Orbán Viktor a választás utáni első sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem az előző ciklusbeli kormányzás folytatására, hanem egy új fejezet megnyitására készülnek. Ez éles ellentétben áll a négy évvel ezelőtti „folytatjuk” szlogennel. Mi változott?

– Két szempontból is változott a helyzet. 2014-re még nem teljesen tudtuk véghezvinni azokat a feladatokat, amelyekkel 2010 után meg kellett küzdenünk. Ne feledjük: 2010-ben, egy Görögországhoz hasonló, államcsőd szélén tántorgó országot vettünk át. Az első feladat tehát az államcsőd elkerülése volt, miközben megindult a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság megadása minden magyarnak, bárhol él a világban. Itt a kiindulópontunk az volt, hogy Magyarországnak pontosan azt kell csinálnia, mint Izraelnek. Minden zsidó, bárhol él a világban biztos lehet abban, hogy van egy ország, Izrael, ahová ha veszélyben van, hazamehet. És a világ zsidó diaszpórái mindig is biztosak lehetnek abban, hogy Izrael állama ki fog állni mellettük.

Ezek a 2010-ben elindított folyamatok messze nem fejeződtek be 2014-re, azért kellett folytatni a 2010 és 2014 közötti kormányzást. Ma más a helyzet. A nemzetegyesítés jó példa erre: 2014-ben félmillió új magyar állampolgár volt, most 1 millió van. Elmondhatjuk, hogy aki magyar állampolgár akart lenni, annak a lehetőséget megadtuk.

Ráadásul időközben olyan újabb kihívások vannak, melyek gyökeresen különböznek a 2010-ektől. Akkor a gazdasági válság volt az alapprobléma, amire választ kellett adnunk, ma az új kihívás a migráció. 2010-ben és 2014-ben inkább a gazdasági szuverenitást kellett védeni, most az alkotmányos nemzeti szuverenitást.

Tud a Fidesz–KDNP önkorlátozó lenni a hatalomgyakorlás terén, ha a kétharmados parlamenti többség miatt senki nem kényszeríti erre?

– Nem azért nem teszünk meg mindent, mert ne tehetnénk meg, hanem azt tesszük meg, ami szükséges. 2010-ben sem azért csináltunk unortodox gazdaságpolitikát, és nem azért ütköztünk Brüsszellel, mert ehhez lett volna kedvünk, hanem belekényszerültünk. Udvariasan elmentünk Brüsszelbe, és azt mondtuk, hogy kedves Barosso elnök úr, kedves Bizottság, a helyzet az, hogy drámai a deficit, drámai az államadósság, drámai a gazdaság visszaesése. Az Unió azt várja, hogy azonnal 3 százalékra szorítsuk le a 7 százalékos hiányt. Ami, ha megnézi az összeomló gazdaságot, munkanélküliséget, GDP-zuhanást, lehetetlenség, mert nem lehet ekkora terhet tenni az emberekre megszorítással, a további adóemelés pedig bedöntené a magyar kis- és közép cégeket, de még a nagyobbakat is. Éppen ezért időt kértünk a hiány leszorítására. A válasz nem szó szerint, de tartalmilag az volt, hogy mindenki hazudik, hazudjatok ti is.

Ez bizonyos szempontból érthető is volt, hiszen az Unió vezetői is nehéz helyzetben voltak. Egyrészt sárosak voltak abban, hogy asszisztáltak az ország gazdasági adatainak a meghamisításában, emlékezzünk Almunia biztosra. És féltek attól, hogy ha a bedőlés szélén álló dél-európai országok, Görögország, Portugália mellett Közép-Európában is államcsőd közeli helyzetbe kerül egy ország, az dominó-effektust indít el. Ezért kényszerültünk az unortodox gazdaságpolitikára, ezért kellett a bankokra és multikra terhelnünk az államcsőd elkerülésének terhét.

Később a migráció körüli konfliktusba is belekényszerültünk. A közhiedelemmel ellentétben nem élvezzük a konfliktust. Azt látni kell, hogy sem 2010-ben a bankadó miatt, sem 2015-ben a migrációs válság kezelése miatt nem önmagában Magyarország váltott ki ekkora támadást, hanem attól féltek a brüsszeliek, hogy a magyar példa ragadós lesz. A brüsszeli propaganda azt mondja, hogy a migráció olyan, mint a természeti csapás, hogy tavasszal árvíz van, nyáron meg aszály. El kell fogadni, hogy a keresztény civilizáció véget ért, el kell fogadni a multikulturalizmust, el kell fogadni a migrációt, mert ez ellen lehetetlen védekezni. És akkor ott van a kis Magyarország, ami bebizonyítja, hogy nem így van! És ha mi ezt túléljük, akkor a többi nép is azt fogja kérdezni, hogy tulajdonképpen ő miért ne próbálhatná meg.

Kereszténydemokrata politikusként hogyan egyezteti össze az európai identitás védelmének és a szolidaritásnak a követelményét?

– Keresztény szempontból nem olyan egyszerű ez a kérdés, mert itt valóban értékek ütköznek: a saját keresztény civilizációnk védelméhez való jogunk, a saját nemzetünk védelme iránti kötelezettségünk, és ezzel szemben ott van a hús-vér, szerencsétlen, nyomorult ember, aki tényleg borzasztó szenvedésen ment keresztül. A hagyományos keresztény tanítás az állapotbeli kötelességről azt mondja, hogy az elsődleges kötelességem a saját családom felé van, feleségem, gyerekeim, szüleim felé, a saját családomról kell elsősorban gondoskodnom. Majd utána jön a nemzet, és végül úgy általában az emberiség. Abból mindig tragédia volt, amikor ezeket az állapotbéli kötelezettségeket felcserélték. Tehát először a népemet kell megvédenem, utána részt vállalni a világ problémáinak globális megoldásában.

Egy példa: miniszterként viszonylag jól keresek. A jövedelmem egy részét a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, vagy egyházi szolgálatokon keresztül arra adom, hogy szakavatott emberek gondoskodjanak a hajléktalan embertársainkról. De ha odavennék magamhoz 18 hajléktalant a saját otthonomba, az anyám, feleségem és gyerekeim közé, tönkretenném a családomat, és utána már a hajléktalanokon sem segíthetnék. Azt gondolom, az analógia jól példázza a hozzáállásunkat a migrációs krízishez.

De mi történik, ha más európai országok egyszerűen másképp gondolkodnak erről, mint önök vagy a magyar választók?

– Mi soha nem akartunk senkit semmire rákényszeríteni. Orbán Viktor az Európai Tanácsban azt mondta, hogy mi nem akarjuk megmondani, hogy ti kivel éljetek együtt. Ha Franciaország vagy Németország vezetői azt szeretnék, hogy országuk integrálhatatlan, kevert népességű ország lenne; ha azt gondolják, hogy az iszlám része az országuknak, joguk van hozzá, mi ebbe nem szólunk bele. Mi soha nem mondtuk egyetlen országnak sem, hogy ne legyen bevándorlóország, csak azt, hogy engedjék meg, hogy mi magunk döntsük el, akarunk-e bevándorlóország lenni vagy nem. Ehhez képest ők azt mondták, hogy nincs szabad választás, kötelező mindenkinek bevándorlóországnak lenni, függetlenül attól, hogy az adott nép akarja-e. Ahogy 2010-ben az unortodox gazdaságpolitika esetében, most sem Magyarország érdekli őket, hanem a példastatuálás. Mi pedig nem azért harcolunk, mert ez nekünk jól esik, hanem mert belekényszerítettek minket. És ugyanez a helyzet belpolitikailag: nemcsak, hogy nem akarjuk, de nem is érdekünk a konfrontáció. Én lennék a legboldogabb, ha lenne tárgyalópartner az ellenzékben.

Nincs?

– Nincs. Magyarországon az ellenzéki politikát nem az ellenzéki pártok, hanem az ellenzéki média csinálja. Ahol egy perverz koalíció van a Simicska-féle és a Soros-féle média között. Van két ősmegrendelő, az egyik Simicska, a beteges bosszú-effektusával, a másik Soros a maga NGO-ival, egy globális politikai céllal, aminek Magyarország egy szimbolikus, de egyáltalán nem mellékes hadszíntere. Ehhez kapcsolódik az általuk megszervezett média (ugye az egyik oldal a HírTV, a néhai Magyar Nemzet, az Index, a másik oldalon a 444 és lehet sorolni). Na, most ez a média csinálja az ellenzéki politikát.

Jó példa volt erre Hódmezővásárhely, amiből az ellenzéki média egy teljesen téves következtetést vont le, majd ezt a téves következtetést most elveri az ellenzéki pártokon. Februárban Hódmezővásárhelyen volt egy kvázi független jelölt, aki mögött az egész protest oldal fel tudott sorakozni. És ugye az ellenzéki média azt sulykolta, hogy tessék, itt van a hódmezővásárhelyi modell, ti szerencsétlenkedő ellenzéki pártok, ezt tessék lemásolni országosan. De ez ellentmond a pártlogikának. Ez azonban nem zavarta az ellenzéki médiát, abban, hogy továbbra is az egyéni jelöltek visszaléptetését erőltesse.

De önök a másik oldalon 15 éve ennél sokkal szorosabb szövetséget alakítottak ki a Fidesszel, mint amit most az ellenzéki média számon kér az ellenzéki pártokon.

– A KDNP–Fidesz-szövetség, egy keresztény világnézeti párt és egy kereszténydemokrata ihletettségű nagy néppárt értékrendi közössége a kipróbált bajtársi hűség alapján. Az ellenzéki pártok ideológiailag részint ellentétesek, részint szavazatkonkurensek, részint vezetőik úgy utálják egymást, mint egy tál skorpió. Ha a KDNP önállóan induló, kis világnézeti párt lenne, akkor arra kellene törekednie, hogy minél több képviselőt küldjön a parlamentbe. Ehhez pedig az kellene, hogy minden választókerületben önálló jelöltet indítson, aki dolgozik az adott választókerületben, így ott nemcsak őrá, hanem a pártjára is jönnek szavazatok és a töredékszavazatok, amikből pedig a mandátum lesz! A visszaléptetés életveszélyes egy kispárt számára. Ezek a józan, pártpolitikai szempontok nem érdekelték az ellenzéki médiát. Ők azt gondolták, hogy Hódmezővásárhellyel bemutatták mit kell csinálni. De mivel az ellenzéki pártok a saját pártlogikájukból kifolyóan nem teljesen ezt csinálták, – lásd félig-meddig az LMP –, most elkezdik gyalázni.

Eszerint az ellenzéki pártok közül a Jobbik magatartását tartja racionálisnak az ön által említett pártpolitikai logika mentén? Hiszen ők mind a 106 választókerületben elindultak és nem koordináltak senkivel.

– Látható, hogy az ellenzéken belül azok lettek a relatív nyertesek, akik semmilyen koordinációban nem vettek részt. Azt gondolom, hogy ha a Jobbik megcsinálta volna a visszalépést, a szavazóinak a jelentős része ebben az esetben a Fideszre voksolt volna. Akár még jobban is nyerhettünk volna ilyen szituációban. Megjegyzem, ha a Ron Werber mellett kitartottak volna, aki semmilyen megállapodást nem akart, akkor az LMP sokkal jobban szerepelt volna.

Ráadásul vannak ennek az összefogásnak határai, súlyos erkölcsi, ízlésbeli és politikai határai is. Az, hogy Vonának nem volt probléma az, hogy a Magyar Gárdától eljutott a Spinoza klubig, és Budaházytól Heller Ágnesig, ez egy dolog, de ebből nem következik, hogy a szavazói őt ebben követik.

Ön nem ment volna el a Spinozába, ha meghívják?

– Nekem nem probléma – ha hívnak – jobbközép politikusként elmenni egy szélső-balliberális klubba. Nem az én világom, de én soha nem voltam neonáci, soha nem voltam antiszemita. Nem értek egyet a Spinoza klub anarcho-liberális világával, de miért ne mehetnék el? A Magyar Gárda alapítójaként megcsinálni ugyanezt, legalábbis meghökkentő. Én nem gondolom, hogy Heller Ágnes elmenne a Magyar Gárda közgyűlésére, vagy Rangos Katalin beülne Toroczkai és Budaházy közé. Ha a mostani tüntetést megnézzük, mit látunk? Hogyan fér meg az EU-s zászló az Árpád-sávossal? Hogy fog ebből kijönni egy közös politika? Hogy nézhetett volna ki egy olyan kormány, mondjuk Szél Bernadett miniszterelnök, Vona belügyminiszter, Gyurcsány meg pénzügy, Juhász kulturális? Joggal nevezhetnék ezt horrorkoalíciónak. De nem ilyen abszurd Heller érvelése a Jobbik mellett, amivel körülbelül azt mondja: buktassuk meg Bethlent, szavazzunk Imrédyre?

Erre azt mondják az ellenfeleik, hogy önök alkottak olyan választási rendszert egyoldalúan 2010 és 14 között, ami rákényszeríti az ellenfeleiket az együttműködésre, mert másképp nem lehet leváltani a Fideszt.

– Ki akadályozza meg őket, hogy jó politikát folytassanak, jó programokat hirdessenek és többséget szerezzenek? Én azt gondolom, hogy ha ami most szombaton kint volt a Kossuth téren, az egy kvázi-pártként elindulna egy választáson, akkor háromnegyeddel nyerünk. Őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogy a valóban szocialisták vagy liberálisok le fognak szavazni Sneider Tamásra, vagy Sneider támogatói Bauer Tamásra. Ez tetszhet Simicskának és Sorosnak, meg az ő médiumaik főszerkesztőinek, de az a helyzet, hogy ez egy kávéházi beszélgetésnél kitalált, politológusi abszurditás.

Azt ellenzéki szereplők sem vitatják, hogy az ellenzéki pártok szerepét átvették a civil szervezetek és a média, de ezt azzal indokolják, hogy önök korrumpálták a parlamenti ellenzéki pártok jelentős részét, amelyek így az Orbán-rendszer kollaboránsaivá váltak.

– Én nem akarom védeni az ellenzéki pártokat, de nem nagyon látom, hogy akár olyan kérdésekben is hajlandóak lennének együttműködni velünk, amelyekben indokolt lenne, gyakran éppen az ellenzéki média, illetve annak finanszírozói nyomása miatt.

Ha már a finanszírozóknál tartunk, illetve ha már szóba hozta Simicska Lajost, furcsa dolog hallgatni, amikor fideszes, illetve kereszténydemokrata politikusok simicskáznak, hiszen évtizedeken át épp a Fidesz működtetésében volt központi szerepe Simicskának. Akkor miért nem zavarta önöket az ő tevékenysége?

– Amíg Simicska Lajos a mi rendszerünkben volt, akkor részint mentálisan is jobb állapotban volt, részint Orbán Viktor nem engedte, hogy Simicska politikai kérdésbe beleszóljon.

Azért érdekes, amit mond, mert annak idején elképesztő dolgok keringtek arról, hogy a második Orbán-kormány tagjainak egy részét effektíve Simicska mozgatja.

– Ez legenda. Gazdasági kérdésekben volt bizonyos kompetenciája, de a politikában nem. Az államrezon (államérdek – a szerk.) közelébe csak akkor került, amikor APEH-elnök volt – nem is működött jól ebben a szerepben. Szerintem a köztük történt szakításnak ez volt az egyik döntő eleme, hogy a politikába soha nem engedte a miniszterelnök, hogy beleszóljon. Aki kicsit is ismeri Orbán Viktort közelebbről, az pontosan tudja, hogy a politikai ügyeket a politikusoknál tartja. Orbán Viktor ebben is ellentéte Vona Gábornak.

Eszerint ebben a ciklusban nem lesz olyan gazdasági szereplő, akár a Fidesz holdudvarában, akár azon kívül, akinek a befolyását Orbán Viktor úgy akarná visszanyesni, mint Simicska Lajosét 2014 után?

– Fel sem merülhet az, hogy a mai gazdasági élet szereplői közül bárkinek a szó szoros értelmében politikai befolyása lehetne. Kívülről Orbán Viktor nem enged beleszólást a politikába. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos a nemzeti nagytőke megerősödése, ami versenyképes a külföldi multinacionális cégekkel szemben, ahogy fontos, hogy legyen egy erős vállalkozóréteg is. Kulcsfontosságú volt, hogy a magyar bankrendszerben magyar többségi tulajdon legyen. Ezért az OTP szerepe kulcsfontosságú, nemzetstratégiai szempontból. Tehát szakmai aspektusban természetesen megkérdezzük és meghallgatjuk őket.

Ha már OTP és Csányi Sándor: ő a választás után a bankadó kivezetését sürgette. Teljesítik a kívánságát?

– Vannak megfontolandó érvei Csányi Sándornak, ezeket megfontoljuk, aminek alapja a gazdaság nyilvánvaló megerősödése.

Azzal egyetért, hogy a 2018-as volt minden idők legmocskosabb kampánya?

– Igen, mégpedig azért, mert nem volt politikai tartalma. A 444-től a HírTV-ig az ellenzéki média kormánypárti közszereplők magánéleti és személyes gyalázásával foglalkozott, olyan bulvártémákkal, amelyeknek semmi köze a politikai teljesítményhez.

Terry Blackből nem az ellenzéki média csinált politikai tényezőt és nem az ellenzék használta családos politikai ellenfelek homoszexuális megbélyegzésére.

– Ez a kormányközeli média válasza lehetett arra, amikor a másik oldal átlépte a „vörös vonalat”.

Mikor lépte át az ön által említett „vörös vonalat” az ellenzéki média vagy az ellenzéki pártok?

– Például amivel kezdték: Orbán Viktort maffiózóként gyalázó jobbikos plakátkampánnyal.

Akkor a kampányban önt ért kritikákat is a magánéleti ügyekkel történő támadások kategóriájába sorolja?

– Persze. Köztünk szólva: az engem ért kritikák komolytalanok voltak, ezért nem is ártottak nekem. Akkor ártottak volna, ha nem lenne köztudott, hogy vadászom. De az a helyzet, hogy én vagyok az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. Ez az egyetlen hobbim és mint ilyen, a magánéletem része.

Az ellenzéki sajtó és politikusok azzal érveltek ezzel szemben, hogy ezek a svédországi vadászatok nagyértékű ajándékok, amikről önnek tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt. Nem gondolja, hogy hibázott, amikor nem tette meg?

– Ha például önt sportvezetőként meghívják egy külföldi sporteseményre – repülőjegyek, szálloda, belépők stb. – akkor ez a politikára tartozik? Vagy, ha egy olasz barátja meghívja családostul nyaralni Nápolyba, akkor ez a magánélet része és nem tartozik senki másra. Tekintve, hogy a politikus és családja is ember.

Különben az eset tálalása telis tele volt csúsztatásokkal és hazugságokkal. Maguk a szervezők nyilatkozták – akik különben engem áruló módon támadtak –, hogy minden szabályos és korrekt volt. Az ellenzék témái azért sem voltak relevánsak, mert bulvármocskolódásba mentek le, pont azért, mert az ellenzéki pártok helyett az ellenzéki média vette át az irányítást azon a térfélen. Ráadásul az ellenzéki pártok nem tették világossá a választók előtt, hogy mit csinálnának konkrétan és reálisan másként, mint mi. Ez még azokban a témákban is megnehezítette a dolgukat, amelyekben egyébként nyilván vannak problémák. Hogyne volnának nehézségek az egészségügyben, de azt állítjuk, hogy 2010 óta előreléptünk.

Az egészségügy területén?

– Igen. Például a vidéki kórházak ki vannak tatarozva, emeltük a béreket.

Ez nyilván így van, de ezek a fejlesztések uniós forrásokból történtek, másrészt – pont az EU támogatási politikája miatt – a fővárosi intézmények egy része továbbra is katasztrofális állapotban van.

– Egyszerre nem tudtunk mindent rendbe tenni. Most fog jönni Budapest a meglévő intézmények felújításával és a dél-budai szuperkórház megépítésével.

Az oktatás területén konkrétan a KDNP-t is elég sok kritika érte, főként a 2010–2014 közötti ciklusban.

– Valóban, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy a sokat és szerintem méltánytalanul támadott Hoffmann Rózsának köszönhetően mégiscsak létrejött a pedagógus életpályamodell. Ráadásul az iskolák ma már nincsenek kiszolgáltatva az egyes önkormányzatok pénzügyi helyzetének – emlékezzünk rá, hogy 2010 előtt az önkormányzatok maguk is elképesztő adósságokat halmoztak fel; ezeket a magyar kormány rendezte, és átvette ezeknek az iskoláknak a fenntartását is. Azért emlékezzünk rá, hogy hány iskolát zártak be a Gyurcsány-időszakban, hány pedagógust tettek utcára. Nem állítom, hogy akár az egészségügy, akár az oktatás területén minden szép és jó, de előreléptünk. Ezt a vitát ugyanúgy megnyernénk, mint a migrációval kapcsolatos vitákat, csak mondjuk nem 90:10, hanem 55:45 arányban.

Azt mondja, készek ezekben az ügyekben vitatkozni, de az ellenzék számos alkalommal hiába igyekezett vitahelyzetbe hozni önöket a kampányban.

– Ki az ellenzék részéről a kihívó? Karácsony? Vona? Szél Bernadett? Gyurcsány? Szigetvári? Új lehetőség előtt állunk, amihez megkaptuk a felhatalmazást a választóktól. Szerintem fontos a társadalommal folytatott párbeszéd.

Milyen formában?

– Konzultálni kell a releváns szakmai szervezetekkel. Például pénzügyi kérdésekben az MNB-vel és a Bankszövetséggel, demográfiai kérdésekben a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, az értelmiséget érintő témákban a Professzorok Batthyány Körével. Kérdezzük meg az őt érintő témában, azt is, aki nem mindenben a mi véleményünket osztja, majd a vélemények összegzése után kell alakítani az új kormányzás főbb pilléreit, és ezek alapján kell kialakítani ezeknek a pilléreknek megfelelő új kormányzati struktúrát.

Tehát az egyes szakmai szervezetek véleménye alapján alakítaná ki az új kormány szerkezetét?

– A miniszterelnök azt mondta, hogy az új kormány család-központú politikát fog folytatni. Ma nincs „demográfiaügyi minisztérium”, de az új kormány felállítása előtt érdemes megnézni, melyek azok a területek, amelyek ehhez a témához tartoznak, a lakásépítéstől a nyugdíjügyekig. Most nem programként, hanem szemléletes példaként mondom: régi KDNP-s javaslat, hogy a felnőtté és adófizetővé vált gyermekek adójának egy része jusson vissza az őket felnevelő szülőhöz, hiszen a gyereknevelést tartjuk a legértékesebb munkának a társadalomban, ennek a gyümölcseiből részesedjen a felnevelő szülő. Ahogy a fentiekből is kiderült, hogy ha demográfiáról beszélünk, akkor a lakhatást jelentő építőipartól a nyugdíjügyig ezerféle terület érintkezik a családdal, a gyermekvállalással, amelyek a hagyományos minisztériumi struktúrában biztosan nem ide tartoznának.

De a szűk értelemben vett kormányzati struktúrán túl az egész államszervezetet ezeknek az ügyeknek a szolgálatába kell állítani – és amikor a struktúra megvan, akkor lehet az ide megfelelő embereket megtalálni. Ennyiben biztosan különbözni fog a 2018-ban kezdődő ciklus az előzőektől. Nem szabad sajnálni az időt arra, hogy a különböző szakmai szervezetekkel megértessük az álláspontunkat és meghallgassuk az övéket. A döntés meghozatala a kormány feladata, de az is a kormány felelőssége, hogy az állampolgárok megértsék a döntés mögötti motivációt, és el tudják mondani a véleményüket róla. Türelmesnek kell lennünk, hagyni, hogy a problémák „megérjenek”, a viták lezajlódjanak, és utána kell megoldani őket.

Intenzív párbeszédet kell folytatnunk a saját táborunkkal, akár a velünk nem szimpatizálókkal, és a már említett szakmai szervezetekkel – legyenek akár a mi holdudvarunkhoz tartozók, akár tőlünk távolabb lévők. E téren kétségkívül van hova fejlődnünk.

Jó, de ez miért maradt el eddig?

– Mentségünkre szolgáljon, hogy nem maradt rá erőnk. Higgye el, tényleg 12-14 órákat dolgoztunk az elmúlt években, és tényleg nagyon nehéz helyzetből kellett az országot talpra állítani 2010 után. Valóban nem maradt elég energiánk arra, hogy mindig el tudjuk mondani, mit miért teszünk.

A LIBE (az Európa Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága) a hetes cikkely élesítését kezdeményezi Magyarországgal szemben, egy néppárti tagszervezet pedig a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Magára maradhat a Fidesz–KDNP az Unióban?

– Beszéljünk először a Néppártról: a Néppárt konfúzitása a gyökereiből ered, hiszen nemcsak kereszténydemokrata pártokat, hanem demokrata centrumpártokat is magában foglal. A két tömb egyesüléséből jött létre az EPP – ez az egyesülés óhatatlanul magában foglalta a keresztény értékek bizonyos relativizálását. Az angolszász és skandináv tagszervezetek gyökerei egészen mások, mint az Adenauer-féle német vagy a de Gasperi-féle olasz kereszténydemokratáké. A Néppárt Fidesz–KDNP-hez fűződő viszonya tehát a migrációs válságtól függetlenül is ambivalens, hiszen mi – számos tagszervezettel ellentétben – tudatosan keresztény civilizációs alapokra helyeztük a politikánkat. Egy példa: már a család fogalmának körülírásakor is késhegyig menő vita van nemcsak az Európai Parlamentben, de magán a Néppárton belül is. Már a gyökereknél ellentmondásos tehát a Néppárt identitása, amit fokozott a kereszténydemokrata hátterű pártok identitásvesztése. II. János Pálról mondják anekdotaként, hogy amikor a Kohl-korszakbeli – tehát a mainál lényegesen jobbra álló – CDU programját megmutatták neki, úgy reagált, hogy nagyon tetszik neki a tervezet a szakszervezetekkel meg a környezetvédelemmel kapcsolatos programelemekkel, de feltette a kérdést, hogy az a C betű a CDU nevében, az pontosan mit jelent. De szerintem érdemes mégis pragmatikusan megközelíteni az Európai Néppártot, hiszen ez az ára, hogy a miénk a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben.

Tagja marad a Fidesz a Néppártnak? Kitart az EPP önök mellett?

– Igen. Egyrészt a miniszterelnökkel (aki sokáig az EPP alelnöke is volt) számos néppárti vezető személyes kapcsolatot ápol. Ugyanez vonatkozik a német testvérpártokra, nemcsak a CSU-ra, de a CDU-ra is. A személyes kapcsolatok gyakran segítettek az elmúlt években a félreértések tisztázásában. Ez alatt nemcsak a miniszterelnök, de Szájer József személyes munkájának a jótékony hatását is értem. Összességében sokkal mélyebb a beágyazottságunk az EPP-ben, mint ellenfeleink remélik. Ami a Fidesz kizárására irányuló kezdeményezést illeti, az a hír, amit vezető sztoriként tálalt az ellenzéki média, egy nem jelentős belga pártocska érdektelen figurájának a feltűnési próbálkozása.

A Merkel–Orbán-viszony hogy alakult az elmúlt években? Már csak azért is aktuális a kérdés, mert európai értelmiségiek és aktivisták a Politicóban közzétett nyílt levelükben nevezték „szégyenletesnek” Merkel „hallgatását” az Orbán-kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

– Jobb ez a kapcsolat, mint ellenfeleink remélik. Merkel asszonyt annyiban meg kell értenünk, hogy a sorozatos nagykoalíciós kormányok nemcsak az SPD, de a CDU identitását is kikezdték. A német kancellárral szemben Magyarországon tiszteletnek kell érvényesülni, még akkor is, ha egy sor kérdésben különbözik az álláspontunk egymástól. Megjegyzem, Merkel asszony, ha nem is 180 fokot, de 120-at fordult szép csendben migráns ügyben.

De a személyes kapcsolatokon túl van még egy komoly tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk: egy év múlva EP-választás, ami a Néppárton belül és azon kívül is a migrációpárti erők térvesztését fogja hozni. Nézzük meg, hogy milyen utat tett meg Ausztria Kern és Kurz kancellárok között. A LIBE bizottságban minket gyalázók jelentős része jövőre nem lesz EP-képviselő. Éppen ezért úgy látom, hogy a következő egy évben súlyos harcaink lesznek Brüsszelben, de az EP-választás után lényegesen csökkenhet a ránk nehezedő nyomás.

Tehát a 7-es cikkely nem élesedik Magyarországgal szemben?

– Már csak azért sem, mert mi megakadályozzuk a lengyelekkel szemben a 7-es cikkely alkalmazását, ők és más barátaink – saját jól felfogott érdekükben – megakadályozzák ugyanezt velünk szemben. De szerintem nem fog idáig eljutni ez a történet. Mégsem örülök a történteknek, mégpedig azért, mert a hasonló igaztalan támadások hatására növekedhet Magyarországon az EU-ellenesség. Ez pedig nem jó. Mi nem EU-ellenesek vagyunk, hanem vissza akarjuk vezetni a közösséget a kereszténydemokrata alapító atyák által megálmodott útra. Mi mindig is EU-pártiak vagyunk, akkor is azok voltunk, amikor a Jobbik még a kilépést szorgalmazta, Novák Előd pedig uniós zászlót dobott ki a Parlament ablakán. Kritikusak, de ma is EU-pártiak vagyunk. Éppen ezért akarjuk visszavezetni az Uniót a ’68-as ihletésű kilengés után az alapító atyák örökségéhez. Ez az örökség a keresztény civilizáció védelméről és a nemzetek Európájáról szól. Vissza kell térnünk továbbá az alapszerződés betűjéhez – ezt kell számon kérni a tagállamokon és nem valamiféle életidegen ideológiai és ebből következő politikai elvárásokat.

(Forrás: hetek.hu)