1956 mentette meg a nyugatot a kommunizmustól
2016. november 08.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegében megmentette a nyugati világ több országát attól, hogy ott a kommunizmus hatalomra kerüljön – vélekedett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy könyvbemutatón.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Kovrig Béla Nemzeti kommunizmus és Magyarország című könyvének bemutatóján a KDNP elődpártja, a Demokrata Néppárt történetét felidézve kiemelte: a párt által megfogalmazott eszmeiség azért nem tévesztett irányt, mert az egyház társadalmi tanítására épült. Ez az eszmeiség az, amely a mai polgári, keresztény és nemzeti oldal számára egyfajta előképként vállalható – tette hozzá.
Semjén Zsolt a keresztényszociális mozgalmak idejéről szólva elmondta: “a diadalmas kapitalizmussal” szemben megjelent a keresztényszociális gondolat. A Rerum Novarum pápai enciklikát lefordították a politika nyelvére, kísérletet téve, hogy bemutassák: az óriási eredmények mellett óriási hiátusok is vannak. Ezzel szociális alapon mondtak kritikát a liberalizmusról és a vadkapitalizmusról – mondta a politikus.
Szólt az 1947-es választásokról és a Barankovics-párt heroikus küzdelméről a kommunizmussal szemben. Mint mondta, egyöntetűen szembeszálltak a faji és osztályalapú szocializmussal, annak hasonlóságát felmutatva.
A miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy 1956 februárjában jelentették be a Demokrata Párt újjászervezését. Kovrig Béla zseniális megállapításai között említette, hogy a néhány nap után levert forradalomról a heroizmus maradt meg a nemzet emlékezetében. Olyan étosz és kép maradt meg a nemzet egységéről minden szempontból, ami mindenki számára vállalható és nem kiradírozható a magyar történelemből – fogalmazott.
Azáltal, hogy 200 ezer embert elüldözött a kommunista rendszer, a magyar forradalom és szabadságharc lényegében megmentette Európát az eurokommunizmustól és több országot attól, hogy a Szovjetunió támogatásával, demokratikus választáson a kommunisták kerüljenek hatalomra. A szovjet tankok brutalitása és a távozók beszámolói “kinyitották a szemeket” – mondta Semjén Zsolt, aki szerint a nyugatiaknak “térden állva kellene hálát adniuk a magyaroknak, hogy megmentették őket a kommunizmustól”.
(Forrás: MTI)
A koszovói házelnökkel tárgyalt Semjén Zsolt
2016. november 03.
A koszovói házelnökkel tárgyalt csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kormany.hu-val.
A tájékoztatás szerint a miniszterelnök helyettese az Országházban fogadta Kadri Veselit, a Koszovói Köztársaság Nemzetgyűlésének elnökét, aki a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László meghívására látogatott Magyarországra.
Semjén Zsolt a találkozó során hangsúlyozta, hazánk nagyra értékeli Koszovó európai integrációs eredményeit. Hozzátette: Magyarország a nyugat-balkáni térség stabilitását, gazdaságának erősödését és európai integrációjának kérdését stratégiai jelentőségűnek tekinti – áll a közleményben.
(Forrás: kormany.hu)
Semjén Zsolt fogadta Tunézia külügyminiszterét
2016. november 03.
A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó tunéziai külügyminisztert fogadta a magyar kormányfő helyettese csütörtökön a Parlamentben. Az észak-afrikai ország diplomáciájának vezetője Khemaies Jhinaoui és Semjén Zsolt találkozóján a felek érintették a Tunéziában zajló politikai változásokat.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette, támogatjuk Tunéziát a demokrácia melletti elkötelezettségében, és elismeréssel tekintünk a 2014. évi szabad választások sikeres lebonyolítására. Hozzátette, Magyarország megértéssel tekint a történelmi fordulatra, hiszen maga is negyed százada élte át a diktatúrából a demokráciába vezető út nehézségeit.
Semjén Zsolt kijelentette, támogatjuk Tunézia és az EU kapcsolatainak szorosabbra fűzését, és kiemelte, hogy a V4 országok erősödő gazdaságai kiemelkednek az európai átlagból. A tunéziai külügyminiszter köszönetét fejezte ki, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program keretében Magyarország az eddiginél több, immár 150 tunéziai diák számára kínál továbbtanulási lehetőséget a hazai felsőoktatási intézményekben.
(Forrás: kormany.hu)
Kitüntetés a lengyel Jog és Igazságosság Párt alelnökének
2016. október 28.
A Szolidaritás élharcosaként a kommunista elnyomás elleni küzdelemben honfitársai és az egész keleti blokk országai számára példát adó határozott kiállása, illetve a rendszerváltozást követő értékes és meghatározó jelentőségű közéleti tevékenysége elismeréseként Adam Józef Lipinskinek, a lengyel Miniszterelnöki Hivatal parlamenti államtitkárának, a Szejm képviselőjének, a Jog és Igazságosság Párt alelnökének a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adta át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Országházban.
Az ünnepségen megjelent többek között Michal Andrukonis, a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, számos, egykor Lengyelországban szolgálatot teljesítő magyar diplomata és a lengyel kultúrát hazánkban képviselő, elismert magyar polonista.
*
Adam Józef Lipiński 1956-ban született. 1976-tól kapcsolódott be földalatti kiadványok terjesztésébe. Tevékenykedik a Diák Szolidaritási Bizottság wrocławi szervezetében, amelynek egyik alapítója volt. Cikkeket ír, szamizdat kiadványokat szerkeszt. Számos alkalommal letartóztatják és a hatóságok kötelezően kijelölt munkahelyre utasítják.
1980-tól a Szolidaritás Szabad Szakszervezet tagja. Egy évvel később független folyóiratot alapít, Fejlődés címmel. A hadiállapot bevezetése után illegalitásba vonul, aktívan részt vesz a szakszervezet földalatti struktúráinak kiépítésében, illegális nyomdákat, terjesztői hálózatokat szervez, szamizdat kiadványokat szerkeszt és megalapítja a Felsőoktatási Ellenállási Mozgalmat. 1983-ban életre hívja a Vakond (Kret) kiadót és a Konkret című szamizdat folyóiratot is, amelyet 1984 végéig vezet. Mindezzel párhuzamosan a rangos földalatti elméleti folyóirat, a „Független Politikai Szemle” kiadója és társszerkesztője.
1984-ben az akkor meghirdetett amnesztia nyomán feladja az illegalitást, de az ellenzéki tevékenységgel nem hagy fel. 1985-86-ban többször letartóztatják, házkutatást tartanak nála. 1987-től a Régió című, a kelet-közép-európai országok helyzetével foglalkozó politikai magazin szerkesztője.
1989-ben tagja lesz a Szolidaritás Állampolgári Bizottsága Wrocławi Szervezetének. Megszervezi a Centrum Megegyezést az alsó-sziléziai régióban, s 1991-ben e párt képviselőjeként jut be a Szejmbe. 2001-ben ismét képviselői mandátumot szerzett, s egyike volt a Jog és Igazságosság alapítóinak. A kezdetektől fogva a párt elnökhelyettese. 2006-ban Jarosław Kaczyński miniszterelnök politikai kabinetjének vezetője lett.
Jelenleg a Beata Sydlo vezette kormányban a miniszterelnöki kancellária parlamenti államtitkára.
(semjenzsolt.hu)
A magyar közösséggel ünnepelt Semjén Zsolt
2016. október 24.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a százezres magyarságnak otthont adó Sao Pauló-ban ünnepelte az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. Semjén Zsolt a város egyik leghíresebb iskolájában, a magyar alapítású Szent Imre Kollégiumban tartott megemlékezésen több mint 300 résztvevő előtt mondott ünnepi beszédet.
A KDNP elnöke kiemelte, hogy a magyar nemzet csak a magyarországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság fennmaradásával tud tovább élni. Az ünnepségen Semjén Zsolt jelenlétében 23-an tettek állampolgársági esküt, és állami kitüntetés átadására is sor került, valamint bemutatták a “Magyarok – 1956” című, Sao Pauló-i magyarok visszaemlékezéseiből készült dokumentumfilmet.
A magyar kormányfő helyettese az ünnep előestéjén meglátogatta a Rio de Janeiró-ban élő magyar közösséget, és megbeszélést folytatott Dom Orani Tempesta Rio de Janeiró-i érsekkel. A tárgyaláson megállapodtak arról, hogy a jövőben Magyarország nemzeti ünnepein a riói Megváltó Krisztus szobrát nemzeti színeinkkel fogják kivilágítani, ezzel is elismerve hazánk kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit és a brazíliai magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez.
(semjenzsolt.hu)
Az európai civilizáció keresztény civilizáció
2016. október 13.
Konrad Adenauer a kereszténydemokrácia legnagyobb alakja – állapította meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az egykori kancelláról tartott nemzetközi konferencián.
Semjén Zsolt a Konrad Adenauer – kereszténydemokrata és európai államférfi címmel rendezett tanácskozáson kiemelte: Konrad Adenauer filozófiai értelemben megmutatta, hogy a kereszténydemokrácia a kereszténység fundamentumára épít, és nem politikai technikákra és stratégiákra.
Kiemelte az egykori német politikus, kancellár egyház társadalmi tanításához és az evangéliumhoz való hűségét. Adenauer keresztény, kereszténydemokrata, nemzeti és európai politikus volt – összegzett.
Hozzátette: Konrad Adenauer nagyon nehéz szituációban vette át Németország vezetését, a nemzet fogalma terhelt volt a harmadik birodalom miatt. Adenauer azonban egyensúlyt tudott tartani a józan és a természet rendjének megfelelő nemzeti elkötelezettség és az európai egység tekintetében.
A miniszterelnök-helyettes kitért arra is: a görög kultúrából, a római jogból, a germán államszervezésből, a zsidó etikából a kereszténység hozta létre azt a megismételhetetlen civilizációt, amit ma Európának neveznek.
A kereszténységgel lehet vitába szállni, kritizálni, vagy akár tagadni, de ez nem változtat azon, hogy az európai civilizáció keresztény civilizáció. Ennek ugyanakkor az iszlám, bár egy nagy világvallás és kultúra, nem része – rögzítette.
A magyar identitás pedig az iszlámmal szemben áll, hiszen “testünkkel védtük” a keresztény Európát 300 éven át – mutatott rá Semjén Zsolt.
Frank Spengler a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletének vezetője kiemelte: Konrad Adenauer 1950-től 1966-ig a Német Kereszténydemokrata Unió elnöke is volt, németként, európaiként és keresztényként határozta meg magát.
Nagy államférfi, kitűnő európai volt – jellemezte az egykori német politikust. Mindig arról beszélt, hogy Európának nemcsak közös háznak, hanem a szabadság házának is kell lennie minden európai számára.
Felidézte az 1956-os forradalom kapcsán általa mondottakat, miszerint a magyarok a szabadságért harcoltak.
Masát András, a konferenciának helyt adó Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem rektora arról beszélt, hogy Adenauer felismerte korának legfontosabb problémáit, nevén nevezte őket és határozottan cselekedett. Két alapfeltételnek tekintette a békét és a szabadságot az ember élete szempontjából – mondta.
Manfred Emmes Németország magyarországi nagykövete felidézte, hogy Konrad Adenauer a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja volt, majd kiemelte: egy egész korszakot határozott meg. Konrad Adenauert nem terhelte a harmadik birodalom múltja, sőt a náci rendszer üldözte is, és hitelesen tudta képviselni az újrakezdést.
(Forrás: MTI)
Az Alaptörvény módosításáról egyeztetett a kormányfő a KDNP elnökével
2016. október 12.
Az október 2-i népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre. Ezzel létrejött egy új egység Magyarországért. Ez az új egység pártok felett áll, nemzeti ügynek tekinti Magyarország szuverenitásának megvédését, a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A 98 százalékos többség, 3,3 millió ember egybecsengő akarata kötelezi Magyarország kormányát is, ezért kezdeményezte a miniszterelnök az Alaptörvény módosítását.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az Alaptörvény sikeres módosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével.
Szerdán az Országházban került sor Orbán Viktor és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének megbeszélésére. A tárgyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javaslat irányával és tartalmával, képviselői a parlamenti szavazás során a módosítást támogatni fogják.
(Forrás: kormany.hu)
Magyarország hozzájárul Észak-Szíria vízellátásához
2016. október 08.
Mehmet Özhaseki környezetvédelemért és városfejlesztésért felelős török miniszterrel folytatott megbeszélése után nyilatkozva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: hazánk hozzájárul az Észak-Szíriában kialakítandó biztonsági övezet vízügyi ellátásához. Vízügyi nagyhatalomnak számítunk; a háború sújtotta terület újbóli vízellátása bonyolult művelet, de Magyarország nagyon jó benne – fűzte hozzá a KDNP elnöke.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke elmondta, hogy Magyarország vízügyi szempontból nagyhatalomnak számít. A háború sújtotta terület újbóli vízellátása bonyolult művelet, gyakorlatilag szennyvizet kell ivóvízzé tisztítani. Ebben Magyarország nagyon jó – fűzte hozzá a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese.
Semjén Zsolt ankarai munkalátogatása során csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva kitért arra is: a migránsokat nem szabad beengedni Európába, hanem Európán kívül kell ellátni őket, ott kell létrehozni azokat a területeket, ahol emberhez méltó körülmények között élhetnek.
Törökország augusztus 24-én indított Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a terrorszervezetektől megtisztított területen biztonsági övezetet alakítson ki. A tervezett 5 ezer négyzetkilométerből eddig 980-at foglalt vissza az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet.
Semjén Zsolt Ankarában találkozott továbbá Tugrul Türkessel, a török diaszpóráért felelős miniszterelnök-helyettessel is. A magyar politikus beszámolt arról, hogy a török felet különösen érdekelte a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Bethlen Gábor Alap működése, ami a két ország közötti szoros együttműködést vetít előre ezen a területen.
A magyar miniszterelnök-helyettes Veysel Eroglu erdészeti miniszterrel a 2021-es magyarországi vadászati világkiállítás török részvételéről, valamint a fenntartható vadászat és a vadvédelem témáiról egyeztetett.
A politikus ankarai tartózkodása idején találkozik Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettessel, Mehmet Akif Hamzabeci házelnök-helyettessel, Ismail Aydinnal, a Török-Magyar Baráti Tagozat társelnökével, illetve több más magas rangú tisztségviselővel.
Semjén Zsolt ankarai munkalátogatása a még idénre tervezett közös török-magyar kormányülést készíti elő.
(Forrás: MTI)
A kormány megkapta a felhatalmazást, hogy megvédje az országot
2016. október 02.
Magas volt a részvétel és elsöprő volt a nemek támogatása – értékelt a kormánypártok eredményváróján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A kormány megkapta a politikai felhatalmazást, hogy Magyarországot megvédje Brüsszelben és minden helyszínen a kötelező betelepítési kvótától – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kvótareferendum befejezése utáni sajtótájékoztatón, vasárnap Budapesten.
A KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes a kormánypártok eredményváróján úgy értékelt, hogy magas volt a részvétel és elsöprő volt a támogatása a nemeknek, azaz a kormány álláspontjának.
Hozzátette: miközben a politikai felhatalmazással élni fognak, humanitárius és a keresztény alapon „a migránsok irányába karitász, a migrációval szemben pedig önvédelem lesz”.
Rámutatott: a migránsok áldozatok, és Magyarország a karitatív szervezetek támogatásán keresztül, illetve költségvetési forrásból erőn felül járul hozzá, hogy a saját földjükön emberhez méltó életet élhessenek, azoknak pedig, akik már különböző táborokban vannak, jobb életminőségük lehessen.
Reményét fejezte ki, hogy az unió és a gazdag nyugati országok is hasonlóképpen fognak cselekedni.
A kormányfő helyettese köszönetet mondott minden szavazónak, aki élt állampolgári jogával és voksolt a kvótareferendumon. Külön köszönetet mondott azon határon túli magyar szavazóknak, akiket sok esetben csak közvetetten érint a migráció, akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában, hogy „eljöttek és sorsközösséget vállaltak” a magyar nemzettel.
Gulyás Gergely: elsöprő győzelem a kényszerbetelepítés elutasítóinak
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva.
„A választópolgárok döntését (…) magunkra nézve kötelezőnek tekintjük” – mondta a politikus, a parlament alelnöke vasárnap este, a kvótanépszavazás lezárulta után a kormánypártok eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében.
Közölte: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad, de politikai értelemben a választók döntése „mindannyiunkat kötelez”.
Gulyás Gergely az exit pollok és a napközbeni részvételi adatok alapján ismertette: a választási részvétel 45 százalék körül lesz, az érvénytelen szavazatok aránya 5 százalék alatt várható, a nem szavazatok száma pedig 95 százalék körüli többségben lesz az igenekkel szemben.
A vasárnapi nap elsöprő győzelem a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítóknak, továbbá mindazoknak, akik hisznek abban, hogy az erős Európai Unió alapjai csak az erős nemzetállamok lehetnek. Elsöprő győzelem azoknak is, akik hisznek a demokráciában, valamint abban, hogy a választókat közvetlenül érintő legfontosabb kérdésekben érdemes közvetlenül hozzájuk, a választópolgárokhoz fordulni – fogalmazott a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.
Nyilatkozatában köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a referendumon, és külön azoknak, akik ugyan nem a kormánypártok szavazói, de átlátták, hogy „egy olyan nemzeti ügyben kell kiállni Magyarország mellett, amely párthovatartozásra való tekintet nélkül évtizedekre határozza meg közös jövőnket”.
Gulyás Gergely értékelése szerint ennek köszönhető az a “rendkívüli megerősítés”, amely mögött – az exit poll felmérések alapján – több szavazó áll, mint amennyien annak idején a magyar EU-csatlakozást támogatták. A magyar választók akkor is és most is helyesen döntöttek – jelentette ki.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1990 óta a magyar választók között alig volt példa hasonló nagyságú összefogásra, „ha volt rá példa egyáltalán”.
A népszavazást azért kezdeményezték, hogy a felső korlát nélküli kényszerbetelepítés brüsszeli ötletét megakadályozhassák, és „az elnyert felhatalmazással közelebb kerültünk ehhez a célhoz” – zárta szavait a fideszes politikus.
(Forrás: MTI)
Bízunk a magyar nép józan eszében
2016. október 02.
A népszavazás következményeit mindenki viselni fogja generációkon keresztül, és ha most a magyar nép ezt elrontja, az nem reparálható – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap újságíróknak, miután leadta szavazatát a főváros II. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, felesége, Semjénné Menus Gabriella, fia, Semjén Álmos és édesanyja, Semjén Miklósné társaságában leadja szavazatát a főváros II. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított 63. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)
Semjén Zsolt kiemelte: ez nem olyan, mint egy választás, hogy majd négy év múlva választunk egy másik kormányt.
Amiről most döntünk, annak a következményeit nemcsak nekünk, hanem a gyermekeinknek, unokáinknak is viselnie kell – fogalmazott a kormányfő helyettese, hozzátéve: innentől nincs olyan, hogy jobboldali, meg baloldali szavazó.
A KDNP elnöke azt mondta, bízik a magyar nép “józan eszében és az önvédelmi reflexeiben”.
(Forrás: MTI)