Egyhangú igen a Máért- és Diaszpóra Tanács-zárónyilatkozatokra
2020. november 26.
Ossza meg ismerőseivel!
Létfontosságú, hogy az RMDSZ minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben – hangsúlyozta a december 6-i romániai parlamenti választásra utalva Semjén Zsolt, szavazásra buzdítva mindenkit, aki román okmányokkal (is) rendelkezik.
Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács is a zárónyilatkozatokat a csütörtökön – a koronavírus-járvány miatt online – tartott fórumokon – közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a szintén online közvetített sajtótájékoztatón.
Semjén Zsolt kiemelte: a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak. A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző – jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.
Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.
A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár „szokás szerint”.
Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben – mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak. Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal – útlevéllel, személyi igazolvánnyal – vegyenek részt a választáson.
Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! – biztatott. Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte – jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.
A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely „mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét” – áll a zárónyilatkozatban.
Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak. A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben – idézte a dokumentumot az államtitkár.
A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.
Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez – összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során „bátran és büszkén” vallja meg.
„A magyarság számára vesztes huszadik század után”, a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, „egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz” – olvasható a dokumentumban.
A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.
A magyarság immáron világnemzet – állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.
A zárónyilatkozat szerint a tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.
(Forrás: MTI)
Biztosított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jövője
2020. november 18.
Ossza meg ismerőseivel!
Aláírtuk azt a megállapodást, ami emberöltőkre biztosítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jövőjét!
Legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek
2020. november 10.
Ossza meg ismerőseivel!
Talán soha nem volt akkora szükség példaképekre, mint most, a mi korunkban – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfő kora este a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Semjén Zsolt a győri Püspökvárban boldog Apor Vilmos vértanú püspök halálának 75. és boldoggá avatásának 23. évfordulója alkalmából megújított és kibővített emlékkiállítás átadóján azt mondta, hogy a „celebeknek nevezett erkölcsi roncsok azok, akiket a tömegmédia a társadalom elé állít egyfajta példaképként”.
„Fontos, hogy ezzel a világrontással szemben legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek”. Apor Vilmos püspök ilyen volt – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a vértanú püspök azt a keresztény szeretetet élte és mutatta meg, amely „mindig minden korban érvényes”.
(Fotó: Botár Gergely)
Apor Vilmos vértanúsága világosság volt a náci és bolsevik „sötétség” idején. Az a mécses volt, amely a történelem „talán legsötétebb időszakában is világított” – mondta.
Kitért arra is, hogy nem véletlen, hogy az egyház a vértanúkat és a szenteket mindig is tisztelte és példaként állította őket a társadalom elé.
Apor Vilmos a Harmadik Birodalommal állt szemben, majd a vértanúság pillanatában a Szovjetunióval. Ma már ”mindkettő a történelem szemétdombján” van, viszont Apor Vilmos a mennyben, oltárainkon tiszteljük” Így ma is példát jelent mindannyiunknak – mondta Semjén Zsolt.
Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke azt mondta, hogy Apor Vilmos halála, politikai helyzete hasonló volt a mai helyzethez.
(Fotó: Botár Gergely)
Kifejtette, hogy valamennyien át tudjuk élni, hogy mit jelentett az ő életében püspöki jelmondata, miszerint a kereszt erősíti a gyengét és szelídíti az erőset.
Krisztus keresztje elsősorban ezt üzeni mindenkinek és szeretnénk a vértanú püspök példáján úgy élni, ahogy ő élte meg Krisztus követését, vagyis mindenkinek mindene akart lenni – mondta.
Kiemelte, hogy a megújított kiállítást úgy rendezték be, hogy a szemlélő ne csak fizikailag járja végig a püspök életútját, hanem lelkileg is.
(Fotó: Botár Gergely)
Kiss Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója a tárlatról azt mondta, hogy az első része Apor Vilmos születésétől, családjának és neveltetésének bemutatásával kezdődik majd gyulai lelkipásztori tevékenységével lehet megismerkedni.
Megemlékeznek a második világháború alatti tevékenységével, a zsidóság mentésével, majd a győri bombázásokról.
Ezt követően a kiállítás eszközrendszere is változik, egyebek mellett a püspök utolsó három napját színházi eszközökkel jelenítik meg, de a tárlatot narráció, fény és hanghatások is kísérik a püspök vértanúságának helyszínén.
(Fotó: Botár Gergely)
A püspökvár pincéjében felújított és kibővített kiállítást a Bethlen Gábor Alapkezelő is támogatta.
A tárlat a járványügyi szabályok miatt egyelőre nem látogatható.
(Forrás: MTI)
Európaiak, magyarok: emlékezzetek!
2020. november 05.
Ossza meg ismerőseivel!
Mohácsi csatatér: lefejezett keresztény foglyok tömegsírja.
(semjenzsolt.hu)
Egyszerre vagyunk tagja az egyházunknak és polgárai a hazánknak – ez így normális Szent István országában
2020. november 04.
Ossza meg ismerőseivel!
Most minden arról szól, hogy ez az ország kétszáz év múlva is a magyaroké legyen. A KDNP már megalakulása, azaz 1944 óta ezért küzd. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével közöl nagyinterjút a Demokrata hetilap legfrissebb száma.
(semjenzsolt.hu)
Múlt héten Nizza, tegnap éjjel Bécs. Holnap?!?
2020. november 03.
Ossza meg ismerőseivel!
Múlt héten Nizza, tegnap éjjel Bécs. Holnap?!? – tette fel a mindannyiunkat foglalkoztató kérdést az újabb európai terrorhullám kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke közösségi média-bejegyzésében.
Mint ismeretes, terrortámadás történt hétfő éjjel Bécs belvárosában, az elkövetők több helyszínen is tüzet nyitottak. A lövöldözésben többen életüket vesztették, sokan megsebesültek.
Minek kell még történnie? Keresztények, európai európaiak – ÉBRESZTŐ!
2020. október 29.
Ossza meg ismerőseivel!
Három embert megöltek csütörtök reggel egy késes támadásban a dél-franciaországi Nizza város Notre Dame templomának közelében. Az elkövető a templomban rontott idős emberekre, kettejük torkát átvágta, egyiküket szinte lefejezte.
Francia sajtóértesülések szerint az egyik áldozat egy nő, aki reggel imádkozni indult a székesegyházba, a másik egy férfi, a templom sekrestyése. A harmadik nőt többször megszúrta, neki még sikerült egy közeli kávézóba menekülnie, de később belehalt sérüléseibe. Szemtanúk szerint a merénylő folyamatosan azt ordibálta, hogy „Allahu akbar”, azaz Allah a legnagyobb.
Christian Estrosi nizzai polgármester szerint a terrortámadásnak tűnő merénylet gyanúsítottját letartóztatták. Közben a rendőrök meglőtték, emiatt kórházba került, de életben van. Úgy tűnik, hogy „magányos farkasként”, egyedül támadt, nem voltak társai. A városvezető a történéseket „iszlamo-fasizmusként” jellemezte.
Boross Péter volt belügyminiszter, 1993 és 1994 között Magyarország miniszterelnöke a hétvégén a közmédiának nyilatkozott. A politikus a taxisblokád évfordulóján hangsúlyozta, a tüntetéseket kiváltó benzináremelés háttere egészen az 1970-es évekig nyúlt vissza. Akkoriban a regnáló hatalom azt hangoztatta, hogy ameddig a nyugati államok a munkásosztályra terhelik az áremelkedéseket, addig ugyanezt a terhet Magyarországon a gazdaság viseli. Boross Péter leszögezte: valójában ez hiteleket és hazánk eladósítását jelentette.
A Vasárnapi Újság által készített interjú meghallgatható itt.
Önök néhány politikai lózungon kívül semmire se képesek
2020. október 26.
Ossza meg ismerőseivel!
Schmuck Erzsébet elnök asszony részére – Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága
Kedves Képviselő Asszony!
Az Ön levele az újabb bizonyíték arra, aminek egyébként évek óta tanúi lehetünk, hogy Önök néhány politikai lózungon kívül semmire se képesek.
Szembetűnően így van ez szakmai és gazdasági kérdéseknél.
A kereszténység vonatkozásában pedig az Önök esetében kegyetlenség lenne beszélni.
Engedjen meg egy jó tanácsot: a régi bölcsesség szavaival: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Üdvözlettel:
Semjén Zsolt
(semjenzsolt.hu)
Ha kitartunk, a normalitás győzni fog
2020. október 26.
Ossza meg ismerőseivel!
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSrácok.hu hírigazgatójával beszélgetett.
Jakabbal, Hadházyval és Tordaival szemben a türelem a kulcselem, mert ők mindig provokálnak, mint ahogy az ellenzék is, a provokációval pedig az a céljuk, hogy legyen egy olyan kép, amikor velük szemben erőszakot lehet dokumentálni – tette hozzá Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Gyurcsány Ferencről azt mondta, a DK pártelnöke őrült, de tehetséges ember, ugyanakkor veszélyes. “Veszélyes, mert Gyurcsány amorális, nála a jó és a rossz nem létezik, csak az, mi a hasznos és mi nem” – fejtette ki a véleményét Semjén Zsolt, aki a magyar ellenzéki politizálás hátterére is rávilágított.
“2010-ben Magyarországon létrejött a centrális erőtér, amelyben a kormányoldal volt a legerősebb és a centrum, de tőle jobbra és balra is léteztek formációk. A Soros-féle világ felismerte, hogy így soha nem nyernek választást Magyarországon, ezért duálissá kellett alakítaniuk a centrális erőteret, a szélsőjobbot át kellett hozniuk balra. Duális hatalmi erőteret kellett csinálni, ezért kellett a Jobbiknak mindent feladnia és átkuncsorognia magát a baloldalra. A duális erőtér mellett a régi MSZP-SZDSZ konstrukciót is újra létre kellett hozniuk, amelyben az új MSZP a DK, az új SZDSZ pedig a Momentum, az MSZP-t és a Jobbikot pedig meg kell szüntetni. Ez a felállás létrejött, amelyért 2022-ben óriási támogatást fognak kapni Brüsszelből és pénzügyi, ideológiai érdekcsoportoktól. Jakab Péter Jobbik-elnök egy bábú, aki nem a saját politikáját viszi, hanem megrendelést hajt végre” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Bayer Zsolt a Jobbikkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy nekik bevégeztetett. “A Jobbik bőven 20 százalék fölötti párt volt korábban, amelynek ételmében saját jogon mindig is diktálhattak volna az ellenzéki oldalon is. Ehhez képest Jakab most majd könyöröghet Fletónak, hogy kapjon listás helyet 2022-ben” – mondta Bayer Zsolt.
ZSIGERILEG UTÁLJÁK A MAGYAR SZUVERENITÁST
Semjén, Bayer és Szarvas a fórumon Dobrev Kláráról is szót ejtettek. Semjén szerint Dobrev Klára érzéketlen a magyar nemzet iránt, neki és férjének a nemzeti szuverenitás semmit nem jelent. “Dobrevék mindig valamilyen unióban akarták feloldalni a magyarságot: Szovjetunó, vagy most az Európai Unió. Mindegy milyen unió, csak ne magyar. Zsigeri érzet azért, hogy ne legyen magyar nemzet, zsigerileg utálják a magyar szuverenitást. A Momentum esetében is hasonló a helyzet. Ne felejtsük el, Cseh Katalin azt bírta mondani, hogy a felvidéki magyarok legyenek jó szlovákok. Ilyet még Benes sem mert volna kijelenteni, ez nemzettagadás” – húzta alá Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes egyértelműsítette, a mostani magyar balliberális tábor a bokááig nem ér a régi MSZP-nek és SZDSZ-nek, Horn Gyulának, vagy egy Kiss Jánosnak. “Horn Gyulában volt államigazgatási felelősség, társadalom iránti felelősség. Horn Gyulán óriási volt a nyomás, hogy adja el az OTP-t Soros Györgynek, és Horn Gyula azt mondta, hogy nem. Horn javára kell írni, hogy a magyar bankrendszert nem adta oda a Soros-világnak, mert akkor a mesterterv az volt, hogy Sorosék felvásárolják a magyar államadósságot, és akkor az ükunokáink is nekik tartoztak volna” – hangsúlyozta Semjén.
A V4-EN MÚLIK EURÓPA JÖVŐJE
Semjén Zsolt, Bayer Zsolt és Szarvas Szilveszter azt is megbeszélték, hogy a nemzeti oldal már nem csak Magyarországért és a nemzetért harcol a nemzetietlen oldallal szemben, mert ha Magyarországon le tudjuk győzni a nemzetietlen erőket, akkor a V4 motorja képes arra, hogy alternatívát adjon Európának, hogy a normalitás felé forduljon vissza. Éppen ezért a V4-en múlik Európa jövője, mert ha ki tudunk tartani, akkor előbb-utóbb a nyugati világ is fordulni fog. “Ha kitartunk, a normalitás győzni fog” – hangzott el a Budavári fórumon. Bayer Zsolt szerint 30 évvel a rendszerváltás után az egész világ komplett meghülyült, a legsötétebb kommunisták élik reneszánszukat.
RÖGZÍTENI KELL A GENDER TILALMÁT
A Budavári fórumon a genderőrület is szóba került. Semjén Zsolt leszögezte, az, hogy ki férfi és ki nő, az a születés pillanatában eldől, a nemet a kromoszóma eldönti. “A gender tilalmát szigorúan a gyermekek védelmében akár az Alkotmányban is rögzíteni kell. Kövér László mondta a legjobb és legtökéletesebb mondatot, miszerint én is férfi voltam egy női testbe zárva, de aztán megszült az anyám” – ismertette Semjén. Szerinte a genderőrület a békafőzés tipikus esete, minket békafőzéssel főznek, érzékenyítenek.
Bayer Zsolt kiemelte, három fő identitása van az embernek: vallási, nemzeti és nemi.
“A nyugati embertől ma elveszik ezeket az identitásokat. A nyugati embertől ma elveszik ezeket az identitásokat. Meg kell nézni a Gucci őszi/téli kollekciójának bemutatóját. Leírhatatlan kinézetű ratyik szambáznak végig a kifutón leírhatatlan női cumókban. Ha ez a szabadság, akkor köszi szépen, én ebből nem kérek. A normalitás ma azért küzd, hogy meg tudjuk védeni az alapvető identitásainkat. Az érzékenyítők az óvodába és az iskolákba viszik a gendert, amely mindjárt azzal is meg van fejelve, hogy rögtön szeretni kell a b..ikat. A homoszexualitás nem egy természetes állapot. Mindenki szeressen akit akar, de ne követelje meg a többségi társadalomtól, hogy még meg is tapsolja őket” – fejtette ki a véleményét Bayer Zsolt.
+++
A Pesti Srácok Bayer beszélgetése után sokan kérték az ígért Beatrices képet. Íme: Szabó Sípos Barnabás, Semjén Zsolt (babos kendővel), Bayer Zsolt, Litkey Erikával. Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 1980.
Még egy utolsó kép a Bayer beszélgetéshez:
Kelet-európai szelíd motorosok: Semjén Zsolt 16 évesen és Menus Gabi (aki ma is a felesége).