Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszéde a Csillag és kereszt – 100 éves a Magyar Érdemrend című kiállítás megnyitóján.
Magyar Nemzeti Múzeum, 2023. május 11.
Tisztelt Igazgató Úr! Hölgyeim és Uraim!
Igazi fallerisztikai csemegével kedveskedik a Nemzeti Múzeum látogatóinak. Az önálló magyar kitüntetési rendszer létrejöttének századik évfordulóján a magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt történetét tárja elénk.
Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével önállóvá vált Magyarországon megnyílt a lehetőség magyar jellegű kitüntetések, és így az első magyar elismerési rendszer kialakítására. Bethlen István miniszterelnök elképzelés alapján közel egy éven keresztül folyt a polgári és katonai érdemekért egyaránt adományozható reprezentatív kitüntetés tervezése. Jellegzetes külalakja, a fehér kereszt, az 1848–49-es szabadságharc Magyar Katonai Érdemrendjének tervezett, majd az emigrációban elkészült jelvényére vezethető vissza.
A kitüntetés középpajzsán a kettős kereszt látható a hármas halommal, hátoldalán 1922, az alapítás évszáma. A készíttetők a kitüntetés gyártására is ügyeltek: az új magyar elismerés nem készülhet alacsonyabb színvonalon, mint a Monarchia idejében. Ezért az új kitüntetéseket a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi Rothe und Neffe cégnél rendelték meg. A gyártás 1930 után került csak haza a Magyar Királyi Pénzverőhöz.
Az 1922-ben megalapított Magyar Érdemkereszt évtizedek során elnevezését és megjelenését tekintve is több kisebb változáson ment át. 1935-től, a neve Magyar Érdemrend, fokozatai ekkor nyerték el ma is használatos megnevezésüket.
A nagykeresztet mint legmagasabb fokozatot elsőként Bethlen István miniszterelnök vehette át. Őt követte a sorban Csernoch János hercegprímás, aki aranymisés jubileuma alkalmából nyerte el a kitüntetést.
Az Érdemrend bel- és külföldiek számára egyaránt adományozható. A legmagasabb fokozattal elismert személyiségek között ott volt Hirohito japán császár, Vilma holland királynő, III. Viktor Emánuel olasz király, Mannerheim finn tábornagy, továbbá számos elnök és miniszterelnök. De akadtak furcsa kitüntetettek is.
Az 1940-1941 között igen nagymértékben javuló magyar–szovjet kapcsolatok egyik legjelentősebb eseménye volt a cári orosz csapatok által 1849-ben különböző kapitulációk alkalmával zsákmányolt magyar honvéd zászlók visszaadása. Ez a vexillológia nemzetközi történetében is unikális esemény volt! A magyar fél rendjelek adományozását kezdeményezte. Ennek során a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét vehette át Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja. Ez a becses kitüntetés napjainkban is a marsall leszármazottjainak birtokában van. Más szovjet tiszteket a Magyar Érdemrend alacsonyabb osztályaival, így lovagkereszttel dekorálták.
Azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy 1945-ben a szovjet csapatok a zászlókat visszavitték, igaz az értük cserébe kapott kommunistákat, Rákosit és társait visszaküldtek. Ami a helyén maradt, az a marsall nagykeresztje.
1946-ban az államforma megváltozásával Magyar Köztársasági Érdemrend néven alapítottak helyébe új kitüntetést. Bár a pártok közti vita okán a tervezés ideje viszonylag hosszúra nyúlt, az érdemrend külalakja nem sokat változott. Mindössze a jelvények középső elemén módosítottak, ahol a kettős kereszt és hármas halom helyére egy nemzeti színeket hordozó címerpajzs került. Miután az új kitüntetések az addig is használt verőszerszámokkal készültek – igaz a középkép és a szalag eltért – a fehér zománcszín és a kitüntetések mérete is azonos volt, így az eredeti Magyar Érdemrendre emlékeztetett.
1947 elején a kitüntetés nagykeresztjében részesült Nagy Ferenc miniszterelnök, Varga Béla házelnök, továbbá Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás. Utánuk kommunista hatalmasságok egész sora kapta meg. Természetesen külföldiek részére is adományozták. Így megkapta a hazánkba látogató Tito elnök és jó néhány szovjet elvtárs is.
Tolbuchin, a Budapestet elfoglaló, egyik győztes szovjet marsall 1947-ben kapta meg az elismerést. Tildy Zoltán a Magyar Köztársaság elnöke személyesen tüntette ki a szovjet hadvezért. Erre a Köztársasági Elnöki Palotában (akkori terminológiával „Tildy Házban”) került sor. Ez a Magyar Nemzeti Múzeum mögötti épületek egyike volt a Palotanegyedben. Tolbuchin annyira elérzékenyült, hogy egy nagyobb tükröt kért és fotelben ülve hosszabb ideig nézegette „kitüntetett önmagát”.
1949-ben Magyarország népköztársaság lett, szovjet rendszerű kalászos címert kapott, a politikai rendszer egyéb szörnyű dolgai mellett természetesen az előző köztársaság által megalkotott kitüntetések, azok szimbólumai sem feleltek meg az új korszak igényeinek. Így a Magyar Köztársasági Érdemrendet is megszüntették. Azaz nem egészen. Ugyanis tulajdonosaiknak lehetőséget adtak a már vörös csillagos Magyar Népköztársasági Érdemrend megfelelő fokozatának kérelmezésére. Ezt nem sokan vették igénybe, hiszen a tulajdonosok egy része már emigrált vagy kegyvesztetté vált, illetve igyekezett nem felhívni magára a figyelmet. Az elkövetkező negyven év alatt követhetetlen számú érem, oklevél, kitüntetés készült, meglehetősen igénytelen kivitelben, de óriási mennyiségben. Mindamellett sokan komolyan vették, sőt igényelték.
Ilyen volt az az „egyszerű harcos”, államvédelmi „sor” tizedes, aki „sofőr” beosztásban védte a kommunista rendszert az 1956-os forradalom idején. Elbeszélései szerint az általa szállított elvtársak és ő maga is időnként „meleg helyzetekbe” kerültek. A forradalom leverését követően megkezdődött a kitüntetések adományozása. Elsősorban az akkor alapított Munkás Paraszt Hatalomért Emlékérmet adták. Kezdetben viszonylag keveset, hogy legyen némi értéke, de azután rövidesen tömeges adományozási gyakorlatra került sor. Levéltári források alapján több mint harmincezer ilyen érem került kiadásra.
Az itt említett elvtárs végül csak egy egyszerű ajánlott levélben kapta meg a kitüntetést.
Mindez rendkívül elkeserítette, sőt feldühítette! Őt, aki ugyan „kis emberként” életét is kockára tette a megtámadott rendszer védelmében, még arra sem méltatták, hogy egy „magasabb elöljáró” néhány elvtársi szó keretében „hátba veregesse”. Mindezek hatására még az addig „imádott” Pártból is kilépett. Saját elmondása szerint kitüntetését soha nem viselte.
1991-ben az Országgyűlés Magyar Köztársasági Érdemrend és Magyar Köztársasági Érdemkereszt néven a kitüntetést újra alapította. Jogelődjének az 1946-os hasonnevű elismerést tekintették. Ezt jelzi a hátoldalukba vésett két évszám is: 1946, 1991. Az Érdemrend követi az előd mintáját, mindössze a középpajzs változott, ahová a magyar címer került.
Az Országgyűlésben hosszas vita folyt azonban arról, hogy a történelmi, koronás vagy a Kossuth–címer legyen-e Magyarország hivatalos címere. A képviselők viszonylag gyorsan döntöttek az előbbi javára, így a koronás címer került az érdemrendek és érdemkeresztek közepébe.
2011-ben a CCII. törvény értelmében a kitüntetés neve ismét Magyar Érdemrend lett. A régi-új érdemrend kitüntetettjei között szerepeltek – kései igazságszolgáltatásként – az előző rendszer által nem kívánatos, mellőzött, üldözött személyek, az emigrációban a magyarság érdekeit képviselő hazafiak.
A kitüntettek névsorában ma már évről-évre szerepelnek az elcsatolt területeken, kisebbségben élő honfitársaink. Jeles képviselőik, mint Tőkés László vagy Duray Miklós a rend nagykeresztjében részesültek.
A nagykereszttel kitüntetett külföldi állam- és kormányfők között szerepel II. Erzsébet királynő, Helmuth Kohl kancellár, Lech Walesa lengyel és Jacques Chirac francia elnök.
Hölgyeim és Uraim!
A Magyar Érdemkereszt, illetve Érdemrend fokozatait olyan magyar és külföldi állampolgárok kaphatták meg, akik az ország érdekében különösen hasznos szolgálatot teljesítettek. Ez szerepel az első, 1922-es Alapszabályban, és lényegében napjainkig is érvényes.
Érvényes, mint ahogy a kitüntetés formája is alig változott. A szélesedő, fehér zománcú kereszt középén a különböző rendszerekben más és más szimbólumok tűntek fel: először a hármashalom a kettős kereszttel, majd egy nemzeti színű pajzs, végül a koronás magyar címer. Az idők során változó szimbólumok azonban ugyanarra utalnak: a magyarságra. Ami pedig állandó, az a kereszt.
Kérem, ezekkel a gondolatokkal is tarsolyukban tekintsék meg a kiállítást!
Húsz éve halt meg Varga László, nagy idők nagy tanúja
2023. május 08.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt napirend előtti felszólalása Varga László halálának huszadik évfordulójára
Parlament, 2023. május 8.
Varga László, a sub specie aeternitatis kereszténydemokrata, valóban nagy időknek nagy tanúja! Engedjenek meg egy személyes történetet: a közelemben ült ezekben a parlamenti széksorokban és egy régi harcostársával beszélgettek. Megütötte a fülemet a következő mondata: „Emlékszem János, a világháborús német repülők bőr pilótafülkéjére…” Én odaszóltam, hogy a Messerschmitt és a Junkers is fémből és üvegből volt. Ő rezzenéstelenül rámpillantott, aztán a két öreg összenézett, és csak ennyit mondott: „Zsolti, az első világháborúban…” 1910-ben született.
Mesélte, hogy hat évesen látta IV. Károly királyunk koronázását a Mátyás templomnál, és kilencévesen Horthy Miklós bevonulását a Gellért Szállónál. Talán ezek az élmények indították el történelmi érdeklődését, ahogy tanára, Szerb Antal bíztatása az irodalmit.
E két terület bizonyosan motiválta politikai eszmélődését, amelynek színtere a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesülete volt. Névrokona, a jezsuita Varga László ismertette meg vele a pápai szociális enciklikákat és irányította az Egyházközségi Munkásszakosztályokba, majd a Hivatásszervezetbe.
1944 őszén került kapcsolatba a Kereszténydemokrata Néppárttal. A párt alapításának szellemi-politikai előzményének tekinthető, hogy a Katolikus Szociális Népmozgalom – Apor Vilmos püspök bátorításával – bekapcsolódott a német megszállással és a nyilasokkal szembeni ellenállást jelentő Nemzeti Frontba, ahol együttműködtek a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt illegalitásban lévő vezetőivel.
1944. november 30-án késő délután Varga László Galamb utcai lakásán megalakult a Keresztény Demokrata Néppárt. 1944. december 4-én a nyilas Számonkérő Szék célkeresztjébe kerülvén – számos kereszténydemokrata és keresztényszocialista vezetővel együtt – letartóztatták, németellenes összeesküvéssel és zsidómentéssel vádolva őket. A Margit körúti fogházban csodával határos módon kerülték el a rögtönítélő törvényszék statáriális tárgyalását, ami egyet jelentett volna a kivégzéssel. A fogságból a politikai helyzet változásával szabadultak ki.
1945. február 13-án a Jezsuiták Mária utcai rendházában megtartották a párt budapesti alakuló ülését. Mivel a működési engedélyt a törvényhatósági választások előtt csak néhány héttel kapták meg, így a kisgazdákkal való megállapodás alapján Echardt Sándorral együtt az Fkgp listájáról – de a Demokrata Néppárt képviseletében – kerültek be a Főváros Önkormányzatába.
1947-ben Barankovics István vezetésével a kereszténydemokraták megnyerték a parlamenti választást, amit a kommunisták a hírhedt kékcédulás módszerrel elcsaltak. Varga László immár parlamenti képviselőként kőkeményen szembeszállt a kiépülő kommunista diktatúrával, ezért most az ÁVO üldözte. A letartóztatás előtt az utolsó pillanatban egy kukoricás szekéren megbújva szökött át feleségével Ausztriába.
Grátzból Zürichbe, onnan New Yorkba ment. Itt rögtön bekapcsolódott a magyar emigráció csúcsszervezetének, a Magyar Nemzeti Bizottmánynak a munkájába. Alapítója az Európai Rabnemzetek Szövetsége Közgyűlésének, amelynek képviseletében több alkalommal delegációt vezetett az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét háza külügyi bizottságaihoz. Amerikában Ronald Reagen elnök politikájának híve, aki pedig támogatója volt a szovjet megszállás alatt lévő népek emigráns képviselőinek.
1989. szeptember 29-én, negyvenegy évvel kényszerű menekülése után hazajött és bekapcsolódott a Kereszténydemokrata Néppárt szervezésébe. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a KDNP Antall József koalíciós kormányának tagja lett. 1994-ben kereszténydemokrata parlamenti képviselővé választották. Korelnökként ő nyitotta meg az újonnan választott törvényhozás első ülését, miként 1998-ban és 2002-ben is. Vezéralakja volt a KDNP belviszályok utáni újjászervezésének. 2003. március 25-én Varga Lászlót a KDNP elnökévé választottuk.
Kilencven évesen is diákos volt, „Laci bátyámnak” kellett szólítani, aki „bácsit” mondott, annak hoznia kellett egy üveg vörösbort. Gazdag élettapasztalatának bölcs mondatai szállóigévé váltak. Sokszor elmondta például, hogy „aki a politikában elvi alapokat ad fel, az morálisan alkalmatlan; aki pedig nem tud kompromisszumot kötni, az szakmailag az.
93 éves volt, amikor 2003. május 16-án a KDNP XVII. kerületi szervezete lakossági fórumot tartott. A feltett kérdésekre – magas kora ellenére – mindig a székből felállva válaszolt, miközben a hallgatóság tapssal ünnepelte. A sokadik ilyen alkalom után leesett a színpadról, eszméletét vesztette és másnap a kórházban meghalt.
Varga László szimbolizálja a magyar keresztényszociális-kereszténydemokrata mozgalom történeti folytonosságát, amely idehaza Giesswein Sándor keresztényszocializmusából indult, magába foglalja Kerkai páter KALOT-jának tömegméretű szervezésének sikerét és Barankovics Istvánék kereszténydemokráciáján keresztül kapcsolódik a háború utáni európai kereszténydemokrata pártokhoz. Ezek alapján állíthatjuk, hogy személyében mintegy egységbe került a magyar és a világ kereszténydemokráciája.
Laci Bátyánk, te már az égi frakcióban vagy. Segítettél minket idelenn, most segíts odafentről!
(semjenzsolt.hu, fotó: MTI/Földi Imre)
Kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat
2023. április 27.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde Dr. Deák Ernő Útkeresés a jövőbe című könyvének bemutatóján
Budapest, Magyarság Háza, 2023. április 27.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ernő!
Két nap különbséggel éppen hat éve, hogy ugyancsak a Magyarság Háza szervezésben Deák Ernő könyvét méltattam. Meg kell mondanom, könnyebb helyzetben voltam. Akkor egy izgalmas, olvasmányos életút kötet bemutatására vállalkoztam, most egy lexikon méretű, kilencszáz oldalas életműről kell beszélnem.
Életmű kötetről, de nem egy teljes életműről. Már az előszóban utal a szerző arra, hogy nem állt szándékában minden írását e válogatásban megjelentetni. A szerző maga így ír munkásságáról: „A kettősség nyomta rá bélyeget éveimre: egyrészt a szétszóródásban összegyűjteni, közösséggé alakítani, szervezni a nyugaton, elsősorban Ausztriában élő magyarokat, másrészt távlatokat, célt keresve megfogalmazni azokat a gondolatokat és elveket, amik cselekedeteink, célkitűzéseink szellemi hordozóiként, eligazítókként, irányelvekként csapódtak le írásban. Fél évszázad keresését, vívódását, érlelődését tükrözik az egyes írások, amik azzal az eltökélt szándékkal fogalmazódtak meg, hogy hazára leljünk a hontalanságban, amihez tudatformáló szellemi beágyazottság is szükséges.”
Az 1956-os szabadságharc leverése után mintegy kétszázezer honfitársunk lépte át a határokat, kényszerült emigrációba, és kezdett új életet az akkori szabad világban. Tanulhattak, munkát kaptak, beilleszkedtek. Voltak, akiknek ez is elég volt, de sokan voltak, akik nem feledkeztek meg hazájukról. Közösségekbe, egyesületekbe szerveződtek, és mindent megtettek azért, hogy felhívják a nagyvilág figyelmét Magyarország tragédiájára. Mondhatjuk úgy is: a szabad Magyarország élete az emigrációban folytatódott.
A rendszerváltozás után számos memoár jelent meg idehaza az emigráció történetéből, köztük Az Öreghegytől Schnebergig, Deák Ernő önéletrajzi írása, mely tükröt tartott elénk a nyugati magyarság életéről. Az Útkeresés a jövőbe más. Történelem ez is, Deák Ernő történelme. Ebben a tükörben azt tárja elénk, hogy ötven esztendőn keresztül hogyan vélekedett, töprengett az ausztriai magyarság sorsán, jövőjén.
Ötven év alatt a legkülönbözőbb helyeken publikált írásokat kellett csoportosítani, súlypontok szerint rendezni. Az első fejezet az ausztriai magyarok múltját és jelenét mutatja be. Foglalkozik az Őrség történelmével, a burgenlandi magyarság helyzetével. Részeletesen ír az 1956-os menekülthullámról, a magyar emigráció sorsáról, életük változásairól az évtizedek folyamán.
Számomra az Extra Hungariam fejezet írásai a legérdekesebbek. Kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat, adja címül egyik írásának a szerző. A fejezet néhány meghatározó gondolatát szeretném kiemelni:
Egy harminc évvel ezelőtti cikkben keményen bírálja az emigráció hiányosságait. Úgy látja, a politikailag szerveződött emigráció figyelme Magyarországra irányult, elhanyagolta a helyi közösségek kiépítését. „A jövő szempontjából fel kellett volna mérni az erőket, meg kellett volna szervezni az egyesületek hálózatát, koordináltan, intézményesen kellett volna beindítani és kifejteni – politikai és kulturális értelemben – az emigrációs munkát.”
Egy későbbi felszólalásában utal Hanák Tibornak a Bécsi naplóban megjelent írására: „Élni nekünk kell. Vagyis szerves és életképes közösségek nélkül nincs nyugati magyarság; elsorvad a szellem, amennyiben nincs helyi kreativitás, nyelvünket és kultúránkat kizárólag magyarországi vendégszereplők felléptetésével tartjuk életben.”
Később meg is határozza a feladatot: „Az önálló szerves közösségi élet a szórványban eleve nem zárja ki, sőt szükségessé teszi kapcsolatok egész hálózatának kiépítését. Ez egyrész feltételezi az egyesületek, országos szervezetek más országok béli magyar egyesületekkel történő együttműködését, kissé nagyképűen, világháló megteremtését, másrészt rendezett kapcsolatok ápolását az anyaországgal oly módon, hogy minden rész ellátja saját feladatát, de egyetemes magyar szinten kölcsönösen kiegészíti egymás feladatkörét, mert részt vállal belőle.”
És tessék: máris eljutottunk a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségéhez, majd a Diaszpóra Tanács gondolatáig.
Deák Ernő 1956 decembere, tizenhat éves kora óta él és alkot Ausztriában. Fiatalemberkénk kapcsolódott az emigrációhoz. Az 1963-as amnesztia törvény megvitatására összehívott oberweseli konferencián Fehérváry István ajánlására Tollas Tibor a fiatal Deák Ernőt bízza meg a Nemzetőr képviseletével. Az előző éjszakát Kovács K. Zoltán lakásán tölti, aki szintén ellátja utasításokkal. Ez volt a kezdet. Mára Deák Ernő az 56-os emigráció doyenje.
Csak megjegyzem, hogy a budapesti elvtársak már másnap mindenről értesültek. A kádári titkosszolgálat az utolsó pillanatokig, azaz 1990 tavaszáig folyamatosan bomlasztotta akciókkal, beépített ügynökeivel az emigráció sorait. Ebből is látszik, mennyire félt az erejétől. Természetesen folyamatosan érkeztek a jelentések. III/III-as és III/I-es Bécsből származó jelentésekben többször találkozunk Deák Ernő nevével. 1988 decemberében arról tudósítanak, hogy az MDF, az SZDSZ és a francia emigráció zártkörű tanácskozásán vett részt. 1989 tavaszán jelentik, hogy az USA-ban élő Király Béla levélben kérte, hogy Nagy Imre és társai temetésén Deák vezesse az ausztriai magyar emigráció küldöttségét. Megjegyzésben hozzáfűzték, hogy Deák beutazása is bizonytalan. Később a rendezési megbeszélésekről küldött jelentésben már szerepel a neve a résztvevők között.
Deák Ernő életéből nehéz kiemelni a legfontosabb eseményeket, de a Központi Szövetség létrehozását okvetlenül meg kell említeni. A szervezetnek 1980-as alapítástól főtitkára, majd 1991 és 2014 között elnöke volt. Az utóbbi időkben viták zajlottak, de több mint harminc évig zökkenőmentesen működött. És ez az összefogás, ami svédországi mintára született, példát adott az Európa többi országában élő magyarságnak is, és mintegy megteremtette a Diaszpóra Tanács és ezen belül a NYEOMSZ létrejöttének lehetőségét.
Mint a Központi Szövetség elnöke szorgalmazta a Népcsoporttörvény jogkiterjesztését, amelynek révén 1992-ben sikerült elérnie, hogy a Magyar Népcsoporttanácsba a burgenlandi „őslakók” mellé meghívják a bécsi magyarokat is. A döntés jelentősen megnövelte a tanácsban a magyarok szerepét. Igaz, hogy Habsburg Ottó már korábban említette beszédében: „mi, magyarok sohasem voltunk idegenek Bécsben”.
Deák Ernő a mai napig szervezi a nemzet sorskérdésivel foglalkozó Kufstein konferenciát, szerkeszti az európai magyar emigráció utolsó megmaradt lapját, a színvonalát változatlanul megőrző Bécsi Naplót.
A közelmúltban egy pozsonyi előadása után a nemrég elhunyt Duray Miklós, a találkozót szervező Szövetség a Közös Célokért elnöke a beszélgetést azzal a gondolattal zárta, hogy Deák Ernő életútja példaként szolgál arra, amikor az új környezethez igazodva is megtartja valaki az identitását, így lesz élete kerek egész.
Szeretnék még visszatérni az Extra Hungáriam fejezet írásaihoz, ahol Deák Ernő a nagyvilág magyarsága körében tartott előadásit tárja az olvasó elé. Vezérfonalként húzódik végig mindegyik beszéden a gondolat: magmaradásunk esélye a közösségi létforma. Tíz évvel ezelőtt a LAMOSZSZ (Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége) találkozón ezt így fogalmazta meg:
„A nyugati magyar szórványok nem fognak elfelejteni magyarul, legalábbis nem szívódnak fel, de csak akkor, ha célt és értelmet látnak magyarságuk vállalásában: ha megtanulnak egyetemes magyarságban gondolkodni és önállóan cselekedni.
Szeretetközösségekként az egymás iránti bizalom és megbecsülés tart össze mindnyájunkat. Amikor tudjuk, hogy akár mindennapi gondjainkban is hagyatkozhatunk egymásra, számíthatunk egymás segítségére. Igazi többletérték ez is, ami miatt vonzók és nélkülözhetetlenek egyesületeink, szervezeteink.”
Kedves Barátaim!
Az Útkeresés a jövőbe nem egy könnyű esti olvasmány. Inkább összefoglaló tankönyv, egy korrajz az ausztriai magyarokról: őslakókról és az emigrációról, az emigráció történetéről. Egyben kitekintő is a világ magyarsága felé – és még sok minden más: történelem, irodalom, néprajz, statisztika. Vagyis minden, ami Deák Ernőt foglalkoztatta. Ahogy az alcímben írja: Betakarított tanulmányok. A termés bőséges.
Aki nemzetpolitikával foglalkozik, annak Deák Ernő kötete, az Útkeresés a jövőbe nem hiányozhat a könyvespolcáról.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a Duray Miklós konferencián
Parlament, 2023. április 20.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi Duray Miklós üzenete a világ magyarságának? Nagyon egyszerű a válasz: egész élete és személyes példamutatása.
Én magam jóval előbb hallottam Duray Miklósról, korábban ismertem meg tevékenységét, mint őt magát, bár első találkozásunk is immáron több mint harminc éve volt. Miklósról hallhattunk a Kádár-korszak Pestjén, még ha a hatalom szerette is volna azt a látszatot keltetni, mintha nem is létezne. Létezett azonban a Szabad Európa Rádió, akkor már közkézen forogtak a Nyugaton megjelent magyar újságok, az itthoni ellenzéki mozgalmak is beszéltek róla, és rendszeresesen írtak róla a szamizdatok. És persze Duray Miklós maga is tett arról, hogy megismerjék. 1983 elején New-Yorkban Püski Sándor kiadta a Kutyaszorítót. Tehetett bármit is a hatalom, ez a könyv – annak ellenére, hogy igencsak vadásztak rá Hegyeshalomnál – gyorsan eljutott a hazai olvasókhoz.
A nyolcvanas évek közepe táján a Vígszínház előtt Csoóri Sándor dedikálta valamelyik frissen megjelent verseskötetét. Barátaimmal álltunk sorban. Mikor ránk került a sor, és visszaadta a dedikált kötetet, barátom előkapta a zsebéből a Kutyaszorító egy példányát: „Ezt is lenne szíves?” Gondolom, ebben a körben nem kell elmondanom, hogy a könyvhöz az előszót Csoóri írta. „Természetesen” – mondta. Cinkosan ránk mosolygott, és már írta is.
A Kutyaszorítót lapozgatva érdemes megállni az egyetemi éveknél, a József Attila Ifjúsági Klubnál. Erről viszonylag kevés szó esik, de itt az alkalom, hogy kimondjuk: előfutára és példája volt ez a nyolcvanas évek elején elindult magyarországi klubmozgalomnak.
Azért is ragadtam meg az alkalmat, hogy ezt kiemeljem, mert a szervező Pro Minoritate Alapítvány alapítója, Németh Zsolt egyetemi évei alatt a Közgazdasági Egyetem Rajk Kollégiumában vezetett és szervezett teltházzal működő klubot. Aktív résztvevője volt a nyolcvanas évek második felében létrehozott Klubtanácsnak. A klubok, körök tagjait, vezetőit aztán ott találjuk a rendszerváltó pártok soraiban, szép számmal kerültek a 90-es Országgyűlésbe.
Mi is volt valójában ez a klubmozgalom? Olyan szervezetek alakultak, ha nem is hivatalosan, de megtűrten, ahol nem érvényesült a párt vezető szerepe. A József Attila Ifjúsági Klub mintegy három éves működése után, 1968 tavaszán alakult meg Csehszlovákiában a Magyar Ifjúsági Szövetség, aminek Duray Miklós lett a vezetője. A szervezet akkor már nyíltan politizált, és első konferenciáján megpróbált hatást gyakorolni a magyar kisebbségi társadalom demokratizálódására és megtisztulására.
Az akkori magyar „érdekképviseleti” szervezet, ami együttműködött a hatalommal, el sem tudta képzelni, hogy ezek után külön tánccsoportja legyen nekik, és külön a MISZ-nek. Persze a legszomorúbb ebben az volt, hogy a magyar kisebbség hivatalos képviselői csak tánccsoport szintjén voltak képesek elképzelni és vállalni a kisebbségi önkifejezést. Kicsit emlékeztet ez az állapot a húsz évvel későbbi Magyarország rendszerváltoztatás előtti időszakára, mikor a politikai vezetés által mesterségesen létrehozott társadalmi szervezetek vezetői néztek értetlenkedve, hogy miért nincs rájuk szükség.
De elérkezett 1968. augusztus 21. A Szovjetunió nem hagyott lehetőséget a legcsekélyebb változtatásokra sem, és ahogy 1956. november 4. hajnalán Magyarországot, úgy Csehszlovákiát is a szovjet tankok lánctalpai szántották fel.
Ennek a bevonulásnak azonban nagy tanulsága van, és itt Duray Miklóst idézem: „1968-ban alaposan megrendültek a Közép-Európa feldarabolásához hozzájáruló masaryki és benesi politikai eszmék. A tanulság: Közép-Európa atomizálva védhetetlen… Ennek eredménye ’56 magyarországi tragédiája és ’68 augusztusa… Az első világháború végétől ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy három közép-európai történelmi nemzet, a lengyelek, a csehek és a magyarok eljussanak a történelmi tudat és tapasztalat hasonló szintjére.”
A következő húsz év Miklós életében a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság korszaka. Munka, szervezés, a csehszlovákiai magyarság életének hiteles bemutatása. Közben letartóztatás, házkutatás, börtön, de erről már tud a világ, Miklós neve ismertté vált. 1983-ban a tárgyalásán ott ülnek a magyarországi irodalmi élet kiválóságai: Mészőly Miklós, Csurka István, Cseres Tibor. A párizsi Magyar Füzetek részletesen beszámol a tárgyalásról, de az előtte való házkutatásról is: „Lefoglalták feljegyzéseit, kéziratait, írógépét, valamint egy házi készítésű sokszorosító szerkezetet”.
A sokszorosító szerkezet készítője elmesélte, hogy a Népszabadság is közölt egy rövid hírt Miklós letartóztatásáról, és egy nála talált házi gyártmányú nyomdáról. Megjegyezte: „de hát milyen nyomdát lehet összeállítani a pozsonyi ápiszokból és röltexekből összevásárolt dolgokból?!”
Aztán megjött a rendszerváltozás. Miklós képviselő lett először a csehszlovák, majd a szlovák parlamentben. Elnöke az Együttélésnek, majd a három párt egyesülése után alelnöke az MKP-nak.
A rendszerváltozásnak is immár 33 éve. Ez még nem is olyan hosszú idő, mégis hamar eljutottunk odáig, hogy sokan tulajdonítanak maguknak kulcsszerepet ezen időszak történéseinek epizódszereplői közül. De nekünk nem rájuk kell figyelni, hanem az akkori történések főszereplőire.
Emblematikus személyek álltak például a lengyel vagy a litván kommunistaellenes mozgalmak élén, akiknek akkoriban megtanulta a világ a nevüket. Ilyen szerepet játszott a felvidéki magyarság életében Duray Miklós. De nemcsak a felvidéki, hanem az egyetemes magyarság életében is Duray Miklós volt az intellektuális iránytű. Vannak ma is, akik politikai megrendelésre próbálják meghamisítani az elmúlt idők történelmét. De sem Duray Miklóst, sem az Együttélést nem lehet kitörölni a történelemből!
Magyarország már kifejezte elismerését, amikor Duray Miklósnak az egyik legmagasabb kitűntetést, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét adományozta. Temetésére pedig megmozdult az egész magyarság.
Mi Duray Miklós üzenete a mának? Nyolc éve mondta a Nagy Háború centenáriumi emlékkonferenciáján:
„Valószínűleg egy sorsdöntő történelmi korszak határára érkeztünk… Ha a globalizmus parancsuralmával kell szembesülnünk, ez a hagyományos kultúrák megsemmisüléséhez vezethet. A megsemmisüléstől csak az menekülhet meg, aki a világfelfogással szemben fogalmazza meg magát, azaz ortodoxként viselkedik, nem neoliberálisként. De van egy kecsegtetőbb megoldás is, amelyre a multikulturalizmus megkérdőjelezése nyit lehetőséget, hiszen az idegen az európai kulturális térben. A multikulturalizmus ugyanis jellegtelenséget és zagyvaságot jelent. Európában több mint ezer évig a jellegzetességekből összetevődő sokszínűség jelentette az értéket, és ezt kiegészítette a kereszténység, amely máig egységes értékrendet jelent.
Előttünk áll tehát a választás lehetősége, de a modern hatalmi politika által számunkra kijelölt út nem a megmaradáshoz vezet.”
Hölgyeim és Uraim!
Mi a megmaradást választjuk.
(semjenzsolt.hu, fotó:MTI/Soós Lajos)
Isten hozta a Szentatyát!
2023. április 17.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde az Országgyűlés plenáris ülésén
Parlament, 2023. április 17.
Mint az a Tisztelt Ház előtt is jól ismert, Ferenc pápa 2023. április 28-án háromnapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. Persze minden államfői látogatás fontos, de a pápa látogatása mindezek közül sajátosan kiemelkedik.
A történelemben birodalmak emelkedtek fel és hanyatlottak le, buktak el és tűntek el, de a római pápa tekintélye töretlen. Aminek végső alapja az, hogy a mindenkori pápa Szent Péter küldetésének folytatója, akire Krisztus bízta rá egyháza vezetését, akitől háromszor hallotta, hogy: „Legeltesd juhaimat!”
Ferenc pápa különleges gesztusa, hogy harmadszor látogat meg minket magyarokat. Eljött Csíksomlyóra, meglátogatva Isten erdélyi népét, majd az Eucharisztikus Kongresszusra Budapestre, és most három napos apostoli útra, hivatalos látogatásra Magyarországra.
Jól ismert, hogy hivatalos látogatást pápaként először II. János Pál pápa tett Magyarországon, 1991-ben. Akkor a rendszerváltozás idején üzenete, hogy: „Ne féljetek!”, az erőt, a hitet és a reményt jelentette. Második hivatalos útja, 1996-ban, az egyházi intézményrendszer kiépítését és felvirágoztatását biztosította.
Itt szeretnék újra kiállni lengyel testvéreink mellett, amikor a nagy és szent pápát érik nemtelen támadások, azt a pápát, akinek mi közép-európaiak vér nélkül megkapott szabadságunkat köszönhetjük!
Ferenc pápa látogatásának fókuszában az ifjúság, az egyházi iskolák és egyetemek diákjai állnak. Mindennek megalapozása Szent II. János Pál pápa második magyarországi látogatásán történt, erre a fundamentumra épül Ferenc pápa mostani találkozása a Sportarénában a fiatalokkal és tanáraikkal, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a professzorokkal és hallgatókkal. Érdemes idézni az Ex Corde Ecclesiae-ból: „Az egyház szívéből született katolikus egyetem abba a hagyományfolyamba tartozik, amely visszavezethető az egyetem, mint intézmény eredetéhez. (…) Minden katolikus egyetem, mint egyetem, olyan tudományos közösség, amely szigorúan és kritikusan segíti elő az emberi méltóság és kulturális örökség védelmét és fejlődését, kutatással, oktatással, és egyéb tevékenységekkel, amelyeket a helyi, nemzeti, és nemzetközi közösségeknek nyújt. Rendelkezik azzal az intézményi autonómiával, amely hatékony működéséhez szükséges”. Hozzátehetjük ehhez az egyházi közoktatás tekintetében – hogy különösen az utóbbi esztendőkben – az egyházi közoktatási intézmények száma többszörösére nőtt, az egyház szolgálata, a magyar állampolgárok – diákok és szüleik – szabad intézményválasztása és az állam általi egyenlő finanszírozásának köszönhetően.
A Szentatya látogatásának hivatalos szimbóluma a Lánchíd. A híd utal a pápák latin címére, pontifex maximus, amely I. Damasus pápánál jelenik meg és Nagy Szent Gergellyel lett használatos. Pontifex, azaz pons facere, szószerint hídépítő, a legnagyobb hídépítő. Nyilvánvaló a szimbólum: az oktatás tekintetében híd a generációk között, a szolidaritás tekintetében híd az emberek és a társadalmi csoportok között. A Lánchíd Budapesten összeköti a Duna nyugati és keleti partját, szimbolikusan a nyugatot és a keletet. Szent Istvánnal Magyarország a nyugat elválaszthatatlan része lett, de értjük és nem tagadjuk meg a keletet.
Tisztelt Ház! Itt és most ez a híd a béke hídjára is utal. Kiegyezni – szerencsés esetben – a politikai bölcsesség tud a józan ész alapján. Kiengesztelődni csak a szív és a lélek tud. Ferenc pápa az élet és a béke embere. Adja Isten, hogy a jó mag, amit most Magyarországon is elvet, a mi és a világ szívében jó földre hulljon, kicsírázzon, kivirágozzon és jó gyümölcsét megteremje! Isten hozta Szentatyánkat!
(semjenzsolt.hu)
Éljen a magyar-lengyel barátság!
2023. március 22.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a Lengyel–Magyar barátság napján
Parlament, 2023. március 22.
Tisztelt Lengyel és Magyar Barátaim! Tisztelt Ünneplő Közösség!
A lengyel és a magyar nép évszázados barátságára és együttműködésére mindkét ország úgy tekint, mint ami magától értetődik és megingathatatlan. Ennek az evidenciának deklarálása az a határozat, melynek egyik motorja Latorcai János alelnök úr volt, s melyet a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben elfogadott. Azóta március 23. a magyar-lengyel barátság napja.
Lech Kaczynski lengyel államfő és Sólyom László magyar köztársasági elnök ezt megelőzően, 2006. március 24-én írta alá a Győri Nyilatkozatot, és avatta fel a lengyel-magyar barátság emlékművét a városban, a Bem téren.
Az emlékműre Stanislaw Worcell XIX. századi író és politikus gondolata került, aki a londoni emigrációban Kossuth Lajos barátja volt: „Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”
A két nép közötti barátság egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy Európa legstabilabb határa a XI. század és 1920 között fennálló lengyel-magyar határ volt.
A testvéri kölcsönösség az évszázadok folyamán számos történelmi személyiségben öltött testet: szent magyar királyleányok, Nagy Lajos és Báthori István a lengyel trónon, Jagellók uralkodása Magyarországon. Márianosztráról a Jasna Góra kolostor megalapítására induló pálosok, majd a XX. század harmincas éveiben onnan a gellérthegyi Sziklatemplomba visszatérő szerzetesek. Négyezer önkéntes érkezése az 1848-49-es szabadságharc idején, köztük Bem tábornok, a kor egyik legjobb hadvezére az egyik oldalon, és az 1863-as lengyel felkelés hírére több mint 400 magyar önkéntes átkelése a határon, hogy csatlakozzon az oroszok ellen küzdő lengyel hazafiakhoz.
Bő száz esztendeje, hogy lezárult az I. világháború, ami a lengyelek számára 130 év felosztottság után az újjáalakulás győzelmét jelentette, Magyarországnak viszont területe kétharmada elvesztését, amivel a sok évszázados közvetlen szomszédság is megszűnt.
„A mi és a ti szabadságotokért” volt a jelszó két évvel az I. világháború lezárulása után is, amikor Lengyelországnak a bolsevistákkal vívott élet-halál küzdelméhez az utolsó pillanatokban érkezett meg – a csehek által késleltetett – magyar hadianyag szállítmány, aminek döntő jelentősége volt abban, hogy megállították és visszaverték Tuhacsevszkij Varsó alatt járó hadait.
A II. világháború idején nyújtott segítségről ma már könyvtárnyi irodalom szól. A háború lezárásával a győztes hatalmak döntése alapján Lengyelországnak jutalomként hasonló sors jutott, mint Magyarországnak büntetésként: a szovjet megszállás. Nem véletlen, hogy 1956 heroikus történéseiben újra jelentős szerepet kapott a két nemzet feltétlen szolidaritása.
A lengyel és a magyar népet se genetikai, se nyelvi rokonság nem köti össze, barátságunk mégis szemet szúrt Európa aktuális birodalmi hatalmasságainak: például a világosi fegyverletételt követő megtorlások idején Mieczysław Woroniecki herceget Haynau azért küldte bitófára, mert szimbolikusan a magyar-lengyel barátságot is ki akarta végezni. Ám ahogyan Haynau nem tudta szétvágni a két nemzet közötti szoros köteléket, a következő évszázadban kudarcot vallott Hitler és Sztálin is.
És kudarcba fognak fulladni azok a mostani támadások is, melyek a minap a nagy és szent pápát, II. János Pált érték. Támogatjuk Stanisław Dziwisz bíborost, aki a jóakaratú embereket arra kérte, ne hallgassanak, amikor a Szentatyát gyalázzák. A Kereszténydemokrata Néppárt azonnal állást foglalt: „A leghatározottabban visszautasítjuk Szent II. János Pál pápa lejáratását célzó kampányt, hiszen azt az embert támadják, akinek Közép- és Kelet-Európa népei a szabadságukat köszönhetik.”
Jól látta már nyolc évvel ezelőtt a környezetünkben zajló folyamatokat Konrad Sutarski, aki így írt 2015-ben: „A (kereszténység elleni) támadásokat a kilétét rejtegető, nemzetközi globalista pénzügyi-gazdasági erőközpont szervezi, miközben világszerte igyekszik befolyását megerősíteni, illetve Európa országait, magát az európai kontinenst gazdaságilag az uralma alá hajtani, ennek érdekében törekszik az erkölcsi értékeket relativizálni, háborús konfliktusokat gerjeszteni, a kulturális és szellemi életet sekélyessé tenni, gyűlöletet előidézni.”
A keresztény Lengyelország és a keresztény Magyarország szoros kapcsolata azért fontos napjainkban is, hogy ez a testvéri együttműködés Európában meghatározó példává és erővé váljon.
Stanislaw Worcell gondolatának képi megjelenítése a két tölgyfáról a magyar fővárosban is helyet kapott. A Lengyel Intézet 75. születésnapjára készített ajándék az a Klauzál utcai tűzfalkép, melyen az összefonódó gyökerek két testvérnemzet összetartásáról, a közös történelmen túl az azonos lelkiségről is szólnak.
Engedjék meg, hogy megemlékezésemet az idén kétszáz éve született Petőfi Sándor Bem tábornokról szóló versének néhány sorával zárjam:
Emlékeznünk nem csupán szavakban kell, hanem tettekben is
2022. december 08.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a Posztumusz Világ Igaza kitüntetés átadásán
Budapest, 2022. december 8.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
A zsidó és a keresztény vallás egyik legfontosabb alappillére az emlékezés kötelessége. „Emlékezzél ősidőkről, vizsgáljátok nemzedékek és nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat és tudtodra adja, véneidet és elmondják neked”, int valamennyiünket a Biblia, Mózes ötödik könyve, 32. fejezetében. Fontos megjegyeznem, hogy a zsidó imakönyv minden nap a hívők emlékezetébe idéz hat olyan témát, amellyel kapcsolatban a Biblia külön kiemeli az emlékezés fontosságát. Ezek egyike Amalék múlhatatlan gonoszságán, minden értéket tagadó szkepszisén, cinizmusán való kontempláció: „Emlékezzél meg arról, amit tett neked Amalék az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból: Hogy rádtámadt az úton és megverte az utócsapatodat, mind az elgyöngülteket mögötted; te pedig bágyadt és fáradt voltál, és ő nem félt az Istentől… töröld el Amalék emlékét az ég alól, el ne felejtsd!” – szól a Deuteronomium máig ható figyelmeztetése.
A gonoszra való emlékezés jószerivel elválaszthatatlan a holokauszt emlékezetétől. A holokausztra való visszatekintés ugyanis egyfelől a par excellence modernkori amalék, a kegyetlen náci halálgépezet máig ható rémtetteinek újbóli tudatosítása, másfelől a saját önképünkkel való szembenézés is. A holokauszt emléke ugyanis nem egyszerűen a huszadik század és az emberiség történelmének legértelmetlenebb és legszörnyűbb tettének felidézése, hanem egy olyan viszonyítási pont, amely mind a mai napig meghatározza az európai emberek, zsidók és nem-zsidók identitását.
A Vészkorszak megtanított bennünket arra, hogy egy ember bármivé válhat. Magunk határozhatjuk meg, miként éljünk, szentek vagy gonosztevők legyünk. De ha azt szeretnénk, hogy az emberek olyan erkölcsi mérce szerint éljenek, amely lehetetlenné teszi Auschwitz megismétlődését, akkor ennek erkölcsi mércének objektívnek kell lennie. Olyan látásmódnak, amelynek az alapja transzcendens, különben mindig a kedvünk és az uralkodó korszellem szerint fogjuk alakítani, éppen aszerint, ahogyan az érdekeink kívánják.
Hölgyeim és Uraim!
Isten minden bizonnyal megakadályozhatta volna a holokauszt szenvedéstörténetét. Ám ebben az esetben még mindig úgy gondolnánk, hogy az emberi ész, a ráció ereje szab gátat az elképzelhetetlen borzalmak megtörténtének, nincs szükségünk Istenre. Ha az ember teljesen szabad, akkor szabadnak kell tekintenünk erkölcsi döntéseiben is. Csakhogy a Vészkorszak megtanított bennünket arra, hogy a szabadságunk abban áll, hogy választhatunk jó és rossz között, ám semmiképpen sem abban, hogy megszabhatjuk, mi a jó, és mi a rossz.
Nem tudok elég hálás lenni, amiért a rettenet nem csupán a féktelen gonoszságot mutatta meg a maga pőre valóságában, hanem az emberi nagyság erejét is. Azokra a példákra gondolok, amelyek a legsötétebb környezetben is felvillanó fénylángként, reménnyel és iránymutatásként tudnak szolgálni számunkra.
Emlékeznünk kell tehát mindazokra, akik keresztényként életük kockáztatásával mentettek vagy próbáltak embereket menteni. Akik zsidó testvéreik tragédiájában saját hitük forrását találták meg.
A Talmud bölcsei a Szánhedrin traktátusban fontosnak tartják megjegyezni, hogy „Azért teremtette Isten az embert egyedülinek, hogy arra tanítson, bárki, aki egy lelket is elveszejt, olybá vétetik, mintha egy egész világot veszejtett volna el, és bárki, aki akár csak egy lelket is megment, olyan, mintha az egész világot mentette volna meg”. Amikor most Kiss Mihály, az egykori szalézi igazgató nemes kiállására emlékezünk, egy, a szó legnemesebb értelmében vett Igaz Emberre, aki 1944 októberétől több zsidó üldözöttet fogadott be az óbudai Szent Alajos Házba, sokuk életét megmentve, úgy kell tekintenünk Rá, mint akinek az egész világot sikerült megmentenie. Az a világot, amelyben mindannyian élni szeretnénk. A mi világunkat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
A nácik azt akarták, hogy a zsidóság háromezer éves láncolata, és ezáltal a zsidó-keresztény civilizáció folytonossága megszakadjon. Ez ellen úgy tudunk tenni, ha a nemzedékek kapcsolatát újraépítjük.
Magyarország kormánya az elmúlt évek során töretlen elkötelezettséggel ált ki a zsidó közösségek mellett. A feszült közel-keleti helyzetben, és az európai zsidóságot fenyegető biztonsági kihívások közepette minden tőlünk telhetőt megtettünk a zsidó közösségek védelme és az antiszemitizmus elleni harc érdekében. A magyar kormány az elmúlt évek során számos lépésével egyértelműen jelezte, hogy a nemzetközi politika porondján is Izrael mellett áll a Zsidó Állam elleni politikai támadások ügyében. Mindezek után talán nem meglepő, hogy az elmúlt években töretlenül fejlődni tudtak Magyarország és Izrael diplomáciai kapcsolatai.
Mindemellett komoly összegeket fordítottunk a hitélet megerősítésére is, számos zsinagógát újítottunk fel. Ehelyütt elég arra emlékeztetnem, hogy alig néhány száz méterre innen található Budapest legrégebbi, ma is működő zsidó imaháza, az Óbudai Zsinagóga szépen megújult épülete, amelynek közösségével, vezető rabbijával személyesen is kiváló baráti kapcsolatot ápolok.
Emlékeznünk tehát nem csupán szavakban kell, hanem tettekben is. Hiszen ránk hárul a feladat, hogy a legyilkoltak után keletkezett űrt megpróbáljuk nemes cselekedetekkel valamelyest betölteni. Mindenekelőtt azonban őrködnünk szükséges afelett, hogy hasonló többé ne történhessen meg. Éberen kell vigyáznunk a keresztény és a zsidó közösségeinkre, a biztonságukra, a szabadságukra és közös hagyományaink fennmaradására.
Hálás szívvel gondolunk vértanúinkra, a magyar függetlenség és szabadság hőseire
2022. október 06.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a nemzeti gyásznapon
Arad, 2022. október 6.
Tisztelt Elnök úr, Tisztelt Polgármester úr! Nemzet- és honfitársaim! Kedves Megemlékezők!
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt Hazám szolgálata.”
A magyar történeti hagyomány szerint ezek voltak gróf Dessewffy Arisztid utolsó szavai, mielőtt visszaadta a lelkét a Teremtőnek. Ma rá és tizenkét társára, a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre és a megtorlásnak áldozatul esett, mártírhalált halt több száz tisztre és polgárra emlékezünk.
„Hodie mihi, cras tibi”, vagyis „ma nekem, holnap neked”. E szavakat Nagy Sándor József mondta a kivégzésére készülő osztrák tisztnek. És a jóslat valóra vált.
Alois von Howiger, az aradi vár osztrák parancsnoka egy héttel a kivégzéseket követően büntetőfeladatot osztott ki a kényszersorozott katonákra, akik nem tudták, hogy az épület pincéjében még Damjanich várparancsnoksága idejéből robbanóanyagot halmoztak fel. Mikor égő fáklyával a kezükben tüzelőért mentek, az ott tárolt puskapor lángra kapott, s az épület felrobbant. Ugyan a romok közül még sikerült kimenteni a vezérőrnagyot, sérüléseibe kilenc nappal később belehalt. A történteket sokan Isten büntetéseként értelmezték. „Ez volt az aradi tragédia utolsó felvonása.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bár az önkény közel két évtizedig tartó időszakában megemlékezni is tilos volt, de „az október 6-iki gyászmisét a zsandárok és polizei spiclik orra előtt” – ahogy akkor mondták – országszerte megtartották. Eleink leleményességéről tesz tanúbizonyságot az az 1861-ben kelt cikk, mely a cenzúrán túljutva a Szegedi Híradó hasábjain jelent meg „A legdrágább paprikáshús” címmel. A szerző persze nem egy tradicionális szegedi receptet közölt, hanem szakácskönyvnek álcázva az aradi várban raboskodó honvédeknek és politikai foglyoknak állított emléket, elsők közt nevezve „zsarnokságnak” az osztrák uralmat.
Tisztelt Megemlékezők!
173 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án a hajnali órákban egy olyan visszavonhatatlan és kitörölhetetlen esemény történt itt, Aradon és Budapesten, a nemzet fővárosában, mely a Habsburg-dinasztia és Magyarország közötti – nyilvánvalóan szükséges – kiegyezést húsz évvel elodázta.
A magyar törekvéseknek már akkor is az európai nagyhatalmak vetettek gátat. Gondoljunk csak a szabadságharcunk sorsát is eldöntő münchengrätzi osztrák-orosz szerződésre, ami alapján ránk támadt Paszkievics orosz hadserege. A nagyhatalmi politika változására bő harminc évet kellett várni, mígnem azok a bizonyos törekvések – Ausztria 1866-os königgrätzi vereségével – kerülhettek újra napirendre.
Az aradi vértanúk és a szabadságharc hősei iránti gyász hivatalos formában először 1867-ben, a kiegyezés évében törhetett felszínre. Bár a kormány rendelete korlátozta az ekkor már szép számban életre hívott honvédegyletek országos gyűlését, magát a megemlékezést már nem tiltották.
A szabadságharc vértanúinak emléke – elsősorban az uralkodó, Ferenc József személyes érintettségéből adódóan – nehezen volt beilleszthető a kialakult új rendszer keretei közé. Így bár légkörében szabadon, de csak a kellő politikai tapintat megadása mellett lehetett a vértanúkról és a hősökről megemlékezni. E ki nem mondott kompromisszum része volt, hogy a kormány tagjai hivatalosan nem képviseltethették magukat sem 1848/49 évfordulóin, sem pedig Batthyány Lajos újratemetésén.
A kiegyezést követő években az október 6-i megemlékezések országszerte megszólították a nemzet egészét és egyre nagyobb visszhangot kaptak. Természetes, hogy ez idő tájt az ünnepségek helyszínei közül Arad – a tizenhárom vértanú tábornok mártíriumának színtere – kiemelkedett.
1874-ben – a kivégzések 25. évfordulójára – a város impozáns ünnepéllyel készült. Damjanich Jánosné gyászlobogót készíttetett, Jókai ez alkalomra költeményt írt. A házak nemzeti gyászlobogókkal voltak díszítve, miközben mintegy tízezres népsokaság gyűlt össze aznap Aradon. A helyi megemlékezések rendszerint a minorita templomban kezdődtek, majd a résztvevők az egykori vesztőhelyre zarándokoltak.
A vértanúk emlékezetét a város a későbbiekben is hűen őrizte: 1881-re elkészült az emlékmű, 1890. október 6-án pedig sor került Arad jelképének, a Zala György által készített Szabadság-szobornak a felavatására. Az ünnepélyen részt vettek a vértanúk családtagjai: Damjanich Jánosné, Schweidel tábornok lánya, Leiningen tábornok fia, illetve a szabadságharc tisztjei közül Klapka György.
Tisztelt Megemlékezők!
Arad jelentősége a magyar emlékezetben vitathatatlan. Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint hogy ma is, 173 évvel a gyászos eseményeket követően a Kárpát-medence minden részéből összegyűlünk, és hálás szívvel gondolunk vértanúinkra, a magyar függetlenség és szabadság hőseire!
„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.”
(semjenzsolt.hu)
Egyetlen ország erőfeszítései nem elegendőek a vízimadarak védelméhez
2022. szeptember 27.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitóbeszéde az AEWA részes felei nyolcadik találkozóján.
Budapest, 2022. szeptember 27.
Tisztelettel köszöntöm Önöket Budapesten, az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás (AEWA) részes feleinek 8. találkozóján. Örömmel tölt el, hogy a természetvédelem szempontjából hazánk számára ilyen fontos nemzetközi egyezmény ülését Magyarországon rendezhetjük meg. Bár az eredeti terveinket a Covid járvány felülírta, mindent megtettünk annak érdekében, hogy az ülést – bár egy év késéssel – de fizikai jelenléttel meg tudjuk rendezni.
Magyarország számára kiemelt jelentőségű a vizes élőhelyek, és a vízimadarak védelme, melyet hosszú évtizedek óta számos intézkedéssel igyekszünk biztosítani. Azt is tudjuk, hogy egyetlen ország erőfeszítései nem elegendőek a vízimadarak védelméhez, hiszen vonulásuk során számos veszélynek vannak kitéve. Tehetünk mi bármit védelmükért, ha a vonulási útvonalon fekvő országokban nincsenek meg azok a jogi szabályozó eszközök és intézkedések, amelyek biztosítják megfelelő, nyugalmukhoz és életfeltételeikhez szükséges élőhelyeket, táplálkozó helyeket. Az is fontos, hogy ezeket az intézkedéseket összehangoljuk. Ez pedig nemzetközi összefogás nélkül elképzelhetetlen.
Éppen ezért hazánk 2003-ban csatlakozott az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelmét szolgáló megállapodáshoz. A megállapodás hatálya alá tartozó 254 vízimadárfaj között számos hazánkban is fészkelő, vagy hazánkon átvonuló faj található. Már a hazai természetvédelem első lépései is szorosan kötődtek a vízimadarak védelméhez. Engedjék meg, hogy kiemeljek egy hazánk számára igen fontos vándorló vízimadárfajt és azokat az intézkedéseket, amelyeket az elmúlt évtizedek során megtettünk védelme érdekében.
Ez a nagy kócsag, melyet a 20. század elejére a tollai iránti kereslet Európa-szerte a kipusztulás szélére juttatott. Utolsó megmaradt fészkelőállománya Magyarországon, a Kis-Balaton nádasaiban költött. Hogy a fajt az eltűnéstől megmentsék, pontosan 100 évvel ezelőtt, 1922-ben kinevezték az első kócsagőrt, azaz az első fizetett természetvédelmi alkalmazottat. Az azóta, a védelmi erőfeszítéseknek köszönhetően megerősödött állományú, fokozottan védett nagy kócsag pedig a magyar természetvédelem címermadarává, jelképévé vált.
Az első kócsagőr kinevezése óta történt számos természetvédelmi intézkedésnek, törekvéseknek köszönhetően a védelemben részesülő területek az ország területének ma mintegy 22 százalékát teszik ki. Ennek a területnek több mint kétharmada pedig kifejezetten madarak, azon belül vízimadarak védelmét is szolgálja. Az elmúlt 10 évben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a magyar nemzeti parkok korábban soha nem látott mértékű természetvédelmi beruházásokat valósítottak meg. Ezen fejlesztések eredményeként összesen több mint 300 000 hektáron javítottuk, illetve javítjuk az élőhelyek állapotát. E területek jelentős részét a vizes élőhelyek, valamint a vízimadarak számára ugyancsak fontos gyepterületek teszik ki.
Amint már említettem, a vizes élőhelyekhez kötődő fészkelő és átvonuló madárfajok védelmének fontos feltétele az, hogy a számukra biztonságot és táplálékot jelentő területek összefüggő, országhatárokon átívelő hálózatot alkossanak.
Engedjék meg, hogy bemutathassam Önöknek ennek egyik kiváló példáját, a tavaly létrehozott, “Európa Amazonasza” névvel is illetett Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátumot. Ez a Bioszféra rezervátum a világ első, öt ország összefogásával megvalósult bioszféra-rezervátuma. Még 2011-ben, amikor Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnökségi tisztségét, hazánk kezdeményezte Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia közös nevezését az érintett országok természetvédelemért felelős minisztereinél. Az egyedülálló bioszféra-rezervátum teljes területe megközelíti az egymillió hektárt. Ennek egyharmada Magyarországon található. Erre különösen büszkék vagyunk, hiszen az egész világon nincs még egy ilyen természetvédelmi formáció, amely öt ország együttműködésének eredményképpen jött létre.
A vonuló madarakat számos, sokszor az emberi tevékenységekre visszavezethető veszélyeztető tényező tizedeli hosszabb-rövidebb vándorútjuk során. Nemzetközi viszonylatban óriási kihívást jelent az illegális elejtések visszaszorítása, illetve a túlhasználat mérséklése. A globálisan veszélyeztetett vízivadfajok drasztikus állománycsökkenésének legfőbb okai a vizes élőhelyek bolygatása, megváltoztatása, az ilyen területeken megvalósuló beruházások, a vonalas létesítmények, a légvezetékek és szélerőművek által okozott pusztulás, valamint a nem fenntartható vadászat.
A fajmegőrzés szempontjából kulcsfontosságú, hogy a a vízivadak számára zavartalanságot biztosító, kellően nagy kiterjedésű vízfelületeket és azzal szomszédos táplálkozóterületet magába foglaló kíméleti területek álljanak rendelkezésre a vándorlási útvonalat érintő valamennyi országban. Mindannyiunk közös feladata és felelőssége, hogy ezeket a feltételek vándorló vízimadaraink számára biztosítsuk!
Mindezeket szem előtt tartva kívánok Önöknek sikeres tárgyalást az elkövetkező napokra. Bízom abban, hogy a találkozó által hozott döntések hosszú távon fogják szolgálni veszélyeztetett vízimadaraink védelmét, állományaik megőrzését.
Semjén Zsolt a Karmelita kertjében köszöntötte 70. születésnapján Erdő Pétert
2022. június 28.
Ossza meg ismerőseivel!
Semjén Zsolt köszöntője az alábbiakban olvasható. Elhangzott a Miniszterelnökség Karmelita Kolostor épületének kertjében, 2022. június 27-én.
Eminenciás Atya!
Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Erdő Péter sokunk számára a Tanár Úr, a Professzor. Sokunknak prímásként Magyarország főpapja, lelkiatya, és sokunknak barátja. Én most csak három aspektusát emelem ki mindennek, ami Erdő Péter attribútumait jelentik.
Erdő Péter az egyházszabadság megingathatatlan védelmezője. Ő a Cluny gondolat XXI. századi örököse és megjelenítője. Azé a gondolaté, amely az egyház szabadságának védelmében az invesztitúra háborút is vállalta annak idején. Vagyis: Az immanens, világi, profán állam nem illetékes transzcendens, dogmatikai, ecclesiológiai ügyekben. Aquinói Szent Tamás nyomán állítjuk, hogy két tökéletes társaság – societas perfecta – van, az állam és az egyház. Tökéletes, mert léte nem vezethető vissza egy eredendőbb közösségre és mert céljának eléréséhez szükséges eszközökkel mintegy önmagától rendelkezik, nem pedig a másik kegyelméből. Az állam az emberek társulásának legmagasabb valósága, célja az emberek anyagi-szellemi legteljesebb jóléte. Ennek eléréséhez rendelkezik például jogrenddel. Az Egyház létét nem az államtól kapja, hanem végeredményben Isteni Alapítójától, amint eszközeit is – hitvallás, szentségek, kánonjog -, céljának, az üdvösségnek szolgálatára. Ezért az Egyház nem az állami intézményrendszer valamilyen speciális alrendszere, nem is pusztán egy sui generis entitás amit autonómia illet meg, hanem az állammal azonos rendű valóság. Ezért nem lehet állam-egyház viszonyában alá-fölé rendeltség, csak a legszigorúbb mellérendeltség.
A második attribútum, a magyar nemzet iránti elkötelezettség abból vezethető le, hogy az Egyháznak lényeges, meghatározó jegye az egyetemesség, a katolicitás. De az egyetemes Egyház mindig elismerte, hogy az ember antropológiájának lényeges, meghatározó jegye a nemzeti lét. Hiszen a nemzettől kapjuk a nyelvünket, kultúránkat, történelmi tudatunkat, sajátos észjárásunkat. Ezért mondhatjuk, hogy a nemzeti lét az emberiség termőformája. Nem vak véletlen, hogy magyarnak születtünk, hanem a Gondviselés akaratából: küldetés. Küldetésünk tehát nemzetünk sorskérdéseivel törődnünk. A katolikus morális szóhasználatával: állapotbeli kötelességünk. Magyarország prímásai – Pázmány Péter, Mindszenty József – hűségesen teljesítették állapotbeli, állampolgári, közjogi kötelességüket. Ma Erdő Péter segít minket meglátásaival, tanácsaival, prófétai feddésével. És ennek mély bibliai gyökere van. Ismerjük a Szentírásból Isten ószövetségi népének üdvtörténetét. De Jézus Krisztusban minden nép története üdvtörténetté vált! És a mi küldetésünk -állapotbeli kötelességünk -, hogy Isten magyar népének történetét üdvtörténetté alakítsuk!
Számomra Erdő Péter: a Főtisztelendő 1752-es kánon. Ez a Codex Iuris Canonici utolsó kánonja, amely a plébánosok áthelyezésének eljárási szabályairól szól, és mint utolsó kánon, szimbolizálja magát az egész törvénykönyvet. Erdő Péter sziporkázóan ecsetelte a kánonjog belső logikáját, például a római jog és a mózesi törvény hagyományainak harmóniáját, fejlődését a justiniánusi nagy kodifikációtól az 1917-es kódexen át napjainkig. Ahogy egy nagy zeneszerző magyarázhatja a partitúra összhangzattani megoldásait. Majd a kánon második fele azt mondja, hogy mindezt a kánonjogi méltányossággal kell kezelni, tehát jóindulattal és empátiával. Itt látszott meg Erdő Péter emberi jósága. (Megjegyzem, ez a méltányossági szempont Magyarország Alaptörvényébe is bekerült, Orbán Viktor kifejezett intenciójára.) De az 1752-es kánon – és ezzel az egész törvénykönyv – zárómondatrésze a döntő: mindezt a lelkek üdvösségére figyelve kell tenni, mert: „a lelkek üdvösségének az Egyházban mindig a legfőbb törvénynek kell lenni!„ Ekkor vált a hűvös intellektusú jogtudósból lángoló lelkű hitvalló pap. Ezért számomra, számunkra Erdő Péter: a főtisztelendő 1752-es kánon!
Bíboros Atya, Isten éltessen és tartson meg az Egyház, a Haza és mindnyájunk javára!
