Óriási együttműködési lehetőségek állnak Magyarország és Szerbia előtt

2019. október 04.
Ossza meg ismerőseivel!

    Idegenforgalmi szempontból óriási együttműködési lehetőségek állnak Magyarország és Szerbia előtt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újvidéki LORIST Idegenforgalmi, Halászati, Vadászati és Sportfelszerelés-kiállításon.

    Kiemelte, hogy újvidéki látogatása alkalmával a szerb kormány tagjaival két konkrét együttműködésről tárgyalt, az egyik a gyógyturizmusra, a másik pedig a vadászattal, halászattal, környezetjárással kapcsolatos turizmusra vonatkozik.

    Semjén Zsolt a szerbiai városban népszerűsítette a 2021-es Egy a természettel című Vadászati és Természeti Világkiállítást is, amelynek egyik kiemelt vendége Szerbia lesz.

    A vadászati turizmusról szólva kiemelte, hogy az jelentős bevételeket generál, hiszen gyakran az egész család együtt utazik a vadásszal, és több napot marad az adott városban. „Éppen a legfizetőképesebb keresletet viszi az országnak arra a részére, amely a legkevésbé fejlett és urbanizált, hiszen ott vannak a természeti értékek. Ez azt jelenti, hogy éppen ott segíti a megélhetést, éppen ott segít helyben megmaradni, ahova a legnehezebb más típusú fejlesztést vinni” – magyarázta.

    A 2021-es világkiállításról elmondta: „Magyarország, a Kárpát-medence, Közép-Európa fantasztikus vadgazdálkodási és vadászati kultúrájának bemutatása a cél”, de több mint 150 országot hívtak meg, és minden jelentősebb természetvédelmi, vadászati, horgászati szervezettel kapcsolatba léptek. A kiállítás témáját tekintve is a teljességre törekednek, a vadászat és a horgászat mellett lovasbajnokságot szerveznek, bemutatják a solymászat, az íjászat és a sportlövészet szépségeit, de a művészeteket is bevonják, illetve a gasztronómián, valamint az ehhez kapcsolódó borkultúrán keresztül a társadalom minden részét igyekeznek megszólítani.

    Kovács Zoltán, a 2021-es Egy a természettel című Vadászati és Természeti Világkiállításért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a kormány döntése értelmében 1971 után ötven évvel rendez újra vadászati és természeti világkiállítást Magyarország. A 20 napos központi budapesti kiállítás mellett négy másik városban, Vásárosnaményban, Hatvanban, Gödöllőn és Keszthelyen is lesznek rendezvények, de voltaképpen minden régiót bekapcsolnak az eseménysorozatba.

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes újvidéki sajtótájékoztatóján kitért a kiválónak nevezett magyar-szerb kapcsolatokra is. Rámutatott, hogy Magyarország egyik legfontosabb célja az Európai Unióban a bővítés, vagyis az, hogy Szerbia végre teljes jogú tagja legyen az EU-nak. „Nemcsak, hogy mindent megteszünk ezért, hanem minden tapasztalatot is átadunk Szerbiának” – szögezte le.

    A 20 ország 500 kiállítóját felvonultató, vasárnapig tartó LORIST kiállításon a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Magyarország díszvendégként van jelen. A szakkiállításon, ahol magyarországi gyógy- és termálfürdők, valamint a vásár tematikájához kapcsolódó magyar cégek mutatkoznak be a CED és az Egy a Természettel Nonprofit Kft. közös szervezésében.

    A kiállítás három szekciójából kettő érinti a magyar megjelenést, az október 2-án nyílt vadászati és halászati részen Magyarország a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítást hirdető 50 négyzetméteres standdal jelenik meg. Az október 3-án nyilt turisztikai szekcióban a magyar cégek  200 négyzetméteres standon vannak jelen. Ez utóbbin egy 80 négyzetméteres vadgasztronómiai látványkonyhából, és egy 120 négyzetméteres pavilonban láthatók a magyar cégek, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Dráva Nemzeti Park.

    Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője a közlemény szerint hangsúlyozta, a LORIST Expo kiváló lehetőséget teremt a komoly hagyományokra visszatekintő magyar vadászati és halászati kultúra, illetve a kapcsolódó innovatív termékek és szolgáltatások széles szakmai körben történő reprezentálására. Hozzátette: bíznak abban, hogy partereikkel olyan hosszú távú és sikeres együttműködést alakítanak ki a szakkiállításon, amely előrevetíti a szerb piacra irányuló magyar export további bővülését.

    (Forrás: MTI)

    Magyar közösségi tér

    2019. október 02.
    Ossza meg ismerőseivel!

      Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében avatták fel szerda délután Temesváron a Bolyai János nevét viselő egyetemi szakkollégiumot.

      A Józsefváros nevű városrészben, a magyar tannyelvű Bartók Béla Gimnázium szomszédságában avatott intézmény a temesvári egyetemeken tanuló magyar diákok közül 30 számára biztosít szállást, és magyar nyelvű képzéseket. Az épületet romos állapotban ajánlotta fel 30 év ingyenes használatra a római katolikus egyház, a felújításhoz, berendezéshez, és az intézmény működésének az elindításához a magyar kormány 150 millió forinttal járult hozzá.

      Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az avatóünnepségen azt kívánta a beköltöző diákoknak, hogy boldog és hasznos diákéveket töltsenek el itt, “gyarapodjanak tudásban, szellemiekben, és azt se felejtsék el, hogy ez az épület egy kis haza, egy kis Magyarország”.

      A miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy a magyar nemzetpolitika kifejezés ismeretlen nyugaton, hiszen a dán, a portugál vagy a holland kormány politikája természetes módon nemzeti a saját országában. Közép-Európában azonban más a helyzet, mert a történelem viharai miatt a magyar nemzet tagjainak egyharmada más államok fennhatósága alá került, de ettől még a magyar nemzet része maradt.

      A magyar kormány óvodákat, iskolákat épít és újít fel a Kárpát-medencében, hogy a legkisebbek anyanyelvükön játszhassanak, a nagyobbak anyanyelvükön tanulhassanak, és ebbe a sorba tartozik a temesvári kollégium is, mely egy magyar közösségi tér kíván lenni a város egyetemein román nyelven tanuló 100-150 magyar diák számára.

      Semjén Zsolt a város fontosságát méltatva felidézte: itt született Klapka György és Kiss Ernő honvédtábornok, itt alkotta meg geometriáját Bolyai János, itt járt a piaristák iskolájába Heczegh Ferenc író, Illy Ferenc a presszókávé-főző feltalálója, vagy Kurtágh György zeneszerző, és innen indult el harminc évvel ezelőtt a Ceausescu-diktatúrát megdöntő forradalom is.

      Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntőjében elmondta: az oktatás az erdélyi magyarság számára nemcsak stratégiai kérdés, hanem egyenesen létkérdés. Hozzátette: úgy kell fejleszteni a magyar oktatást Romániában, hogy versenyképes tudást adjon, és a magyar nyelvű tanulás ne csak az identitás újrateremtésének az eszköze, hanem egy magasabb minőségű tudás elsajátításának az intézményes kerete is legyen. Hozzátette: még olyan körülmények között is erre kell törekedni, hogy Románia nem áll jól az oktatásban, az elmúlt 30 évben 28 miniszter irányította az oktatásügyet, és mindenki más reformot akart megvalósítani, mint az elődje.

      Pál József Csaba római katolikus megyéspüspök azért mondott köszönetet a magyar kormánynak, hogy ezzel a beruházással jelezte: Temesvár nem esik kívül a látókörén. A diákoktól azt kérte, hogy a kollégiumból kikerülve legyenek a keresztény és a magyar értékek apostolai.

      (Forrás: MTI)

      Közös szenvedélyünk Magyarország

      2019. szeptember 29.
      Ossza meg ismerőseivel!

        Magyarország és az Európai Unió történelme legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetségét Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke, miniszterelnök-helyettes a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

        Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség, a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek képviseletének értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség.

        Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből sem lesz se pláza, sem mecset – mondta, hozzátéve: „a mi szenvedélyünk Magyarország”.

        A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta: a mostani kabinet Európa „legkeresztényibb kormánya”.

        Semjén Zsolt kitért arra: 2006 óta abszolút többségük van, minden parlamenti, önkormányzati, EU-s választást elsöprő fölénnyel nyertek meg. És így lesz két hét múlva is – jelentette ki.

        Az ellenfeleikről szólva azt mondta: ideológiailag szöges ellentétei egymásnak, „posztnácik, neomarxisták, és anarcholiberálisok katyvasza”.

        Nincs új a nap alatt – jegyezte meg, hozzátéve: az emberi minőség tekintetében elég egyetlen kérdést feltenni: a kormánypártokat utálják jobban, vagy egymást?

        Közölte: megtették, amit 2010 után ígértek, a nemzet közjogi egyesítését, 1,1 millió határon túli magyar kapta meg a teljes jogú állampolgárságot, 2014-ben és 2018-ban is az ő szavazataikkal lett meg a kétharmados többség. Köszönet érte – mondta.

        Felidézte a KDNP megalakítását, az „alapítóatyák”, Barankovics István és Varga László alakját, és azt mondta: a KDNP az egyetlen történelmi párt a politikai palettán, hacsak az MSZP nem tartja magát annak. 75 éve alapították a KDNP-t Szálasival szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

        Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk „ellene mondani” a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a „faji szocializmus”, mind az osztályszocializmus „embertelen, istentelen és neopogány” – tette hozzá.

        (Forrás: MTI)

        Új honlap indult: kulhonimagyarok.hu

        2019. szeptember 24.
        Ossza meg ismerőseivel!

          Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját.

          Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen.

          A www.kulhonimagyarok.hu honlapot három részre lehet osztani: hírportálként küldetése a tájékoztatás, hogy egy helyen elérhetők legyenek a külhoni magyarságot érintő hírek. Elérhetők a nemzetpolitikai programok, pályázatok is, köztük a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Petőfi Sándor-, valamint a Mikes Kelemen- és a Julianus-programok. A honlapról egy kattintással el lehet jutni a Határtalanul! program új, folyamatosan frissülő honlapjára is.

          Semjén Zsolt kitért arra, hogy 2010 óta a Határtalanul! program keretében 300 ezer anyaországi magyar diák jutott el külhoni magyar területekre, számuk csak ebben a tanévben eléri a 100 ezret.

          A miniszterelnök-helyettes beszámolt egy nemzetismereti középiskolai vetélkedő tervéről is, amelynek meghirdetése őszre várható az új honlapon.

          Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórában működő magyar iskolákat, amelyek interaktív térképen tekinthetők meg a honlapon.

          A kormányfő helyettese az MTI kérdésére elmondta: a távolabbi tervek között szerepel valamennyi tárca külhoni magyarságot érintő programjának egy helyen való bemutatása.

          A felület másik részét alkotja egyfajta tudástár, ahol az aktuális jogszabályok, stratégiák, különböző kiadványok érhetők el.

          Megtalálható a testvértelepülési program, amelynek bővülését interaktív térképen követhetik az érdeklődők.

          A honlap harmadik, és egyben legfontosabb része a személyes történetek bemutatása, a Kárpát-medence arcai és a magyarok a diaszpórában rovatokban kisfilmekből, interjúkból lehet megismerni külhoni magyar fiatalokat, családokat, vállalkozókat. Első körben ötven ilyen történetet töltöttek fel, de ezek száma bővülni fog – jelezte Semjén Zsolt.

          Célként jelölte meg, hogy kapcsolatot teremtsenek a külhoni magyarok között, élettel töltsék meg azokat a jogi kereteket, amelyeket létrehoztak, még inkább “hajszálerekkel hálózzák be” a Kárpát-medencét és az egész világot.

          Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az új honlap keddtől elérhető. Rövidesen egy angol változat is elkészül – jelezte az államtitkár.

          Hozzátette: felhívással fordulnak az új honlapon a külhoni magyar egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, akiktől a külhoni magyarságot bemutató személyes történeteket várnak. A legjobb munkák beküldői részt vehetnek november végén a nemzetpolitikai államtitkárság szakmai hétvégéjén Egerben. A pályázatokat október 30-ig várják. Nem csak egyetemisták, hanem bárki küldhet történetet a nemzetpolitika@me.gov.hu címre.

          (Forrás: MTI)

          Talpraesett vezetőre van szüksége Salgótarjánnak

          2019. szeptember 24.
          Ossza meg ismerőseivel!

            Van-e politikai bázisa azoknak az összefogásoknak, amelyeket különböző oldalakon álló pártok alkotnak, vagy hogyan tud segíteni a magyar állam a nógrádi megyeszékhely felvirágoztatásában? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket tette fel a hétfő esti lakossági fórumon Szabó Csaba, Fidesz-KDNP polgármester jelöltje Semjén Zsolt számára.

            A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a Fidesz-KDNP szövetségében nem csak a vezetőket, hanem az egész táborukat átjárja egy bajtársias szolidaritás, amely a közös értékrendből fakad. Ezzel szemben az ellenzéki összefogásban szereplő pártok egymással összeegyeztethetetlen ideológiát képviselnek, ráadásul a személyek tekintetében politikai konkurensei egymásnak.

            Semjén Zsolt szerint a nógrádi megyeszékhely fejlődéséhez két dolog szükséges. – Salgótarján érdeke – minden politikai beállítottságtól függetlenül – egy talpraesett polgármester megválasztása, aki releváns célokat fogalmaz meg, és ezek megvalósításához pályázik. Másfelől fontos, hogy a városvezetőnek legyen egyebek mellett a személyes kapcsolatrendszere, valamint együtt tudjon működni a képviselőkkel, a különböző országos hivatalok vezetőivel, és persze a kormánnyal. Így jó eséllyel tud lobbizni a saját városáért és képes lesz az Európai Uniós, illetve a kormány által kiírt forrásokat oda hozni – emelte ki. Semjén Zsolt elmondta erre a feladatra Salgótarjánban Szabó Csabát tartja a legmegfelelőbb embernek.

            Amint azt Szabó Csaba elmondta: a programjának legfontosabb eleme a lakosok észrevételeinek figyelembevételével vezetni a várost, valamint személyes célja a fiatalok helyben maradásának és megélhetésének – így Salgótarján jövőjének – biztosítása.

            Támogatják a családokat

            Az Európát érintő népességhiánnyal kapcsolatban Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az igazi kérdés az, hogy ezt a problémát családtámogatással vagy migrációval oldják meg.

            – Azt támogatjuk, hogy hazánkban magyar gyermekek szülessenek, magyar nyelven beszéljenek és magyar kultúrában nőjenek fel, ezért a mi válaszunk erre a kérdésre a családtámogatás, míg a baloldalé a migráció – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

            (Forrás: kdnp.hu)

            A legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH

            2019. szeptember 23.
            Ossza meg ismerőseivel!

              Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik – jelentette be a miniszterelnök-helyettes vasárnap, a szentendrei új zsinagóga avatási ünnepségén.

              Semjén Zsolt fontosnak nevezte, hogy a szerződés tartalmazza azon zsidó emlékhelyek megőrzését és felújítását is, amelyekhez ma már nem tartozik gyülekezet.

              A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarországon a zsidó életnek, kultúrának reneszánsza van. Köszönetét fejezte ki Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának és Oberlander Báruch rabbinak, a budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjének, akiknek ebben nagy szerepük van azzal, hogy a régi hagyományokat visszahozták, és élettel töltötték meg azokat a kereteket, amelyeket a történelem tragédia megrendített.

              Hangoztatta: a magyar zsidóságnak egészen különleges küldetése és szerepe van, sajátos értékgazdagságot hordoz. A kormány pontosan tudja ezt, és természetes kötelességének tartja, hogy ennek megőrzéséhez minden szükséges segítséget megadjon – emelte ki.

              A miniszterelnök-helyettes megköszönte az EMIH-nek azt is, hogy Magyarország jó hírét öregbíti világban, és nemzetközi szinten bemutatja Magyarországot, valamint a magyar zsidóság lehetőségeit hazánkban. Méltatta azt is, hogy szolgálatukat kiterjesztették a Kárpát-medencére és a diaszpórára. „Ezzel pótolhatatlan és óriási segítséget nyújtottak nemcsak a zsidó, hanem a magyar identitásnak is” – fogalmazott.

              A miniszterelnök-helyettes a Tett és Védelem Alapítvány tevékenységét elismerve kifejtette: az európai és a magyar zsidóságot három dolog fenyegeti. Az egyik a hagyományos antiszemitizmus, ebben a magyar kormány álláspontja a zéró tolerancia.

              A második elválaszthatatlan az illegális, tömeges iszlám bevándorlástól – jelezte, rámutatva: amikor Magyarország megvédi a határait, akkor a magyar zsidóságot is védi. A harmadik pedig elmondása szerint az Izrael-ellenesség, amelynek naponta lehetünk tanúi, például az Európai Unióban.

              „Magyarország soha semmilyen formában nem lesz partner abban, hogy Izraelt delegitimálják, és Izrael-ellenes politikát folytassanak. Magyarország kormánya minden típusú antiszemitizmussal szemben fellép” – szögezte le Semjén Zsolt.

              Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében arról szólt, hogy Szentendre igazi befogadó városként viselkedett a történelem folyamán ideérkező sok kultúrával, befolyással, amelyek mind színesítették, gazdagították. Úgy értékelte, a zsinagógaavatás – a hosszú szünet után – a 80-as, 90-es években újraéledő, majd a 2010-es években újabb lendületet kapó zsidó közösség magára találásnak következő állomása.

              Menachem Myers, a szentendrei zsinagóga rabbija, a kulturális és közösségi központ vezetője elmondta: szeretnék, hogy ez a hely a növekedés, a tanulás és barátság helye legyen.

              Vasárnap délután a Budapestről Szentendrére érkező tórákat Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és a közösség kíséretével vitték fel a Lázár cár térről a Pátriárka utcai új zsinagógához.

              A település óvárosában található, mintegy 350 négyzetméteres Cháj Galéria ad otthont a zsinagógának, a zsidó művészeti galériának és egy kóser kávézónak.

              A vasárnapi rendezvénysorozat a budapesti újlipótvárosi ZSILIP Közösségi Központban zárult.

              (Forrás: MTI)

              Szárnyal az ország

              2019. szeptember 20.
              Ossza meg ismerőseivel!

                Még az ellenségeink sem tudják tagadni a magyar gazdaságpolitika sikerét, ilyen alacsonyan még soha nem volt a munkanélküliség, ekkora megtakarítása még soha nem volt a társadalomnak és ekkora fogyasztása sem; szárnyal az ország – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Fidesz-KDNP-s országjárásának gödöllői állomásán.

                Semjén Zsolt közölte: 2010-ben egy államcsőd szélén álló országot vett át az Orbán-kormány a szocialistáktól.

                Azóta az Orbán-kormány legalább 20 százalékkal csökkentette az államadósságot és valutából forintalapúra váltotta, így az nem külföldi spekulánsok, hanem a magyar emberek kezébe került – tette hozzá.

                A GDP-növekedés 5 százalék fölött van, ezért Magyarország, bármi történjen is, mindig a német növekedés fölött lesz 3 százalékkal és 2 százalékkal az unió növekedése felett – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.

                Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy amennyiben megvannak a brüsszeli pénzek és azokat a költségvetés ki tudja egészíteni saját forrásokkal, akkor ahhoz, hogy helyben is történjen valami, jó polgármester kell.

                Hozzátette, olyan polgármesterre van szüksége Gödöllőnek, aki a város lakosságával együtt „életképes programokat tud kitalálni”, jó kapcsolata van a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével és jóban van a magyar kormánnyal is, hogy ki tudja lobbizni a támogatást.

                Semjén Zsolt azt mondta: a lobbizás a világ minden részén létezik. Az az ember, akinek közös az értékrendje a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével, a kormánnyal, könnyebben tud kilobbizni forrásokat, fejlesztéseket a saját városának, mint aki szemben áll velük.

                A miniszterelnök-helyettes Kolozs Csabát ajánlotta polgármesterjelöltként a gödöllőiek figyelmébe. A jelöltről szólva kiemelte, hogy saját erejéből építette fel cégeit és sok embernek ad munkát. Hozzátette, hogy aki a saját erejéből „emelkedett fel”, képes arra, hogy Gödöllő fejlesztését is kézbe vegye.

                (Forrás: MTI)

                Megnégyszereződött az őshonos nemzetiségek támogatása

                2019. szeptember 19.
                Ossza meg ismerőseivel!

                  Az őshonos magyarországi nemzetiségek támogatása 2010 óta megnégyszereződött – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.

                  Semjén Zsolt az Ösztöndíjas Nemzetiségi Pedagógushallgatók I. országos konferenciáján, a Parlamentben hangsúlyozta, hogy az utóbbi években különösen jelentős volt a források bővülése.

                  A miniszterelnök-helyettes kifejtette: míg 2010-ben 12 oktatási-nevelési intézmény volt nemzetiségi fenntartású, számuk az idei évre 91-re bővült, és összesen 15 ezer diák tanul ilyen iskolákban. Nagy az igény arra, hogy további intézmények kerüljenek nemzetiségi fenntartásba, és ezt a magyar kormány támogatja – jelezte Semjén Zsolt.

                  Kitért arra is, hogy a nemzetiségi pedagógusok bérpótléka idén 30 százalékkal nőtt, 2020-ra plusz 40 százalékos bővüléssel lehet számolni. A nemzetiségi óvodapedagógus ösztöndíj-programban ezen hallgatók 70 százaléka részt vesz – tette hozzá.

                  (Forrás: MTI)

                  Sikeresek a hazafiak vezette városok

                  2019. szeptember 19.
                  Ossza meg ismerőseivel!

                    Mátészalka példája is bizonyítja, milyen sikeres tud lenni egy város, ha hazafiak vezetik széles körű összefogással.

                    A Fidesz-KDNP vezetés célja, hogy a hazai és a nemzetközi forrásokat továbbra is a magyar vidék fejlődésére fordíthassuk, ne a tömeges migráció menedzselésére vagy egyéb, a valóságtól teljesen elrugaszkodott brüsszeli agyrémekre – emelte ki Semjén Zsolt (KDNP), nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a mátészalkai lakossági fórumon.

                    (Forrás: kdnp.hu)

                    Három embernek köszönhetjük, hogy szabadon, magyarként, keresztényként élhetünk

                    2019. szeptember 18.
                    Ossza meg ismerőseivel!

                      Felavatták a Szent II. János Pál pápáról elnevezett teret kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson. Az 1991-es máriapócsi pápalátogatás helyszínén rendezett ünnepségen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes méltónak és igazságosnak nevezte, hogy a teret a néhai katolikus egyházfőről nevezték el, akinek Magyarország, Közép-Európa és az egész emberiség is hálás lehet.

                      „Nem evidencia az, hogy szabad vallásgyakorlat van, egyházi iskolák vannak, szabad a hitoktatás, és egyáltalán nem evidencia az, hogy szuverén Magyarország van és például a szovjet megszálló csapatok nincsenek Magyarországon” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

                      Semjén Zsolt szavai szerint ezer történelmi állítást is lehet mondani arra a kérdésre, hogy minek köszönhetik a magyarok a szabadságukat, „de a történelmi igazság az, hogy három embernek köszönhetjük azt, hogy mi most itt szabadon, magyarként, keresztényként élhetünk, ez a három ember II. János Pál pápa, Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov”.

                      A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Reagan ismerte fel, hogy a Szovjetunió az összeomlás szélén van, az Egyesült Államok pedig gazdasági és katonai fölényét kihasználva térdre kényszerítette a rivális nagyhatalmat. Kellett hozzá egy „épeszű” ember, Mihail Gorbacsov is, aki inkább lebontotta a Szovjetuniót, ahelyett, hogy belevitte volna az emberiséget a harmadik világháborúba – tette hozzá.

                      Spirituális és szellemi értelemben II. János Pál pápa az, akinek köszönhetjük szabadságunkat. Amikor őt pápává választották, akkor kapta azt a halálos sebet a Szovjetunió, amiből nem tudott már felállni – jelentette ki Semjén Zsolt.

                      A korábbi katolikus egyházfő 1991-es magyarországi apostoli útján augusztus 18-án látogatott el Máriapócsra, ahol a háromszázezer zarándok jelenlétében részt vett a nagybúcsún és a Hajdúdorogi Egyházmegyét akkor vezető Keresztes Szilárd püspökkel együtt szent liturgiát mutatott be. Erre emlékezve névadó táblát állítottak fel a róla elnevezett téren, amelyet Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Palánki Ferenc debreceni-nyíregyházi megyéspüspök áldott meg.

                      Az eseményen részt vett Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke, Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az ünnepségen II. János Pál pápáról Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök mondott emlékező beszédet.

                      (Forrás: MTI)