Példát mutat a Nyugat-magyarországi Egyetem

2014. szeptember 11.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az egész ország számára irányt mutat, példát ad a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományból, tradícióból, hazaszeretetből – hangoztatta az intézmény keddi, soproni tanévnyítóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

    Semjén Zsolt kiemelte, szenvedéllyel oktatják a diákokat, s a legújabb ismeretek átadásához is a legrégebbi tradíciókat felhasználva nyúlnak az intézményben, amelyben, például egyfajta egyenruhával is megjelenik a hajdani és a jövőbeni hallgatók közösségéhez tartozás, az alma mater történelmisége pedig “az az értéktöbblet, amit nem lehet semmi mással pótolni”.

    “A tradíciók ápolása olyan karizmája és karaktere a soproni egyetemnek, amire büszke lehet”, jegyezte meg Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy a volt és jelenlegi diákok kötődése az a fundamentum, ami az egyetem jövőjét jelenti.

    Fekvésével az egyetem “predesztinálva van a hűségre és a nemzethűségre”, amiben a felvidéki örökség is szerepet kap, hiszen az intézmény megérte a Szent István-i Magyarország szétszakítását és a gyökerek elvágásának kísérletét, “de ahogy mi egy nemzetnek vagyunk a tagjai, úgy a soproni diákok is egy egyetemnek a polgárai, függetlenül attól, hogy a történelem viharai hova húzkodták  határokat vagy hova üldözték el őket”, emelte ki a miniszterelnök-helyettes.

    Semjén Zsolt

    Faragó Sándor, az intézmény rektora az eseményen azt emelte ki, az egyetem mind felszereltségében, mind szakember-bázisában alkalmas arra, hogy a legmodernebb tudást adja meg hallgatóinak, akik közül mintegy 2700-an kezdik meg elsőévesként tanulmányaikat az öt központ valamelyikében. Kiemelte, hogy az elmúlt hét esztendőben mintegy 20 milliárd forintnyi fejlesztés zajlott az egyetemen, jelenleg is másfél tucatnál több projekt fut.

    A rektor megemlítette, a 280. tanévét kezdő egyetem nem csupán szakembereket, de “jó embereket is nevelt”, példaként hozva az 1921-es nyugat-magyarországi felkelést, amely lehetővé tette, hogy népszavazást követően Magyarországhoz tartozzon Sopron városa. Utalt arra, hogy a harcokban az egyetem négy diákja életét áldozta a hazáért.

    (Forrás: MTI)

    A Partiumi Magyar Napok sokaknak ad reményt

    2014. augusztus 22.
    Ossza meg ismerőseivel!

      Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön részt vett a 13. Partiumi Magyar Napok Rendezvényein, ahol a szatmári magyarság céljairól egyeztetett az RMDSZ megyei vezetőivel és rész vett a partiumi fiatal magyar orvosok találkozóján.

      Most van itt a mi időnk – mondta köszöntő beszédében Latorcai Csaba, aki szerint vállalva a Magyarország Alaptörvényében is rögzített egymás iránti kölcsönös felelősségünket, közös erőfeszítéssel tehetjük egyre egészségesebbé, gazdagabbá és örömtelibbé Kárpát-medencei és azon kívüli magyar közösségeink életét.

      A helyettes államtitkár szerint jóleső érzéssel és jogos önbecsüléssel mondhatjuk ki, hogy a 13. Partiumi Magyar Napok sokaknak reményt ad. A rendezvény sikerét megalapozta a civil szervezetek és az egyházak összefogása, továbbá a Magyar Kormány anyagi támogatása. Latorcai Csaba reményét fejezte ki, hogy a magyar közösségek még számtalan hasonló rendezvényen ünneplik majd összetartozásunkat, közösen elért sikereinket, valóra váltott reményeinket Szatmárnémetitől, Sepsiszentgyörgyön át Lészpedig, és Felsőpulyától, Kassán, Ungváron és Budapesten át Szabadkáig az új évezredben.

      (Forrás: Kormányportál)

      Semjén Zsolt szentföldi keresztény egyházi vezetőket fogadott

      2014. augusztus 20.
      Ossza meg ismerőseivel!

        Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden hivatalában fogadta az Eucharisztikus Szimfónia című egyházi zenemű magyarországi előadására hazánkba érkezett szentföldi vendégeket, akik hat keresztény egyház képviseletében vettek részt a hétfő esti budapesti bemutatón a Szent István-bazilikában.

        Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője elmondta: Semjén Zsolt Joseph Zerey melkita érseket, Melki Murad szír ortodox érseket, Pierre Melki szír katolikus püspököt, Gossan Aljanian örmény ortodox püspöki helynököt, Gebrewold Berhane etióp ortodox püspöki helynököt és Sobhy Makhoul maronita érsekségi titkárt fogadta.

        A találkozó szerves része annak a politikának, amellyel Magyarország kormánya a közel-keleti, azon belül a szentföldi keresztény egyházak és híveik megóvásáért és fennmaradásáért kiáll – mutatott rá Havasi Bertalan, hangsúlyozva: a háborúkkal és kirekesztő ideológiákkal üldözött keresztény közösségek mindig számíthatnak Magyarország és a magyar nép szolidaritására.

        Elmondta, a keleti egyházak Budapestre látogató vezetői elismeréssel fogadták a magyar kormány elkötelezett és sokrétű támogatását szülőföldjükön maradásukhoz és szolgálatuk folytatásához. Jelképesnek találták, hogy látogatásukra államalapító királyunk, a keleti egyházakban is szentként tisztelt Szent István ünnepén kerül sor, amely örökségének továbbélését bizonyítja – jegyezte meg Havasi Bertalan.

        (Forrás: MTI)

        Kitüntetés a magyarság szolgálatáért

        2014. július 14.
        Ossza meg ismerőseivel!

          Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes a Parlament Vadász termében magas állami kitüntetést adott át a magyar–izraeli kapcsolatok fejlesztése és az Izraelben élő magyar ajkú zsidóság magyar identitásának megőrzése érdekében végzett, példaértékű közéleti tevékenysége és kiemelkedő emberi helytállása elismeréseként Yitzak Livnatnak.

          Az Izraelben élő magyar származású, nagyszőlősi születésű üzletember a miniszterelnök javaslatára a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

          Yitzak Livnat életútja, emberi tartása, a magyarsághoz való viszonya rendkívüli jelentőségű a magyar–izraeli kapcsolatok rendszerében. Hiteles személyisége példaértékű a magyarajkú izraeli közösségben. Az üzletember mindemellett az 1990-es évek elején bekapcsolódott a Rákóczi Alapítvány munkájába, melynek keretében külhoni magyar diákok magyarországi nyaralását és tanulását támogatja mind a mai napig. A kitüntetési ünnepségen közel száz fiatal az idei táborból, a Rákóczi Alapítvány vezetői, valamint Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője is részt vett.

          (Forrás: Miniszterelnökség)

          Szerdán kezdődik a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye

          2014. július 08.
          Ossza meg ismerőseivel!

            Szerdán kezdődik és vasárnap estig tart a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye, a Martosi szabadegyetem, amelyet az erdélyi Tusványos mintájára hagyományteremtő és hiánypótló céllal, tavaly először rendeztek meg a Révkomáromhoz közeli Martos község Feszty parkjában.

            A Via Nova Ifjúsági Csoport, a Selye János Egyetem (SJE) hallgatói önkormányzata és több – részben felvidéki, részben magyarországi, valamint nemzetközi – partnerszervezetük által szervezett, az idén július 9-től 13-ig zajló fesztivál közel száz különböző előadást, kerekasztal-beszélgetést, vitaestet, kiállítást, koncertet és más kulturális programot kínál.

            A szabadegyetem keretében megtartott előadások és beszélgetések központi témáit a felvidéki magyarság sorskérdései és megmaradásának lehetőségei, illetve a nemzetpolitika adja majd.

            A szabadegyetem kezdőnapján, szerdán Felelősséggel és hűséggel avagy Új lendületben a nemzetpolitika címmel a nemzeti integráció 21. századi lehetőségeiről beszélget majd Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke. Csütörtökön ismét megrendezik a Kövér László országgyűlési elnök és Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke közti – a tavalyi rendezvényen talán a legtöbb érdeklődőt vonzó –  fórumot, amelynek keretében a két politikus az idei három szlovákiai választás eredményeit, illetve kihívásait értékeli majd.

            Pénteken a legnagyobb érdeklődésre számot tartó politikai témájú programnak a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Bárdos Gyula, az első szlovákiai magyar államfőjelölt közti beszélgetés ígérkezik, ennek mottója: Merjünk nagyok lenni. Szombaton ismét lesz nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetés, ezen a négy külhoni magyar régió vezető politikusai vesznek részt: Berényi József az MKP, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), illetve Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökei. A fesztivál vasárnapi zárónapján Szájer József és Csáky Pál európai parlamenti képviselők fórumát rendezik meg, ennek címmondata: Európa egy új korszak peremén, avagy mi várható az EP-választások után az öreg kontinensen.

            A szabadegyetem műsorában a politikai fórumok mellett ismét teret kap az egyes felvidéki régiók bemutatása, az idén a Csallóköz és Garam mente jellegzetességeiről lehet majd többet megtudni a bőséges kapcsolódó programokból, amelyek összeállítása során a népi motívumok, a zene és a tánc, valamint a helyi gasztronómia különlegességei kapták a fő hangsúlyt.

            A fesztivál szervezői könnyűzenei műsort is összeállítottak, a rendezvény három színpadán mások mellett fellép a Tankcsapda, az Ismerős Arcok, a Budapest Bár, a Benkó Dixiland Band, a Gringó Sztár, Caramel, Kállay-Saunders András, vagy a felvidéki előadók közül a Klinika és a Rómeó vérzik.

            A stáb a könnyedebb műsorok mellett az idén a tavalyinál nagyobb teret szánt a sportnak is. Ez részint abban mutatkozik majd meg, hogy a felvidéki labdarúgó bajnokság döntőjét is a fesztivál keretén belül, bár kültéri helyszínen, a közeli Ógyallán (Hurbanovo) rendezik meg, illetve a labdarúgó világbajnokság utolsó mérkőzéseit is a helyszínen követhetik a vendégek egy nagyméretű kivetítőn.

            (Forrás: MTI)

            Válasz Magyar Liberális Párt levelére

            2014. június 25.
            Ossza meg ismerőseivel!

              A Magyar Liberális Párt levelére Semjén Zsolt az alábbiakban válaszolt. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a korábban állítottakkal ellentétben Semjén Zsolt nem nevezte „aberráltnak” a melegeket, hanem egy abszurditásba vezető tendenciáról beszélt a Hír Tv “P8” című műsorában, mely a csatorna honlapján elérhető.

              “Tisztelt Bősz Anett Asszony és Haladi Balázs Úr!

              Amint diszkriminatív azonos dolgokat különbözőképpen kezelni, ugyanúgy diszkriminatív különböző dolgokat azonosképpen kezelni.

              Az Alaptörvény alapvetésével, – amely védeni rendeli az egy férfi egy nő életszövetségén alapuló házasságot és a családot – ellentétesek az Önök törekvései. Az Önök szempontjaihoz a mostani magyar jogszabályok viszonyulása több mint méltányos.

              Az Önök által felvetettekhez engedjenek meg két megjegyzést. Ha „feladnánk” a természet rendjén nyugvó, egy férfi egy nő meghatározását, és azt kiterjesztenünk pl. két férfira vagy két nőre, nem tartanák-e ezt diszkriminatívnak más formációk vonatkozásában? Pl. a több nejűséggel szemben? Ha a „férfi, nőt” feladjuk, az „egyet” miért nem? Ezt fogalmaztam meg plasztikusan úgy, hogy ha két férfi házasodhat, akkor három miért nem? Hol van akkor a házasság határa? Továbbá a Magyar Állam nem azért védi és támogatja anyagilag és erkölcsileg a házasság és a család intézményét, hogy az állampolgárok „szexuális önmegvalósítását” finanszírozza, hanem azért, mert itt születik és nevelkedik fel a gyermek, aki fenntartja a társadalmat és a nemzetet.

              A téves vélemény esetében meg kell különböztetnünk a tévedést, amivel vitába szállunk és a vélemény jogát, amit tiszteletben tartunk. Ennek szellemében mondok ellent törekvéseiknek és maradok személyük iránt tisztelettel:

              Semjén Zsolt

              Budapest, 2014. június 25.”

              (semjenzsolt.hu)

              Biztonságosabbá válnak a meccsek

              2014. június 11.
              Ossza meg ismerőseivel!

                A reklámadóról szóló törvény elfogadása után a sporttörvény vitáját kezdte el az Országgyűlés. A kormánypártok a meccsek biztonságosabbá tétele mellett érveltek, míg az ellenzéki felszólalók bírálták az előterjesztést, amely a stadionbeléptetés rendszerében adna lehetőséget a változtatásra. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes felszólalásában hangsúlyozta: mivel a javaslat a meccsek biztonságosabbá tételét szolgálja, a kormány támogatja azt.

                Simon Róbert (Fidesz) előterjesztő szerint elkerülhetetlen a sporttörvény aktualizálása. A változtatás a beléptető rendszerek alkalmazását érinti – mondta.

                A törvényjavaslat egy újabb adat, az úgynevezett hash-kód használatára ad lehetőséget. A biometrikus adatokból képzett hosszú számsort nem fejthető vissza – hangsúlyozta –, így az önmagában beazonosításra nem alkalmas, csak arra, hogy összevessék a sportklubnál tárolt számsorral. Hozzátette: a törvényjavaslat biometrikus adatok kezelésére nem ad felhatalmazást, a technológia bevezetéséről pedig a klubok maguk dönthetnek.

                Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az európai színvonalú létesítményekben kulturáltan, családbarát módon lehessen szurkolni. Javaslatuk célja az emberek védelme és a vagyonvédelem – tette hozzá.

                Semjén Zsolt: a kormány támogatja a javaslatot

                Mivel a javaslat a meccsek biztonságosabbá tételét szolgálja, a kormány támogatja azt – mondta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter. Szólt a kormány lépéseiről, amelyeket a létesítmények fejlesztése érdekében tett, és arról is: a korábbi intézkedések eredményeként rendezettebbek a mérkőzések, annak ellenére, hogy a rendezők száma csökkent.

                Helytelen szervezés miatt biztonsági probléma nem keletkezett – jelentette ki.

                KDNP: példaértékű a javaslat

                A kereszténydemokrata Simicskó István szerinte értékelni kell, amit a kormány tesz a sport népszerűsítése érdekében. Rámutatott: 250 ezer igazolt labdarúgója van az országnak, zömében gyerekek.

                Hibáznánk, ha a gyermekek testi-lelki fejlesztésében nem használnánk a sportot eszközként, de – mint mondta – ez a felnőtteknél is szüksége. Ehhez kell megfelelő környezet – jelentette ki, és példaértékűnek nevezte a javaslatot.

                (Forrás: MTI)

                Nemzeti érdek az RMDSZ jó választási szereplése

                2014. május 16.
                Ossza meg ismerőseivel!

                  Magyar nemzeti érdek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél jobban szerepeljen az európai parlamenti választásokon – jelentette ki az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a magyar kormány nevében arra kért minden erdélyi magyart, menjen el szavazni május 25-én, és voksoljon az RMDSZ listájára.

                  Az ETV-nek adott exkluzív interjúban a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentette: az RMDSZ képes képviselni a magyar érdekeket.

                  Hozzátette: az uniót nem elszenvedni, hanem alakítani kell, ezért fontos, hogy a magyar nemzetrészek minél nagyobb arányban legyenek jelen az európai törvényhozói testületben.

                  Rámutatott: az EU-ban egyrészt keményen kell képviselni a magyar nemzeti érdeket, másrészt az uniót a keresztény civilizáció értékei felé kell elmozdítani.

                  A román államnak „kutya kötelessége betartatni saját törvényeit”

                  Az interjúban Semjén Zsolt „súlyos kérdésnek” nevezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét. Kijelentette, hogy „százszázalékosan a magyar oktatók mellett állnak”, akik lemondtak az egyetem vezetőségében betöltött adminisztratív funkcióikról, és bojkottálják az egyetem szenátusának üléseit, így tiltakozva az ellen, hogy az egyetem román többségű szenátusa akadályozza az önálló magyar főtanszékek megalakulását. Ez utóbbiakról kijelentette, hogy „ez jár”, hiszen Romániában erről törvény is rendelkezik, a román államnak pedig „kutya kötelessége betartatni saját törvényeit”. Semjén támogatásáról biztosította a magyar oktatókat abban a törekvésükben, hogy a MOGYE-n megalakuljon az önálló magyar tagozat.

                  Nemzeti érdek a jó viszony Romániával

                  Úgy vélte, az RMDSZ-nek romániai kormánykoalíciós tagként fontos szerepe van abban, hogy közvetítő vagy hídszerepet töltsön be Románia és Magyarország között. Hozzátette: Magyarország nemzeti érdeke mindig az volt, hogy Romániával a létező legjobb viszonyban legyen, hiszen ez mindkét ország gazdasági érdeke is. „Korábban, amikor a gazdasági együttműködés töretlen volt, mindkét ország nagyon sokat profitált anyagilag is ebből a szoros együttműködésből. Nem rajtunk múlik, hogy ez most kevésbé tűnik dominánsnak” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

                  Fontosnak nevezte a kül- és a szomszédságpolitikát, de – mint mondta – Magyarország számára a legfontosabb prioritás a Romániában élő magyar nemzetrész jóléte. „A Romániával való viszony alapvetően attól függ, hogy milyen az erdélyi magyarság jóléte, közérzete, mennyire biztosítják a jogait” – mondta Semjén Zsolt. Rámutatott: ha az RMDSZ romániai kormánykoalíciós pártként minél inkább biztosítani tudja a magyarság jogait, annál könnyebb Magyarország számára a román féllel való együttműködés. Megállapította: az RMDSZ-nek komoly szerepe van abban, hogy a magyar-román viszony minél jobb és kiegyensúlyozottabb legyen.

                  (Forrás: MTI)

                  Küldetés az egyetemes magyarság megőrzése

                  2014. május 16.
                  Ossza meg ismerőseivel!

                    Semjén Zsolt szerint a magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes erről a Rákóczi Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott jubileumi ünnepségen beszélt a fővárosi Magyarság Házában. Kiemelte: a magyar kormány számára stratégiai partner a szervezet. Ennek legfontosabb oka az a közös küldetés, hogy megőrizzék az egyetemes magyarságot – mutatott rá.

                    Kiemelte: a magyar kormány számára stratégiai partner a szervezet. Ennek legfontosabb oka az a közös küldetés, hogy megőrizzék az egyetemes magyarságot – mutatott rá.

                    A fennmaradáshoz meg kell őrizni az identitást

                    Semjén Zsolt elmondta: ahhoz, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, szükség van a nyelvi, kulturális és történelmi identitás megerősítésére és „egybefogására” a közjog kötelekével.

                    A szövetség missziójából kiemelte az ösztöndíjprogramot. Mint emlékeztetett, a magyar kormány fejenként 20 ezer forinttal segíti a külhoni magyar iskolába járókat, de legalább ilyen fontos a szövetség gyűjtése, amivel külhoni magyar családokat támogatnak.

                    Semjén Zsolt méltatta Esterházy János örökségének ápolását. A felvidéki mártír politikus személyében is mutatja a magyar sorstragédiát, amikor „minket bélyegeznek bűnös népnek” a Felvidéken vagy a Délvidéken. Esterházy János rehabilitálása megkerülhetetlen a magyar nép és kormány részéről, egyúttal össznemzeti ügy – szögezte le. Kiállt a politikus boldoggá avatása mellett is.

                    A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a kormány nevében a Rákóczi Szövetség elnöke, Halzl József nemzetmentő szolgálatáért.

                    A szövetség tettekben szolgál

                    Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke rámutatott: a szövetség nem szavakban, hanem tettekben kíván szolgálni. Kiemelte a szervezet és támogatói elhivatott munkáját, majd azt mondta: a Rákóczi Szövetség a magyarság megmaradását szolgáló, áldozatos munkája szimbolikus sarokköve a nemzeti összetartozásnak.

                    Egyedülálló a szervezet a nemzettudat erősítésében

                    Az ünneplőket levélben köszöntötte Áder János köztársasági elnök, aki kiemelte: a magyar nemzet szolgálatában kivételes munkát végez a szervezet. Az önazonosságában sokszor fenyegetett kisebbségi sorsban élő magyarság megmaradásának egyik legfontosabb feltétele az anyanyelven folyó oktatás biztosítása. Egyedülálló, amit ez a civil szervezet a nemzettudat erősítésében, a magyarság kapcsolatrendszerének újjáépítésében elért – mutatott rá Áder János, aki szerint tevékenységének köszönhetően sok tízezer magyar gyermek tanulhat anyanyelvén a Kárpát-medencében.

                    Nem pótolhatók a szolgálatai

                    Orbán Viktor kormányfő köszöntőlevelében azt írta: a szervezet 25 éve végzi nélkülözhetetlen, semmivel nem pótolható szolgálatát és erősíti a magyarság gyökereit. „Köszönöm, hogy hirdetik, csak az összetartó nemzet erős és hiteles” – fogalmazott a kormányfő, aki azért is köszönetet mondott, hogy a fiataloknak mutatnak példát a hazafiasságra.

                    Harrach Pétert is kitüntették

                    Halzl József, a szervezet elnöke azt mondta: munkájuk célja kezdetektől az ifjúság szolgálata, hogy a határon túli közösség a felnőtté válás után is megmaradhasson.

                    A jubileumi ünnepség alkalmából kitüntetéseket ítéltek oda azoknak, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal lehetővé tették a szövetség nemzetstratégiai céljainak szolgálatát. A díjazottak között volt Mádl Dalma, a néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Lévai Anikó, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető és a KDNP-frakció, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Láng Zsolt II. kerületi polgármester, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester.

                    (Forrás: MTI)

                    Két tévedést kell elkerülni

                    2014. május 13.
                    Ossza meg ismerőseivel!

                      Az Európai Unióval kapcsolatban két tévedést kell elkerülni, ezek közül az egyik a baloldal szervilizmusa, a másik pedig a Jobbikra jellemző, felelőtlen handabandázás – mondta Semjén Zsolt Tiszaföldváron, kampánygyűlésen.A baloldal szervilizmusa onnan ered, hogy a KGST és a Varsói Szerződés időszakában megszokták, hogy az MSZMP párthierarchiájában az volt a „spiccen”, aki kiszaladt Moszkvába, és kétszáz százalékosan kiszolgálta a moszkvai elvtársak elvárásait.

                      A szocialisták ugyanezt a mentalitást vitték magukkal Brüsszelbe – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

                      A másik tévedés az, ami a Jobbikot jellemzi, a felelőtlen handabandázás – folytatta. „Kilépni az unióból? Hova, Ukrajna mellé?” – tette fel a kérdést.

                      A Fidesz és a KDNP álláspontja szerint a feladat Brüsszelben kettős: egyfelől a nemzeti érdekek kőkemény képviselete, másfelől, hogy magát az Európai Uniót megpróbáljuk „visszanavigálni” azokhoz az értékekhez, amelyeket az alapító atyák megálmodtak – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

                      Az alapítók mindegyike ugyanis elkötelezett kereszténydemokrata politikus volt, akik egy keresztény civilizációra épülő Európai Uniót akartak teremteni a nemzetek sokszínűségével, nem pedig valamiféle Európai Egyesült Államokat – emlékeztette zömmel idősebb emberekből álló hallgatóságát a KDNP elnöke.

                      Ezzel szemben ténykérdés, „hogy a mostani uniós bürokrácia az egy olyan alma, amely nagyon messze elgurult az alapító atyák almafájától” – jelentette ki.

                      „Amerikában mindenki angolul beszél és mindenki bevándorló, ott lehet Amerikai Egyesült Államokat csinálni. Én viszont nem akarok Európai Egyesült Államokat, azt akarom, hogy a magyar az magyar legyen, a lengyel az lengyel a francia pedig francia” – mondta Semjén Zsolt.

                      Rámutatott: ezért aztán téves az az Európai Egyesült Államokat hirdető szocialista álláspont, hogy a magyar történelemnek célja és beteljesedése az európai uniós tagság.

                      Az uniós tagság legfeljebb csak egy eszköz arra, hogy a magyar nemzet életminősége javuljon, és csak annyiban vagyunk unió pártiak, amennyiben ez a magyarság megmaradását szolgálja – húzta alá a politikus.

                      (Forrás: MTI)