Semjén Zsoltot idézi a Breitbart amerikai konzervatív portál
2018. május 22.
Ossza meg ismerőseivel!
Magyarország az identitásvesztés veszélyeire figyelmezteti Európát – Az iszlám ellenállás nélkül szivárog be Európába címmel közölt cikket pünkösd hétfőn a mértékadó amerikai konzervatív-jobboldali hírportál, a Breitbart.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese figyelmeztetett: a keresztény hit és a nemzeti identitás elhalványulásával az iszlám ellenállás nélkül szivárog be Európába – olvashatjuk Jack Montgomery cikkében. „Semjén, aki a magyar országgyűlésben az Orbán Viktor vezette Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, a romániai Csíksomlyóban (Sumuleu Ciuc) összegyűlt nagyszámú zarándoktömeg előtt beszélt erről – a népes romániai magyar kisebbség otthonában” – teszi hozzá. A cikk szerint „az egyetemes magyarság gyűlik össze Csíksomlyón évről évre, felekezeti hovatartozástól függetlenül azért, hogy megerősödjön magyarságában és keresztény küldetésében” – idézi a KDNP-elnököt az írás. A zarándoklatnak „az az üzenete, hogy akkor van megmaradás, ha megvan a kereszténységünk, a saját identitásunk, és az európai nemzetek büszkék az identitásukra” – tette hozzá.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy kormánya – mely áprilisban „földcsuszamlásszerű, abszolút többséget eredményező győzelemmel tért vissza a hatalomba” az európai politikai elit és Soros György „civil” szervezeteinek nagy megrökönyödésére, akik ellenzik a magyar vezető szigorú határvédelmi politikáját – a „zátonyra futott »liberális« demokrácia bütykölése helyett” inkább felépítette „a XXI. századi kereszténydemokráciát.”
A választás előtt arra figyelmeztetett, hogy „a minket fenyegető legnagyobb veszély ma a keresztény gyökereit megtagadó európai elit közömbös, közönyös némasága, pedig a közel-keleti keresztények sorsa rá kellene ébressze Európát arra, hogy az, ami ott történt, bármilyen hitetlen is ma még, velünk is megtörténhet.”
Beszédében utalt „Európa szellemi és politikai vezetőinek egy csoportjára” is, amely „egy olyan kevert társadalmat akar létrehozni, amely néhány emberöltő alatt teljesen megváltoztatná a kontinens kulturális és etnikai arculatát, keresztény mivoltát”. Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy kormánya ellenáll ennek a törekvésnek.
„Számunkra Európa egy keresztény kontinens, így is szeretnénk megőrizni, ha az egészet nem is tudjuk, legalább azt a szeletét, amit a magyarokra bízott a Jóisten” – fogalmazott.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megtartotta alakuló ülését Magyarország új kormánya Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke péntek este.
Tájékoztatása szerint első ülésén a kabinet megalkotta a kormány tagjai feladat- és hatásköréről szóló rendeletét, valamint memorandumot fogadott el a kárpátaljai magyarság védelme érdekében, amelyet minden NATO-tagország miniszterelnöke és a szervezet főtitkára számára is eljuttatnak – mondta.
Hozzátette: a dokumentumban a magyar kormány arra tesz javaslatot, hogy a NATO-tagállamokhoz kötődő ukrajnai kisebbségek tagjai mentesüljenek a kisebbségi jogokat sértő ukrán törvények hatálya alól.
(Forrás: MTI)
Megalakult a negyedik Orbán-kormány
2018. május 18.
Ossza meg ismerőseivel!
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tagja az új magyar kormánynak.
Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött kinevezési ünnepségen adta át a kormány tizenhárom miniszterének megbízólevelét.
Ez alapján Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lett.
Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán Antal pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős, Süli János pedig a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában. Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi tárcát, Varga Mihály a Pénzügyminisztériumot vezeti.
A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal.
Az alaptörvény értelmében a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kabinet a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.
Orbán Viktor negyedik kormányának tagjai az Országgyűlés délelőtt kezdődő, egyórásra tervezett plenáris ülésén tesznek esküt.
Orbán Viktort május 10-én választotta újra miniszterelnökké a parlament.
A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen, amelyen beszédek nem hangzottak el, családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.
(Forrás: MTI)
Kereszténydemokrata miniszterek a kormányban
2018. május 18.
Ossza meg ismerőseivel!
A KDNP országgyűlési frakciójának tagjai közül a mai napon ketten, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterként, Süli János pedig a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterként tett esküt.
A kereszténydemokraták – mint ahogyan eddig is tették – kormányzati szerepvállalásukkal minden magyar család megerősödését és a határokon átívelő nemzet sorsának jobbítását kívánják elősegíteni.
(Forrás: kdnp.hu)
A keresztény civilizáció védelme a tét
2018. április 08.
Ossza meg ismerőseivel!
A keresztény civilizációnk védelme a mostani választás tétje – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke vasárnap délelőtt újságíróknak.
A politikus feleségével és édesanyjával érkezett szavazatát leadni a főváros II. kerületében található II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba. Megjegyezte: a keresztény civilizációnak azok is részesei, akik nem templomba járó emberek, nem tartják magukat vallásosnak. Ez a kultúra és civilizáció mindannyiunk közös öröksége – fűzte hozzá.
Szerinte ennek védelméről szól a mostani szavazás. Ha van olyan ember, akinek mindegy, hogy a müezzin szól vagy a déli harangszó, az ő esetében megérti, ha nem megy el választani, ugyanakkor annak, akinek nem mindegy, el kell mennie voksolni, lelkiismereti okokból is – fogalmazott Semjén Zsolt.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes köszönetét fejezte ki a határon túli magyaroknak, akik – mint mondta – sokkal nagyobb számban regisztráltak, mint négy évvel ezelőtt.
Kiemelte: megrendítő az a nemzethűség, ahogy Trianon után, most már száz éve kitartanak magyarságuk mellett, minden üldöztetés, megaláztatás ellenére.
A történelmi igazság állt helyre azzal, hogy ők is megkaphatták a magyar állampolgárságot. Ők soha nem hagyták el a hazájukat, a határokat húzták át a fejük felett – mondta Semjén Zsolt, aki szerint ma az egyetlen lehetséges válasz Trianonra az állampolgárság. Egy magyarság van, egy magyar nemzet és egyfajta állampolgárság – összegzett a miniszterelnök-helyettes.
(Forrás: MTI)
Semjén Zsolt válaszolt a Simicska-hazugsággyárnak
2018. március 14.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke – aki második a Fidesz-KDNP 2018-as országgyűlési választási listáján – kedd esti püspökladányi fórumán reagált a kampányüzemmódba kapcsolt Simicska-hazugsággyár valótlan és igaztalan vádaskodásaira, megcáfolva azokat.
Semjén Zsolt reagálását ide kattintva, illetve az alábbiakban tekintheti meg:
Mi, kereszténydemokraták hiszünk a közösség erejében. Országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van. Mások akarják megmondani hogyan és kivel éljünk.
A Békemenet közössége erős, határozott kiállást tanúsított eddig is Magyarország mellett. Ezért a KDNP és az IKSZ is csatlakozik a Békemenethez, valamint erre biztatunk mindenkit. Álljunk ki a fiatalok jövőjéért és Magyarországért, álljunk ki értékeinkért. Találkozzunk március 15-én 12 órakor a budapesti Bem téren, ahonnan együtt vonulunk át meghallgatni Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.
Semjén Zsolt Nacsa Lőrinc
elnök elnök
KDNP IKSZ
(semjenzsolt.hu)
Lengyelországban életbe lépett a boltok hétvégi zárva-tartásáról szóló törvény
2018. március 12.
Ossza meg ismerőseivel!
A Szolidaritás szakszervezet által is támogatott, a lengyel parlament által november végén jóváhagyott törvényt értelmében a márciustól érvényes, havi két vasárnapra vonatkozó boltzár után 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lesznek nyitva az üzletek, 2020 januárjától pedig teljes vasárnapi zárvatartás lép életbe.
A boltzár nem vonatkozik a pályaudvarokon, a benzinkutakon működő boltokra, valamint a cukrászdákra és a pékségekre.
A magyarországi látogatáson tartózkodó ugandai katolikus egyházi delegációt fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országházban csütörtökön.
Az afrikai ország katolikusait képviselő Lwanga Kizito Cyprian, a Kampalai Főegyházmegye érseke beszámolt az ugandai egyház működéséről, lelkipásztori és karitatív szolgálatáról.
Kiemelte, a helyi keresztény közösség a legnehezebb megpróbáltatások idején is kitart hite mellet. Ismert, hogy a térségeben iszlám szélsőségesek számos támadást indítottak templomok, közösségi intézmények ellen, sok pap és hívő szenvedett vértanúságot.
Semjén Zsolt tájékoztatta vendégeit, hogy Magyarország kiáll az üldözött kereszténynek védelmében. Rendszeresen nyújt támogatást helyi iskolák, egészségügyi intézmények, templomok, helyreállításához, új egyházi intézmények építéséhez. Kijelentette, az üldözött keresztény közösségek mindig számíthatnak Magyarország szolidaritására. A találkozón jelen volt Sir Gordon Wavamunno, Magyarország ugandai tiszteletbeli konzulja, és Kovács Péter, Uganda magyarországi tiszteletbeli konzulja.
(Forrás: kormany.hu)
Semjén Zsolt: Egymillió című kötetét mutatja be a Nemzeti Fórum
2018. március 05.
Ossza meg ismerőseivel!
A Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának 51. rendezvényén Semjén Zsolt: Egymillió című kötetét mutatják be március 6-án (kedden) 18 órakor Budapesten, a Polgárok Házában. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszélget majd.
A rendezvényen Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője mond köszöntőt, majd Semjén ZsoltEgymillió című kötetét Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) főigazgatója ismerteti.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével ezt követően Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszélget.
A rendezvény 2018. március 6-án, kedden 18.00 órakor kezdődik, helyszíne a Polgárok Háza (1089 Budapest, Visi Imre utca 6.).
A rendezvény támogatója a Lakitelek Népfőiskola. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.