezetvédelemért, a természetvédelemért, a térképészetért, a vadgazdálkodásért.

                      Hende Csaba honvédelmi miniszter feladat- és hatáskörét a rendelet röviden úgy foglalja össze, hogy a miniszter a honvédelemért való felelőssége keretében ellátja a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat, valamint kidolgozza és megvalósítja a nemzeti rendezvények koncepcióját.

                      Az igazságügyi miniszter a kormány igazságügyért, választójogi és népszavazási szabályozásért, áldozatsegítésért, kárpótlásért felelős tagja. Trócsányi László felel az Alaptörvény és annak módosítása előkészítéséért, valamint a kormány igazságügy-politikájának kialakításáért és az alkotmányos szervekkel együttműködve annak végrehajtásáért is.

                      Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterként az európai integrációs ügyekért, a külgazdasági ügyekért, a külpolitikáért felel. Ő készíti elő az európai uniós tagsággal összefüggő kormányzati koordinációhoz kapcsolódó jogszabályokat is és ő felügyeli az uniós tagsággal kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolását.

                      Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felel többek között az adópolitikáért, az államháztartásért, az iparügyekért, a kereskedelemért, a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, a belgazdaságért, az építésgazdaságért, a foglalkoztatáspolitikáért, a szakképzésért és felnőttképzésért, a területfejlesztés stratégiai tervezéséért, a turizmusért és vendéglátásért, továbbá a járulékfizetés szabályozásáért.

                      Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter felügyeli az állami vagyont. Emellett többek között az állami infrastruktúra-beruházásokért, a bányászati ügyekért, az elektronikus hírközlésért, az energiapolitikáért, a fogyasztóvédelemért, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért, az informatikáért, a közlekedésért, a nem európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért, az űrkutatásért és a víziközmű-szolgáltatásért felel.

                      (Forrás: MTI)