Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője a hagyományok szerint idén is egy kötetlen beszélgetésre invitálta a XI. kerületben működő történelmi egyházak képviselőit. Az eseményen az egyházak szerepéről és fontosságáról Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszélt.

Nincs még egy olyan nagyvonalú egyháztámogatási rendszer Európában, mint amilyen Magyarországon működik – fogalmazott Semjén Zsolt a hétfői egyházvezetői fogadáson. A politikus az Eurostat által közzétett adatokat idézve hozzátette: hazánkban sem volt korábban példa arra, hogy ekkora összeget áldoztak volna egyházi feladatokra. A miniszterelnök-helyetteskiemelte: az egyenlő finanszírozást kiemelten fontosnak tekinti a kormány, hiszen úgy látják, ha az egyház közfeladatot lát el, akkor az államnak ugyanakkora összeggel kell hozzájárulnia, mint ha közintézményről lenne szó.

Semjén Zsolt fontosnak nevezte, hogy az állam és az egyházak egymástól függetlenül működjenek, de az építkezéshez szükség van arra, hogy egymást segítsék. A miniszterelnök-helyettes szerint az igazi együttműködésben az önkormányzatoknak is nagy szerepük van, hiszen a célok összehangolásában, a közösségépítésben mindegyik félre komoly feladat hárul. Kiemelte: Újbuda nagyon jó példa erre az összefogásra.

Hoffmann Tamás újbudai polgármester az elmúlt években megvalósult fejlesztésekről és jövőbeni beruházásokról beszélt: megépültek a Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség új közösségi helyiségei a Magyarszentek templomában, modernizálták a díszvilágítást a gellérthegyi pálos Sziklatemplom fölött, továbbá elkezdődött a Bencés Tanulmányi Ház felújítása is. Köszöntőjében kiemelte, hogy az egyházak és szervezeteik az önkormányzattól is évente kapnak támogatást, amelyekből általában állagmegóvási, felújítási és kisebb beruházási terveiket tudják megvalósítani. Arra is kitért, hogy Újbudán több ezer gyermek tanul egyházi intézményekben, de az oktatási feladatokon túl a szociális, karitatív tevékenységük is jelentős a felekezeteknek, amelyek teljesítésében ugyancsak igyekszik partner lenni az önkormányzat.

Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője szerint a kerületi közösségi események között ez az összejövetel az egyik legszebb, hiszen itt a lelki támaszt nyújtó személyek találkoznak egymással. A képviselő szerint soha nem volt még olyan nagy szükség a hitélet megerősítésére, mint napjainkban. – A huszonegyedik század emberét az állandó változás jellemzi, rendkívül intenzív és zajos a világ, ez nem az érzelmi elmélyülés és a lelki megtisztulás, hanem az önös érdek és a versenyhelyzet kora – fogalmazott Simicskó István. Hozzátette: a szív és jellem műveltségének kialakulásában az oktatáson túl az egyháznak van a legnagyobb szerepe. – A szív nevelésében elsősorban a vallásra tudunk támaszkodni – húzta alá a parlamenti képviselő.

Az eseményen az egyházi vezetők is megosztották gondolataikat, majd a beszélgetés közös imádsággal zárult.

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Kenyai katolikus parlamenti képviselők csoportját fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Miniszterelnökség Karmelita épületében. A Chrisantus Wamalwa Wakhungu által vezetett delegáció beszámolt a kenyai keresztények helyzetéről és az iszlám térnyerése okozta helyzetről.

Az afrikai országból érkezett politikusok ismertették az általuk vezetett projekteket, melyek a nők, a családok védelmét, az oktatás fejlesztését, a keresztény közösség megerősítését célozzák. Semjén Zsolt kiemelte Magyarország – az üldözött keresztényeket – támogató programjait. A Hungary Helps mellett szóba került, hogy a jövőben ösztöndíjakkal, a katolikus egyetemi kapcsolatok erősítésével, és más célzott programmal segíti a keresztények szülőföldjükön való boldogulását. A kenyai képviselők köszönetüket fejezték ki a Magyarországtól kapott minden segítségért.

Az afrikai ország képviselői 2017-ben és 2018-ban közösen vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel katolikus törvényhozók éves találkozóján az olaszországi Frascatiban.  A találkozó a keresztény döntéshozók és egyházi vezetők egyik legfontosabb fóruma, ahol a világban terjedő keresztényüldözés mára vezető témává vált.

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Szalai Attila: Lengyel földön

könyvbemutató

Lengyel Intézet, 2019. január 23.

Száz esztendeje annak, hogy lezárult az I. világháború, és Lengyelországhoz hasonlóan Magyarország újra független állammá vált. Az itt ülőknek nem kell magyarázni, hogy a lengyelek számára 130 év felosztottság után ez győzelem volt, Magyarország számára azonban – területe kétharmadának elvesztésével – tragikus vereség.

Ez a különbség mit sem ártott a két nemzet közötti hagyományos barátságnak. Két év múlva Lengyelországnak a bolsevistákkal vívott élet-halál küzdelméhez az utolsó pillanatokban érkezett meg – a csehek által is késleltetett – magyar hadianyag szállítmány. Ennek döntő jelentősége volt, hogy megállították és visszaverték Tuhacsevszkij Varsó alatt járó hadait.

A II. világháború idején nyújtott segítségről ma már könyvtárnyi irodalom szól. A háború lezárásával a győztes hatalmak döntése alapján – itt is elmondhatjuk az ismert mondást – Lengyelországnak jutalomként ugyanaz a sors jutott, mint Magyarországnak büntetésként: szovjet megszállás. Nem véletlen, hogy az 1956-os év történéseiben újra jelentős szerepet kapott a két nép feltétlen szolidaritása.

A hatvanas–hetvenes évek úgynevezett konszolidációs időszakában a két ország életében jelentős különbségek mutatkoztak. Magyarországon a kádári „gulyás-kommunizmus” – ha nem is igényes, de – viszonylagos jólétet biztosított: nem volt áruhiány, kiváltképpen nem élelemben. Hozzá lehetett jutni hétvégi telekhez, néhány év várakozással még telefonhoz, Trabanthoz, Daciához, Zsigulihoz.

Lengyelországban nagyobb szellemi szabadság alakult ki, elsősorban a kultúra területén. Nyugati együttesek léptek fel, a mozikban komoly filmkínálat volt, egymást érték a jazzklubok, remek képzőművészeti kiállítások. És azt se feledjük: a templomok zsúfolásig tele voltak. Társadalomszerkezetileg pedig fontos különbség, hogy Lengyelországban megmaradt a kisbirtokos lengyel parasztság.

Mindkét országból volt lehetőség külföldre utazni, na persze a szocialista tábor országain belül. Nyugatra még nehézkes volt a kijutás, de már az sem lehetetlen. Sokan választották a tengerparti családi üdülést, fiatal társaságok az olcsó prágai vagy keletnémet sörözést. Ebben az időben fordul Erdély felé sokak figyelme és túrázó bakancsa, és ehhez hasonlóan kapott lendületet a Lengyelország felé irányuló turizmus is.

Mindkét úti cél esetén a kirándulás, a szórakozás mellett a kapcsolatépítés is nagy szerepet kapott. A gépkocsikba és a hátizsákokba a személyes poggyászon és a csempészárukon kívül már tiltott szellemi termék is került.

Kapcsolatok, barátságok, szerelmek alakultak, amik aztán igen fontossá váltak Ceausescu Romániájában, és a hadiállapottal sújtott Lengyelországában, sőt komoly jelentőségük volt a rendszerváltozás időszakában is. Szalai Attila kötete ebbe az időszakba kalauzol minket.

A szerző tizenöt évet élt Varsóban 1976-tól ’90-ig, folyamatosan ingázva választott hazája és szülőhazája között. A könyv: napló, illetve több annál. Egy szerkesztett válogatás tizenöt év feljegyzéseiből, természetesen időrendben. És ami a legfontosabb, nem tematizált.

A szerző Varsóban éli meg a lengyel pápa megválasztását, a Szolidaritás küzdelmeit, a pápalátogatásokat, a hadiállapotot és a sztrájkokat, a tüntetéseket és a rendőrterrort, az 1989-es fél-szabad választásokat. Tolmácsol magyar kommunista küldöttségeknek, de Walesa és a magyar független szakszervezetek között is, összehoz lengyel és magyar írókat, részt vesz az MDF lengyelországi megalapításban, és találkozik az SZDSZ prominenseivel is. Tudósítja a Gazeta Wyborcza hetilapot Nagy Imre újratemetéséről, a beszámolót Kis János lakásán írta meg. Az is igaz, hogy később az ott szintén jelenlévő főszerkesztő, Adam Michnik az írást a sajátjára cserélteti ki.

Szalai Attila igyekszik mindenről beszámolni. Tájékozódik a Szabad Európa és a helyi rádiók műsorából, rendszeresen szemlézi a lapokat, és mindent, amit fontosnak tart, feljegyez. A bejegyzésekből megismerjük családját, szüleit, testvérét, feleségét, apósát, anyósát, lengyel és magyar barátait. Megosztja velünk magánéleti gondjait és örömeit, és egy pillanatig sem akar a hős szerepkörben tetszelegni, csak leírja saját történetét, mert, a történelem magántörténelmekből áll össze.

Tüntet, ír és terjeszti a szamizdatot, hordja át a határon írásban és mikrofilmen. Amolyan cyranói szerep jut eszembe róla: „Örökké súgtam, mindig hátul álltam.”

Nyíltan ír arról is, hol, mikor, mit csempészett, hogyan dolgozott fekete munkásként Svédországban vagy Angliában. A határon kötelező tranzitnyilatkozatokkal való variálást többszöri olvasás után is nehéz megérteni. Mindezekért aztán feddést kap idősebb barátjától, Engelmayer Ákostól. Könnyű neki, állandó állása van.

A kötetet olvasva betekintést nyerünk a szocialista bürokrácia útvesztőibe – legyen az a bürokrácia magyar vagy lengyel. Egy mai fiatal számára elképzelhetetlen, például ami az egyetemi felvételik körül zajlott. Amikor már Lengyelországban élő magyar csodabogárként, egy sikeres felvételi vizsga teljesítése után, úgy tűnik minden rendben, jön a keserű csalódás, mert a magyar nagykövetség visszavonta korábbi ajánlását. Hogy miért? Mert időközben egy, a nagykövetségen lezajlott baráti, bizalmi beszélgetésen Attila visszautasította az együttműködést. Ilyen időket éltünk.

A könyv legizgalmasabb részei azok az olvasó szeme előtt filmszerűen lepergő tudósítások, ahol a szerző személyesen jelen volt: felemelő a pápalátogatások katarzisa. Talán azért, mert mi is találkoztunk II. János Pál pápával, és személyesen is átélhettük, milyen egy nagy és szent pápa miséje. Megdöbbentő a varsói tüntetések leírása, az ottani rendőrterrort – 2006 ősze óta – mi is jobban ismerhetjük. A gumibotozás persze a nyolcvanas évek budapesti nemzeti ünnepeire is jellemző volt, de nyilvánvalóan lényegesen light-osabb kivitelben, mint Lengyelországban.

A visszaemlékezések közül a legmeghatóbb a hadiállapot bevezetését követő karácsonykor az éjféli mise leírása. Szentestére felfüggesztették a kijárási tilalmat, de a templomokat azért rohamosztagosokkal vették körül.

A miséről kitóduló tömegből „egy feketébe öltözött anyóka lép oda hozzájuk, és tiszta fehér kendőcskén megáldott ostyalapot nyújt nekik. Az egyenruhásak zavartan törölgetik a szemüket, aztán lekapva a sapkájukat, elfogadják, törnek belőle, és megölelik az anyót. A kis öregasszony búcsúzóul keresztet rajzol mindegyikük homlokára.”

Máskor egészen egyedi epizódszereplőket sorakoztat fel. Rejtői a jelenet, amikor egy nem éppen jó hírű negyed szenes kocsmájában a két jó barát, a postás és hentes asztalához telepszik, hogy bővítse ismereteit a helyi zsargonban. Fülig Jimmyre emlékeztet az a stoppos fiú, aki az esti órákban szamizdat lapokat szállít hátizsákjában. És ugyanilyen jó karakter a tiltott irodalom után érdeklődő, jóindulatú vámos, és az ellenszenves, pökhendi, magyar konzul.

Ma már ismert Katyn igaz története, aminek részletei éppen a kötetben megjelenített időszakban váltak, ha nehezen is, hozzáférhetővé. Szalai Attila naplójában összefoglalja a bizonyítékokat, emléket állítva a magyar áldozatoknak, köztük Korompai Emánuel Elemérnek.

A szerző keményen ír a Kádár-rendszer lengyelekkel szemben tanúsított, aljas propagandájáról: „a lengyel üzletel, nem dolgozik, sztrájkol, mi tartjuk el” – harsogta a hatalmat kiszolgáló média és az ízléstelen lakájkabaré. De a két nép bajtársi barátsága természetesen ezt is túlélte.

Jó szívvel ajánlom e könyvet mindazoknak, akik a megélt valóság alapján szeretnének elmélyedni az elmúlt negyven esztendő korrajzában, és egy kicsit visszatekinteni saját fiatalságuk idejére!

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be szerda este a Lengyel Intézetben Szalai Attila újságíró, író, politológus, polonista Lengyel földön – emlékek, naplók 1976-1990 című naplóját. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény díszvendége köszöntő beszédében elsősorban azoknak ajánlotta a művet, akik szeretnének elmélyedni az elmúlt 40 év korrajzában, és visszatekinteni saját fiatalságuk idejére.

Malgorzata Radwan-Wass, a budapesti lengyel nagykövetség első beosztottja Szalai Attilát a nagybetűs Szolidaritás (mint független szakszervezet) és az általános értelemben vett, kisbetűs szolidaritás krónikásának nevezte. Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója értékes kordokumentumként jellemezte a művet, a szerzőt pedig sorsfordító lengyel események tanújának és krónikásának nevezte.

Szalai Attila házasságkötés révén 1976-1990 között Varsóban élt, ahol fordítóként és tolmácsként kereste kenyerét, de jó nyelvismeretének köszönhetően a lengyel sajtónak is dolgozott. Amikor ellenzéki tevékenysége miatt erre nem volt lehetősége, gépkocsivezetőként dolgozott, közben a lengyel és magyar földalatti (szamizdat) sajtó orgánumainak is munkatársa volt, álneveken írt. Ez irányú tevékenységéért a rendszerváltozás után a lengyelektől Szolidaritás Emlékéremben részesült. Emellett főként szépirodalmi munkákat, fordításokat, interjúkat, kortárs lengyel szerzőket bemutató írásokat is küldött magyar folyóiratok és a Magyar Rádió számára.

Ez az időszak a kelet-közép-európai kommunista rendszerek lassú agóniájának kora volt. Szalai Attila lengyelországi tartózkodása idején rendszeresen naplót vezetett, az ott töltött 14 év alatt több mint 3 ezer oldalnyi feljegyzése keletkezett. Rögzítette a legfontosabb politikai eseményeket, tükröződésüket a mindennapokban, de személyes reflexióit is. Ebből a hatalmas anyagból készült az a mintegy 800 oldalnyi válogatás, amellyel a Magyar Napló kiadó most a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulója előtt tiszteleg.

A kötet megjelenése több támogatónak, de mindenekelőtt a tavaly létrejött Waclaw Felczak Alapítványnak köszönhető. Szalai Attila ahhoz a lengyelbarát nemzedékhez tartozik, mely a 60-as években autóstopos utazásokon ismerkedett az akkor a magyarországinál szabadabb légkörű, pezsgő kulturális életű, a “szocialista tábortól” sok tekintetben különböző Lengyelországgal. Az ismerkedésből Szalai Attila számára is életre szóló “szerelem”, sőt valóságos kettős identitás született.

Noha a rendszerváltáskor visszatért Magyarországra, továbbra sem szakadt el választott, második hazájától. Diplomataként, majd a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként még egyszer ennyi időt töltött ott, majd 2013-as nyugdíjazása után a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (RETÖRKI) munkatársaként ismeretei tudományos feldolgozásával foglalatoskodott. Emellett a Glos Polonii, az Országos Lengyel Önkormányzat negyedéves magazinja társszerkesztőjeként is tevékenykedik.

(Forrás: MTI)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Hungaricumok Klubja

Parlament, 2019. január 23.

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Vendégeink!

Örömmel fogadtam el a felkérést, hogy rövid köszöntőt mondjak a mostani rendezvényhez. Azért is, mert mint a nemzetpolitikáért felelős tagja a kormánynak úgy vélem, hogy a nemzetpolitika és a hungarikumok témaköre egybecseng, hiszen mindkettő a nemzetet helyezi a középpontba. Az egyik az érdekeit, a másik az értékeit védi.

A hungarikum törvény, mely 2012. július 1-jén lépett hatályba, így határozza meg a hungarikum fogalmát: „gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.”

És a törvény szellemében létrejött egy professzionális szervezeti egység, a Hungarikum Bizottság, majd a nemzeti értékpiramis, amely hierarchikusan, alulról építkezve települési, megyei, ágazati és külhoni nemzetrész értéktárból áll. Felette a Magyar Értéktár, a kiemelkedő nemzeti értékek őrzője és efelett maga a hungarikum, a Hungarikumok Gyűjteménye. Lehet-e ennél világosabb, demokratikusabb, a szubszidiaritás minden követelményének megfelelő rendszer?

Az első Orbán-kormány 2000-ben alakította meg a Miniszterelnökségen belül az Országimázs Központot. Csaknem húsz év távlatából elmondhatjuk, hogy az Országimázs Központ és a hungarikum-törvény rokonok, hasonló cél, hasonló érzés és hasonló szándék vezérelte megalkotásukat. Más kérdés, de roppant jellemző, hogy a 2002-ben az akkor győztes balliberális Medgyessy-kormány egyik első intézkedése az Országimázs Központ megszűntetése volt.

Akkoriban rendeztek egy parlamenti vitanapot is az imázsközpontról, aminek a jegyzőkönyvéből érdemes egy nagyon találó részt idézni:„Képzeljünk el egy átlagos amerikai családot! A gyerek megkérdezi az apját, ki találta fel a gyufát. Az apa utánanéz a lexikonban, s annyit mond: valami magyar. Majd a gyerek nekilát megírni a házi feladatát, és megkérdezi, ki találta fel a golyóstollat. Az apa utánanéz, és válaszol: valami magyar. A gyerek délután leül a számítógép elé játszani, és mellékesen megkérdezi, ugyan vajon ki találta fel a számítógépet. Az apja utánanéz, és rezignáltan felel: egy magyar. Majd autóba ül a család, indulnak bevásárolni, és a gyerek megkérdezi, hogy „Papa, hát az automata sebváltót ki találta fel?” Az apa már félve lapozza fel a lexikont, és azt suttogja: valami magyar. Este pedig, amikor a gyerek a tévé előtt ül, és háborús filmet néz, csak úgy mellékesen megkérdezi, hogy „Mondd, apa, ki találta fel a hidrogénbombát?”. S az apja ekkor a földhöz vágja a lexikont, és ezt kiabálja: valami magyar! A gyerek pedig le sem veszi a tekintetét a képernyőről, és így felel: „Te papa, mondd, mindent a magyarok találtak ki?”

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Vendégeink!

Ha végignézünk a hungarikumok listáján, lélegzetelállítóan gazdag és színes a kép. Ott van teljes joggal a tokaji aszú, a csabai kolbász, a busójárás, a Hortobágy, a Kodály-módszer, a Béres-csepp, Pannonhalma és a tárogató is.

És a fröccs is felkerült a hungarikumok listájára, teljes joggal. Itt még a napot is tudjuk, Fáy András 1842. október 5-én fóti pincéjébe hívta szüretre barátait. Ott volt Vörösmarty és Jedlik Ányos bencés szerzetes, az elektromotor és a dinamó feltalálója. A szüretre magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt, amit németesen spriccernek nevezett el. De ott volt Vörösmarty Mihály is, akinek ez a német szó nem tetszett, ki is találta nyomban, hogy: fröccs. Hangutánzó szó is, a dolog lényegét is tartalmazza, egyszóval tökéletes. Olyannyira, hogy ma is milliók használják. Ilyen az, amikor a fizika és a költészet találkozik.

Ebben a történetben ismerjük a feltalálót és a névadót is. De van olyan, ahol mindkettő ismeretlen, csak a mű közismert: a kovászos uborka esetében bölcs erdélyiek találták ki, hogy az uborka egy kis kenyérrel, tejsavas erjesztéssel önmagától válik savanyúsággá. Meglepő, hogy erre a gasztronómia iránt oly fogékony nagyvilág a mai napig nem jött rá és nem is ismerte fel. A másik a szalonna és a hagyma. Derék magyar szántóvetőink évszázadokon át ették, nem is sejtve, hogy a koleszterint – amiről persze fogalmuk sem volt – épp a vöröshagyma ellensúlyozza. Kedves Barátaim, van, amikor ilyen egyszerű, ami zseniális.

Tisztelt Vendégeink!

Gratulálok Önöknek, és Magyarország kormánya nevében köszönöm Önöknek, hogy őrzik és ápolják, tudják és tudatosítják egy nagy nemzet nagy értékeit, Hazánk és az egész világ javára!

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő években meg kell újulnia – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának rendezvényén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a hangsúlyozta, a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is.

Lezsák Sándor közölte, hogy folytatódnak a megyei és a Kárpát-medencei hungarikumvetélkedők, a versenyeket új korcsoportokkal bővítik.

Május 23-án a megyei értéktárak vezetői Lakiteleken, szeptember 21-én pedig a helyi értékek bizottságának képviselői Budapesten találkoznak – tette hozzá. Utóbbival egy időben háromnapos rendezvényen mutatkoznak be a hungarikumok a főváros közönsége előtt.

Lezsák Sándor üdvözölte, hogy a hungarikumok helyet kaptak az egyetemi képzésben, ugyanakkor sürgette, hogy az általános és középiskolai oktatásban is megjelenjenek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kijelentette, hogy a hungarikumok a magyarságra jellemző, egyedi értékeket képviselnek határokon túl is. Összefüggenek a nemzetpolitikával azért is, hiszen az utóbbi a magyarság érdekeit, előbbi pedig az értékeit testesíti meg – tette hozzá.

Fazekas Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz), a Hungarikum Bizottság korábbi elnöke hangsúlyozta, hogy hungarikumok a helyi közösségek és a nemzet egészének identitását erősítik, megjelenítve a külhoni magyarság és a velünk élő nemzetiségek értékeit is. Az értéktár 2017-re közel teljessé vált, de az ehhez kapcsolódó további feladatok még sok munkát adnak a következő évekre – fogalmazott.

A kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a hagyományok jelentőségét nemzedékről nemzedékre fölismerik, és kutatják a magyarságra jellemző értékeket. A kivételes teljesítményeket védjegyek, kitüntetések és elismerések sokasága ismeri el, a hungarikumok nyilvántartása mégsem hiábavaló, hiszen egyediségükkel csak ezek képesek a magyarságot megjeleníteni a nagyvilág előtt – hangsúlyozta V. Németh Zsolt.

A miniszteri biztos sürgette a hungarikumok ügyének összekapcsolását a kormányzati szakpolitikával, és szorgalmazta a védjegyhasználat kiszélesítését.

A rendezvényen átadták a nemzeti értékeket népszerűsítő mobilalkalmazások fejlesztéséért járó elismeréseket, valamint a Hungarikum médiadíjakat. Utóbbiakat idén Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió szerkesztője, Sallai Éva, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője és a Városi TV Mohács szerkesztősége kapta.

 (Forrás: MTI)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Mario Zenari bíborossal, a Szentszék Szíriába akkreditált nunciusával tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Budapesten, a Miniszterelnökség Karmelita épületében hétfőn.

A diplomata – aki 2008-óta teljesít szolgálatot Szíriában – köszönetét fejezte ki Magyarország cselekvő szolidaritásáért, mellyel az üldözött, a háború áldozataivá vált keresztények mellé áll. Kiemelte azt a segítséget, melyet Magyarország Kormánya a – Zenari bíboros kezdeményezte – Nyitott Kórházak projekt támogatásában nyújt a szükséget szenvedőknek.

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapján

Elek, 2019. január 19.

A Magyar Országgyűlés 2013-ban úgy döntött, hogy január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának, elűzetésének emléknapjává nyilvánítja. A megemlékezést ezen a napon mindig más helyszínen tartjuk, kifejezve ezzel, hogy Magyarország Kormánya osztozik a helyi közösségek fájdalmában.

Az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, ami olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak. Ezért engedjenek meg egy rövid visszatekintést.

A németek Magyarországra telepedése szervesen illeszkedik abba a népesedési és gazdasági összeurópai folyamatba, melynek során a sűrűbben lakott nyugat-európai területekről Európa keleti felébe vándorolt a népesség, hogy ott új falvakat és városokat alapítson.

Árpád-házi királyaink rokoni kapcsolatai és a nyugati kereszténység révén sok német lovag telepedett le Magyarországon, akiknek királyi birtokokat adományoztak. A lovagok és a szerzetesek szívesen hoztak magukkal német népességet, akiket birtokaikon telepítettek le.

Az erdélyi szászok 12–13. századi letelepedésének legfőbb sajátossága az volt, hogy a földbirtokot nem egyenként, hanem csoportosan kapták királyi adományként. Otthoni mintára zárt falurendszerben éltek. Az Andreanumnak, azaz II. Endre 1224-ben kiadott királyi kiváltságlevelének köszönhették, hogy közel 650 éven keresztül megtarthatták politikai autonómiájukat, megőrizték etnikai különállásukat, jellegzetességeiket.

A tatárjárás népvesztesége után IV. Béla reformpolitikája következtében újabb német bevándorlási hullám vette kezdetét. Érdekesség, hogy a tatárjárást megelőzően az új típusú parasztgazdaság modelljét a német telepesek hozták magukkal. A német földön elterjedt „Bauerlehen” mintájára a 13. század derekán kezdték felosztani a falvak határait telkekre, melyhez megfelelő nagyságú szántó és a haszonélvezetekből (legeltetésből, erdőhasználatból stb.) részesedés járult. A szabad költözés is ennek az új rendszernek volt a vívmánya.

A második honalapítóként tisztelt királyunk nagymértékben előmozdította a felvidéki ércbányászat fellendülését azzal, hogy e területeken csak németek, szászok telepedhettek le. Megjegyzem, hogy maga a szász elnevezés nem a származási helyre utalt, hanem azon németek gyűjtőneve, akiket az úgynevezett szász jog alapján telepítettek ide, több hullámban, főként Erdélybe és a Szepességbe.

A német betelepítések áttekintésekor nem feledkezhetünk meg Mária Teréziáról, aki a törökdúlás utáni kiüresedett országrészekbe hívta a svábokat, akik nagymértékben hozzájárultak munkájukkal az ország gyarapodásához és fellendüléséhez.

Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és Uraim!

Elek lakossága megszenvedte a történelmet.

Nem volt elég, hogy 1945-ben 945 főt hurcoltak el jóvátételi kényszermunkára, azaz malenkij robotra a Szovjetunióba. Több mint százan haltak meg kinn az embertelen körülmények miatt.

Azok közül, akik hazatértek, sokan megdöbbenve tapasztalták, hogy időközben az itthon maradt családtagjaikat Németországba száműzték. Nem lehet tudni pontosan, hány főt érintett ez a gaztett, nagyságrendileg legalább 5000 embert.

És miért? A II. világháború után hatalomra került politikai erők megosztottak voltak a „svábok kollektív felelősségre vonásának” kérdésében. Azonban a már akkor meghatározó szerepet játszó Kommunista Párt ellentmondást nem tűrően az elűzésüket követelte. Így az Ideiglenes Kormány 1945. december 29-én megjelentetett rendeletével elindította a kényszerű kitelepítés bűntettét. Az elűzetés, amely az ország északkeleti részét leszámítva minden németek által lakott régiót érintett, 1946. január 19. és 1948. június 15. között zajlott három hullámban, és mintegy 200 ezer embert érintett.

A hivatalos elnevezés kitelepítés volt, de ez a szó messze állt az igazságtól. Amit kitelepítésnek hívtak, az valójában a magyarországi svábok megbélyegzését, megalázását, kifosztását és elűzését jelentette. Megfosztották őket a házuktól, és megfosztották őket a hazájuktól. Korábbi életükből annyit vihettek magukkal Németország porig bombázott városaiba, amennyi egy 50 kilogrammos batyuba belefért.

De ne gondoljuk, hogy a kitelepítések története speciálisan magyar gyakorlat volt, hiszen nem is itthon döntöttek róla. A magyarországi németség sorsa már 1943. december 1-jén, a teheráni konferencián eldőlt.

Theodore Roosevelt amerikai elnök már ekkor felvetette Németország és Lengyelország jövőjének kérdését, Winston Churchill brit miniszterelnök pedig közölte, hogy a Szovjetunió nyugati határai miatt nyugatabbra kell tolni a lengyel határt is a németek rovására, így áttelepítésekre is sor kerülhet. Erre harapott rá Sztálin és terjesztette ki igényét a német lakosságú Königsbergre és a Memel-vidékre. És ezután került sor Európa-szerte 9 millió német átkergetésére a határokon.

Ne feledjük, hogy a számok és a politika diktálta imperatívuszok mögött emberek, emberi életek és családi sorsok vannak. Nem feledjük, mert nem feledhetjük!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van még egy másik fájó dolog is, amiről ma már határozottabban beszélhetünk, mert beszélnünk kell. Amit a világ el akar feledni, azt el is feledi. A filmipar több alkotással is bemutatott a világnak – a második világháborútól a vietnami háborúig – sok mindent, de a kitelepítésekről és a gulágról hallgatás van.

Ezt a hiátust enyhítette Szász János 2017-ben készült filmdrámája, az Örök tél, amely a Gulag-táborokba hurcolt több százezer, némaságra ítélt áldozatnak állít emléket. De ez csak egy lépésnek tekinthető az előttünk álló, ránk váró útból.

Az 1941-es népszámlálás szerint Magyarországon körülbelül félmillió német származású állampolgár élt. A világháború, a szovjet megszállás, a „malenkíj robotra” hurcoltak tömegei és végül az erőszakos „kitelepítés”, elűzetés következtében az 1949. évi népszámláláskor csupán 22455-en vallották magukat német anyanyelvűnek, és mindössze 2600-an német nemzetiségűnek.

A 2011. évi népszámlálás során a nemzetiséghez tartozás összes mért tényezőjét figyelembe véve a német nemzetiséghez tartozók száma 185 696 fő volt. Közülük 38 248 személy vallotta anyanyelvének a németet, német nemzetiségűnek pedig 131 951 fő jelölte magát. A 2014. évi helyhatóságiválasztások után 406 települési német nemzetiségi önkormányzat alakult. A területi önkormányzatok száma 13, tizenkét megyei és a fővárosi önkormányzat.

Elek városa négy nemzetiségű település, ahol német, szlovák, román és roma önkormányzat is működik, fontos történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik. A községet a törökdúlást és a 15 éves háború pusztításait követően német telepesekkel népesítette be báró Harruckern János György 1724-ben. Ezután Elek töretlen fejlődésnek indult, az 1854-es források már mezővárosként említik. Ennek a folyamatnak a trianoni békeszerződés vetett véget, Elek elvesztette piacainak jelentős részét, határ menti településsé vált.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelmi viszontagságok ellenére a helyi lakosság őrzi hagyományait és kötődéseit. Nagyon fontos a kapcsolattartás az itthon maradottak és a Németországban élők között. Kétévente rendezi meg a város az elekiek világtalálkozóját, legutóbb 2018. augusztus első hétvégéjén.

Az itt élők hozzáállását dicséri, hogy 2001 augusztusában, tehát jóval az emléknap törvénybe iktatása előtt, az országban egyedülálló szoborkompozíciót avattak, ami emléket állít az elűzötteknek. Az emlékművet a Szegeden élő Kligl Sándor szobrászművész készítette.

Az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban emléktáblát avatott a „jóvátételi munkára” elhurcoltak tiszteletére. Az emléktábla az Eleki Strifler, későbbi nevén Leimen-ház falán található; itt van felsorolva a 945 elhurcolt eleki neve. Az emléktáblát Corvus Kora Róbert lökösházi művész készítette. Az avatáson még öt túlélőt köszönthettek, akik elszenvedték a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcolást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kell még valamiről beszélnünk, és sajnálatos, hogy ezt a 21. század második évtizedének végén még mindig szóba kell hozni. Az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandóak a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni.

Azokat a dekrétumokat, amelyek a németek és a magyarok kollektív bűnösségét deklarálták, amelyek teljességgel összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával. Brüsszelnek ez nem szúr szemet… Az eleki emlékmű és az emléktábla ezt is elénk idézi.

Tisztelt Emlékezők, Eleki Polgárok, Hölgyeim és Uraim!

A nemzeti kormány nevében is szívből köszöntöm Önöket, és elismerésemet fejezem ki, hogy őrzik és ápolják a múltat, hagyományaikat, őseik emlékét. És mint őseik oly sok évszázadon át, építik Eleket, építik Magyarországot.

(semjenzsolt.hu)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

Történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton a Békés megyei Eleken.

A kormány osztozik a helyi közösségek fájdalmában – mondta Semjén Zsolt a “Kiűzetés” emlékműve előtt elmondott beszédében, hangsúlyozva: az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, amely egy olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak.

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy a kitelepítés 1946-tól az ország északkeleti részét leszámítva minden, németek által lakott régiót érintett. Három hullámban zajlott le, 1946. január 19-e és 1948. június 15-e között, és mintegy kétszázezer embert, közöttük csaknem ötezer eleki lakost érintett.

Mint mondta, a kitelepítés szó volt a hivatalos elnevezés. “Valójában a magyarországi németek, svábok megbélyegzését, megalázását, kifosztását és elűzését jelenti” – tette hozzá.

Semjén Zsolt világtörténelmi összefüggésekre utalva kiemelte, hogy a kitelepítések története nem speciális magyar gyakorlat volt. Már 1943-ban, a Teheráni Konferencián eldőlt, hogy Lengyelország új határainak kitűzésével a nagyhatalmak megállapodtak a kitelepítésekben. Ennek következtében összességében 9 millió németnek kellett elhagynia szülőföldjét.

Kitért arra: “az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandók a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni. Azokat a dekrétumokat, amelyek a német és magyar lakosság kollektív bűnösségét deklarálták”. “Teljességgel összeegyeztethetetlen az Európai Unió alapjogi chartájával. Brüsszelnek ez nem szúr szemet” – jelentette ki

Semjén Zsolt ez követően megkoszorúzta az emlékművet.

A megemlékezés előtt az eleki Sarlós Boldogasszony-templomban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mutatott be szentmisét. A püspök azt hangsúlyozta, hogy azért kell emlékezni az eleki németek elűzésére, hogy “még egyszer hasonló aljasság ne fordulhasson elő”.

(Forrás: MTI)

Ossza meg ismerőseivel!

• 
• 

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka művelődési házának színháztermében, több száz résztvevő előtt a kormányfőhelyettes azt mondta, az EU történetében példátlan, hogy egy politikai erő több mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tud parlamenti választásokat nyerni.

“Harmadszorra nyertük meg kétharmaddal a magyar országgyűlési választásokat, ami nagyban köszönhető a külhoni magyaroknak, akik szavazataikkal nemzethűségről tettek tanúságot” – hangsúlyozta.

Semjén Zsolt hozzátette, a pártszövetségben a KDNP világnézeti pártként, a Fidesz pedig “keresztény ihletettségű”, nagy néppártként funkcionál. Kifejtette, minden keresztény pártnak dilemmát okoz, hogy politikájában felvállalja-e az egyházi szempontból fontos, de a választókat kevésbé érdeklő témákat vagy nem ragaszkodik szorosan az egyház tanításához és a több szavazat érdekében engedményeket tesz. Semjén Zsolt szerint utóbbi megoldási lehetőséget választotta például a német CDU, amely mindent megtéve a voksokért feladta az eredeti kereszténydemokrata értékrendet.

“Én egy papírmasé kereszténységben nem vagyok érdekelt, ez engem nem érdekel” – mondta a KDNP elnöke, hozzátéve, az egyház társadalmi tanításai szerinti, “karakteres és hiteles” kereszténydemokráciára van szükség.

A választásokra utalva Semjén Zsolt jelezte, a Fidesz és a KDNP egymással nem konkurensek, hanem “bajtársi szövetségesek”, így elvárható tőlük, hogy megnyerjék a választásokat, elérjék a többséget és ennek eredményeképpen alakítsák Magyarországot. “A feladatot végrehajtottuk, megteremtettük azt a politikai konstrukciót, amely lehetővé teszi a keresztény értékek érvénysülését és képes az állam és az ország vezetésére” – jelentette ki.

A miniszterelnök-helyettes a 2019-es európai parlamenti választásra kitérve hangsúlyozta, jelenleg a migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést Magyarország és Európa számára. Mindenkinek a legelső kötelessége a saját családjának védelme, ezt követi a nemzet iránti felelősség, majd az emberiség felé mutatott elköteleződés. Szerinte Európa a migráció miatt “a lét és nemlét között tántorog”, ha Magyarország elveszítené magyar jellegét, etnikai és civilizációs értelemben is visszafordíthatatlan károkat szenvedne el.

A KDNP évnyitóján részt vett Seszták Miklós kormánybiztos, a párt alelnöke, a megyei pártszervezet képviselői, valamint a történelmi egyházak térségi vezetői.

(Forrás: Origo)