A KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja + VIDEÓ

2026. július 24.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Kereszténydemokrata Néppárt akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

    Nyilvánvaló, hogy a Fidesszel való szövetség eredményes volt – hangsúlyozta, hozzátéve: sem az európai, sem a magyar történelemben nincs példa arra, hogy közel két évtizeden keresztül az abszolút többség közelében vagy afölött legyen egy pártszövetség. Négyszer nyert a Fidesz-KDNP kétharmaddal, ennél sikeresebb dolgot nehéz felmutatni az európai politikában – rögzítette.

    Ért minket egy kétharmados vereség, amit értékelni kell, új helyzet van – fogalmazott, aláhúzva: nemcsak a politikai vereség miatt van új helyzet, hanem azért is, mert a kétharmados Tisza-kormány nem tudni, milyen választójogi törvényt fog csinálni.

    Előállhat olyan helyzet, hogy ha arányos választási rendszer van, akkor taktikusabb és szerencsésebb, ha a különböző jobbközép pártok készen állnak arra, hogy szükség esetén saját maguk is el tudjanak indulni a választáson.

    Ő amellett van, hogy abban a konstrukcióban kell indulni, ami az adott pillanatban a keresztény-nemzeti tábor számára a leghasznosabb. A KDNP a kereszténydemokrácia alapján saját világnézetet és értékrendet képvisel, következésképpen ez az anyag arról szól, hogy mik voltak a tévedések és mik voltak a hibák – mondta. Megjegyezte: ilyen őszinte szembenézést más dokumentumban nem látott.

    Kitért a választási vereség objektív okaira is, egyik példaként említve, hogy egy százalék alatti gazdasági növekedéssel nem lehet választást nyerni.

    Az is igaz – folytatta –, hogy világpolitikai okokból jobb szélre csúsztak, ahol nincs több szavazó és ezáltal a jobbközép kiüresedett. Hozzátette: miután a baloldali pártok kiestek – az MSZP el sem tudott indulni, a DK nevű „szekta” egy százalék alatti eredménnyel esett ki –, emiatt a balközép is üresen maradt és a Tisza be tudott menni jobb- és balközépre.

    A KDNP-nek a kereszténydemokrácia, a keresztényszociális gondolat alapján egyre több saját programot kell meghirdetnie, saját arcélt kell felmutatnia és erre minden lehetőségük meg is van.

    Arra a kérdésre, hogy mi az a saját arcél, ami megkülönbözteti a KDNP-t a Fidesztől, azt mondta: részint a hangsúlyosabb keresztény elkötelezettség és a szociális elkötelezettség. A Fidesz nagy széles gyűjtőpárt, míg világnézeti pártként speciálisan a KDNP-re tartozik például a magzatkorúak védelme, a szívhang-rendelet melletti kiállás. Keresztényszociális alapon számos terület van, ahol óriási lehetőség van a KDNP önállóságának a megmutatására.