Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket

2024. május 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu érdeklődésére. 

    A nemzetpolitikáért is felelös miniszterelnök-helyettes tavaly ősszel nyilatkozott arról munkatársunk megkeresésére, hogy Magyarország nem ad ki egyetlen ukrán menekültet sem, függetlenül attól, hogy az illető Kijev szerint hadköteles-e, vagy sem. Akkor Semjén Zsolt azt is hozzátette, „minden Ukrajnából menekült Magyarországon szabad ember, aki szabadon eldöntheti, hogy marad itt, továbbmegy Nyugatra, vagy ha ő úgy dönt, visszamegy”.

    Most, miután olyan híreket hallani, hogy Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a hadköteles ukránok EU-tagországokból történő kiadatásáról tárgyal, Semjén Zsolt az ATV érdeklődésére kijelentette:

    Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket”

    – közölte.

    „Nálunk minden Ukrajnából menekült teljes biztonságban van, és minden segítséget megkap, akár magyar, akár ukrán” – tette hozzá.

    Semjén Zsolt kijelentette: a kárpátaljai magyarok tekintetében ez természetes nemzeti kötelességünk is, az uránok esetében humanitárius és jogi evidencia, hiszen senki sem adható ki, akinek az élete veszélybe kerülne.

    Márpedig az ukránok azért akarják a kiadásukat, hogy a háborúba, a frontra küldjék őket, ahol az emberek meghalnak. Tehát akik hozzánk menekültek Ukrajnából, mindenki biztonságban van, és nem adjuk ki őket!”

    – erősítette meg a miniszterelnök-helyettes.

    Forrás: atv.hu

    Magyar nemzeti zarándoklat Rómába a Szentatyához

    2024. április 25.
    Ossza meg ismerőseivel!

      Magyar nemzeti zarándoklat Rómába a Szentatyához – írta Facebook-oldalán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.

      Fotó: Vatican Media / Köztársasági Elnöki Hivatal

       

       

      Semjén Zsolt Kolozsváron nyilatkozott a közelgő választásokról és azok tétjéről

      2024. április 22.
      Ossza meg ismerőseivel!

        A miniszterelnök-helyettes az erdélyi Új Magyar Szó Politizáljunk! című podcastjének vendége volt.

         

         

        Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

        Szükséges és fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben

        2024. április 19.
        Ossza meg ismerőseivel!

          Ahhoz, hogy a magyar kisebbségi szempontokat érvényesíteni lehessen az Európai Parlamentben (EP), szükséges, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az uniós testületben – mondta a miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Romániai Magyar Nyugdíjas Szervezetek IV. Fóruma keretében megtartott rendezvényen pénteken a Bihar megyei Borsban.

          Semjén Zsolt arról beszélt, hogy fontos választások előtt áll egész Európa, Magyarország és Románia is, a várható magas román részvétel miatt pedig minden magyar szavazat számít.

          Ha az erdélyi magyarságnak nem sikerül képviselethez jutni az EP-ben, akkor ilyen hatékonysággal senki nem fogja az érdekeinket és az értékeinket védeni”

          – fogalmazott Semjén Zsolt.

          A miniszterelnök-helyettes kifejtette:

          bármi történik, az erdélyi magyar érdekeket a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt mindig képviselni fogja az EP-ben, de ha nem lennének ott a testületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői, akkor Erdély ügyében a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőivel szemben csak Magyarországról tudnának felszólalni.”

          Egészen más a dolog, ha egy ilyen magyar-ellenes román képviselővel szemben egy erdélyi magyar áll fel, ezért a kisebbségi szempontok hatékony érvényesítése érdekében szükséges és fontos, hogy Erdélyből is legyenek magyarok az Európai Parlamentben – fogalmazott.

          Orbán Viktornak szüksége van legalább két RMDSZ-es képviselőre, ahhoz, hogy az egyetemes magyarság érdekeit erősebben érvényesíteni tudjuk”

          – rögzítette a kormányfő-helyettes.

          Semjén Zsolt értékelése szerint a brüsszeli bürokrácia eddig „igen gyenge teljesítményt nyújtott”, nem tudták megfelelően kezelni a koronavírus-járványt, a migrációt, a „genderőrületet”és az orosz-ukrán háborút sem.

          A magyar üzenet ezekben az ügyekben továbbra is változatlan, nem akarunk migrációt, nem akarunk genderőrületet és nem akarunk háborút”

          – egyértelműsítette.

          Semjén Zsolt megjegyezte: a magyarok a keresztény civilizáció védelmét akarják, ebből következnek az emberi jogok, a szabad akarat, a lelkiismereti szabadság, a nők tisztelete. A magyarok az életformájukat, a nemzeti identitásukat és a családjukat akarják megvédeni.

          Az önkormányzati választásokra kitérve a miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem mindegy, ki a polgármester, a megyei elnök, kik a képviselők. Ez a voksolás a későbbi parlamenti választásokat annyiban is meghatározza, hogyan tudnak a helyhatóság vezetői helyben mozgósítani – tette hozzá.

          Beszédében felelőtlenségnek, politikai hibának és “erkölcsi bűnnek” nevezte Semjén Zsolt, ha az RMDSZ-szel szembeni jelöltindítás miatt román polgármestert választanak meg.

          A magyar kormány mindenben támogatja az erdélyi magyarságot és az RMDSZ-t, “mi mindig számíthattunk önökre és önök is mindig számíthatnak ránk”

          – zárta beszédét a miniszterelnök-helyettes.

          Szöveg: MTI

          Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

          A Sapientia megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem a többi nemzetrész számára is

          2024. április 19.
          Ossza meg ismerőseivel!

            A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) meghatározó a magyar megmaradás szempontjából, az új kolozsvári épület felújítása és élettel való megtöltése megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is, példa és megtartó erő a többi nemzetrész számára is – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke pénteken Kolozsváron.

            A politikus az erdélyi magánegyetem Kolozsvár Főterén álló épületének avatóünnepségén vett részt, mely a Sapientia EMTE-n zajló néptáncoktatás helyszíne és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelye is egyben. Ezt a magyar kormány támogatásával vásárolta meg és újította fel az egyetemet fenntartó Sapientia Alapítvány.

            Semjén Zsolt beszédében a magyar kormány nevében gratulált és köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Rámutatott: gratulációval azért tartozik, mivel leleményességre volt szükség ahhoz, hogy az épület újra „a miénk legyen”, de az építkezésért és az épület élettel való megtöltéséért is gratuláció jár.

            Köszönettel pedig azért tartozik a magyar kormány, mert mindez példa és megtartó erő a többi nemzetrész számára is”

            – jelentette ki a korábbi Központi, majd Melody Szálló felújított épületére utalva.

            Rámutatott: a Sapientia a magyar kormány számos sikeres projektjének a sorába illeszkedik, kiemelkedik ezek közül, „mint nemzetmegtartó erő”. Egyrészt földrajzi hálózatot jelent: Székelyföldtől Kolozsvárig jelen van a magyarlakta területeken, ezekbe „életet visz” és „egész Erdélyt összegyűjti”. A teljességre való törekvés a tudományterületekben is tetten érhető, ezek tág spektrumát fedi le – mondta.

            Három szempontból is azt gondolom, hogy a Sapientia meghatározó a magyar megmaradás szempontjából mint egyetem”

            – jelentette ki Semjén. Közölte: versenyképes tudást ad, és ezáltal megélhetést biztosít az erdélyi magyarság számára, de tudományegyetem és a nemzet egyesítése szempontjából is fontos, hogy legyen egy egységes tudományos magyar nyelv a Kárpát-medencében.

            Nemzetpolitikai célokat is szolgál, míg a magyar óvoda „az oktatási piramis” alapját jelenti, a Sapientia „a piramis teteje”. Erdélyben a teljes magyar nyelvű “oktatási piramis” megvan, és ez jelenti a megmaradást a magyar nemzet számára – mondta a miniszterelnök-helyettes.

            Arról is szólt, hogy „sapisnak” lenni, oda tartozni sajátos szolidaritást jelent, a Sapientia „otthon vagyok-érzést” biztosít.

            A Sapientián mi, magyarok otthon vagyunk, itt Kolozsvár Főterén, a Melodyban itthon vagyunk. Mi itt Kolozsváron itthon vagyunk”

            – összegzett.

            Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke betakarítási ünnephez hasonlította az épületavatót, hangsúlyozva: a közösség hálával tartozik a beért gyümölcsért. Felidézte: az ingatlant a katolikus státustól vették el a román hatóságok, és az, hogy a magyar állam megvásárolta és finanszírozta a felújítását, olyan csoda, amelyet biztos, hogy nem csak emberek akartak.

            Az ajándék hálára kell sarkalljon, de ez nem visszafizetés kell legyen. Mindenki látni szeretné, hogy ez az épület az erdélyi magyar közösséget erősíti abban, hogy megmaradhasson szülőföldjén. Az anyaország ezzel az adománnyal közösséget vállalt velünk, éppen ezért a mi helyes viszonyulásunk ehhez, hogy önmagunkat adjuk mi is ebbe a közösségbe”

            – fogalmazott.

            Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke történelmi pillanatnak, szimbolikus térfoglalásnak nevezte az épületavatót, hogy a magyarság visszakapta ikonikus épületét.

            Felidézte: 1987-ben, elsőéves egyetemistaként sörözni ment először a Melodyba, amikor egy, a kommunista hatóságok által Kolozsvárra telepített, munkahellyel és lakással ellátott moldvai román férfi első fizetésnapján ünnepelni hívta őket.

            Ez volt a hosszú nyolcvanas évek, ahol minden a lakosságarány megváltoztatására, közösségünk szétverésére irányult”

            – emlékeztetett.

            A rendszerváltás óta eltelt 34 év legfontosabb eredményének azt nevezte, hogy a magyar közösség minden nehézség, megpróbáltatás, külső akadályoztatás ellenére életben tudta tartani a reményt, tudta alakítani saját sorsát, építeni a közösséget. A 2024-es választási évre utalva elmondta: most is fel kell mutatni, hogy „erős közösség vagyunk”.

            Tonk Márton rektor arról beszélt, hogy a Sapientiának “stratégiai tervei” vannak, akár egykor a középkori Kolozsvár, négy épületével az egyetem is kapukat nyit minden égtáj felé.

            Kelemen László, a Hagyományok Háza Alapítvány elnöke rámutatott: a magyar népi kultúrában „Erdély egy hiteles hely”, nem lehet hagyni, hogy elvesszen.

            Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja azt a felemelő érzést idézte fel, amikor a felújított homlokzaton újra feltárult az egykori Központi Szálló – Hotel Central felirat.

            Az épületen külső és belső felújítási munkálatokat végeztek a pincétől a tetőszerkezetig, belső udvarig. Új funkciókat kapott, a pince táncháznak, rendezvényeknek is otthont ad, táncstúdió és konferenciaterem, vendégszobák is vannak benne. A beruházás teljes értéke áfa nélkül mintegy 6 millió lej (474 millió forint) volt.

            A kétemeletes épület 1830-ban épült a Főtér északkeleti sarkán, a Bánffy-palota mellett. Kezdetben pénzintézet és üzletek működtek benne, majd szállodává alakították, Jókai Mór, Johannes Brahms és Liszt Ferenc is vendége volt.

            Szöveg: MTI
            Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

            A Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

            2024. április 19.
            Ossza meg ismerőseivel!

              A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a romániai Kaplonyban.

              Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a település határában zöldülő búzamező mellett tartott ünnepségen azt mondta, a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe az egységről szól, a magyar nemzet egységéről.

              A Magyarok kenyere annak az egységnek a szimbóluma, hogy bárhol is élünk a Kárpát-medencében, a nagyvilágban, ugyanannak a nemzetnek, a magyar nemzetnek vagyunk a tagjai”

              – hangoztatta.

              Bárhol teremjen is a 15 millió búzaszem, ha kenyér lesz belőle, már nem lehet szétválasztani, hogy melyik szem honnan került bele – mondta Semjén Zsolt megjegyezve, hogy

              a különböző magyarlakta területeken termett búzaszemekből készült kenyér jól szimbolizálja a magyar nemzet egységét.”

              Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár is azt hangsúlyozta: a Magyar kenyér program bizonyítja, hogy a magyarság összetartó közösség.

              Azt mondta, a földművelésnek ritmusa van, ami a természet rendjéhez igazodik. Fontosnak nevezte, hogy megmutassák az embereknek az agrárium világát, mert sokan nem tudják mennyit kell a gazdáknak a földeken, az állatok között dolgozni ahhoz, hogy élelem kerüljön az asztalra.

              Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke köszönetet mondott a Kárpát-medencei gazdáknak, akik megtermelik a kenyérnek valót. Azt mondta: nehéz időket élünk, de a hitünkből fakadó erő mindenen átsegít.

              A gazdaember élni akar, alázattal végzi a munkáját, érzi a felelősségét a nemzetért, minden egyes polgárért”

              – hangsúlyozta Jakab István, s jelezte a Magyarok kenyere program keretében már százezer rászorulót tudnak segíteni évente, támogatják nehéz helyzetükben a kárpátaljai magyarokat és az árvákat is.

              Luzsi József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke a négyszázezer tagot tömörítő szervezet nevében mondott köszönetet a gazdáknak, akik akkor támogatták felajánlásaikkal a programot, amikor nehéz helyeztben voltak, amikor aszály tizedelte a termést. A sarjadó vetés a folytonos megújulást, az aranyló kalász a bőséget jelképezi, a búzából készült kenyér pedig életben tart bennünket – mondta.

              Magyar Lóránd Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője azt mondta, jelképes helyszín a búzaszentelésre Kaplony. A településhez tartozó földek 80 százaléka mezőgazdasági terület, több mint 140 gazdaság működik a faluban, s a gazdák 80 százaléka fiatal.

              A beszédek után az egyházak képviselői megszentelték, illetve megáldották a kaplonyi búzatáblákat.

              Szöveg: MTI
              Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

              Fórum Pakson

              2024. április 18.
              Ossza meg ismerőseivel!

                Patrióta és lokálpatrióta elkötelezettség! Fórum Pakson – írta közösségi oldalán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.

                Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

                Fórum Kiskőrösön

                2024. április 11.
                Ossza meg ismerőseivel!

                  Nem: a migrációra, a gender-őrületre, a háborúra.
                  Igen: a keresztény civilizációra és nemzeti szuverenitásra, a családra és a békére!

                  Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

                  Semjén Zsolt az európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről tartott előadást Budapesten + VIDEÓ

                  2024. április 11.
                  Ossza meg ismerőseivel!

                    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke volt a Kereszténydemokrata Néppárt II. Giesswein Sándor Szakmai Napjának első előadója csütörtökön Budapesten.

                    A rendezvényen Sajgó Szabolcs SJ jezsuita szerzetes, a házigazda Párbeszéd Házának igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és elemezte Ferenc pápa Végtelen méltóság című nyilatkozatát, majd a kereszténydemokrata pártelnök tartotta meg előadását.

                    Semjén Zsolt a KDNP értékrendjéről szólva kiemelte:

                    legfontosabb összetevői a keresztény civilizáció védelme, a nemzeti elkötelezettség és a családok támogatása”.

                    Ez vezérli a KDNP politikáját kormányzati, országgyűlési, önkormányzati és európai szinten egyaránt – tette hozzá.

                    Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy – a Fidesszel szövetségben – soha annyi KDNP-s jelölt nem indult még önkormányzati választáson, mint 2024-ben. Ez elsősorban a Latorcai Csaba ügyvezető alelnök vezetésével országszerte zajló kereszténydemokrata pártépítés eredménye. A KDNP elnöke bízik abban, hogy

                    a Fidesz-KDNP-szövetség nemcsak megőrzi eddigi önkormányzati pozícióit, de javítani is tud a 2019-es választási eredményeken.”

                    Biztos abban, hogy az európai parlamenti választásokat fölényesen megnyerik.

                    Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP budapesti főpolgármester-jelöltje és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke

                    Több aktuális és fontos kereszténydemokrata kezdeményezésről is beszélt a hallgatóságnak, megemlítve például Hollik István és Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselők azon kezdeményezését, mely megtiltaná a 18 év alattiak számára az energiaitalok vásárlását.

                    Semjén Zsolt előadásában szólt a közelgő európai parlamenti választások tétjéről is. A Fidesz-KDNP-pártszövetség programját ekképpen foglalta össze:

                    no migration, no gender, no war!”.

                    Az előadásról készült videó az alábbiakban tekinthető meg:

                     

                    Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely
                    Szöveg: semjenzsolt.hu

                    Keresztény civilizációnk védelme az Európai Unióban

                    2024. március 31.
                    Ossza meg ismerőseivel!

                      Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Hír TV Politikai hobbista c. műsorának a vendége volt.