Az ukrajnai igazságos békének lényegi része a nemzeti kisebbségek – így a kárpátaljai magyarság – jogainak visszaadása – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke május 28-án Szigetváron a Voks 2025. Szavazás Ukrajna EU-s tagságáról c. fórumon.
Semjén Zsolt beszéde az alábbiakban olvasható:
Ezerszer hallottuk, hogy Ukrajnában igazságos béke kell. Egyetértünk. II. János Pál pápa sokszor mondta, hogy a béke nem pusztán a háború hiánya, hanem az igazságosság gyümölcse. De az igazságosság lényegi, megkerülhetetlen része a nemzeti kisebbségek – így a kárpátaljai magyarság – jogainak visszaadása.
Magának a háborúnak az egyik oka az, hogy az ukrán soviniszta hatalom totálisan jogfosztotta a kisebbségeket nyelvi, oktatási szempontból, sőt az orosz – tízmilliónyi – kisebbséggel szemben brutális fizikai atrocitásig elmenve. Itt gondolhatunk a Moszkvához hű pravoszláv egyház üldöztetésére is…
Hogy is kezdődött? Az ultranacionalista ukrán jogfosztás ellen tört ki az orosz felkelés a Krímben (és Donyecktől Odesszáig), majd volt egy népszavazás, amelyik elsöprő többséggel kimondta a Krím függetlenségét, majd a csatlakozását az Orosz Föderációhoz. (Azt mondták, hogy ez nem volt szabályos választás. Kétségtelen, de kérdezem: volt már teljesen szabályos választás Ukrajnában?!? Például Zelenszkij esetében választás sincs, nem hogy legitim választás…) És ki teremtett precedenst erre? Az amerikaiak! Ha a koszovói albánoknak – amerikai nyomásra – lehetett önrendelkezési joguk (self-determination) a jugoszláv, szerb alkotmány ellenében, akkor a krími oroszoknak ugyan miért nem? Erre az amerikai válasz az, hogy Koszovó nem tekinthető precedensnek. És aztán miért nem?
És ha már a Krímnél tartunk, az is megér egy gondolatsort, hogy került a Krím Ukrajnához? Hogy lett egyáltalán maga Ukrajna? A mai Ukrajna jogelődje az első világháború végi káoszban és vákuumban alakult, 1920 és 1922 között Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság néven Lenin szervezte meg, a Szovjetunión belül. Majd a II. világháború után a mai Ukrajna nyugati része úgy került Ukrajnához, hogy Sztálin elvette a lengyelektől Kelet-Lengyelországot, tőlünk Kárpátalját, a románoktól pedig fél Bukovinát. A Krímet pedig Hruscsov pártfőtitkár – mint volt ukrán pártvezető – ajándékozta az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaságtól az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak. És 1991-ben ez a Szovjetunió belső közigazgatási határa lett Ukrajna nemzetközileg elismert államhatára. (Amiért most háborúba sodornák a világot, és amiért – mindkét oldalon – milliónyi életet áldoznak.)
Sztálin és Hruscsov kapcsán csak megjegyzem, hogy amikor azt mondják nekünk a nyugatiak, hogy emlékezzünk arra, hogy minket is 1945-ben és 1956-ban az „oroszok” szálltak meg, akkor nem árt tudatosítanunk, hogy minket a Szovjetunió szállt meg, aminek ugyanúgy része volt az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, mint az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság. (Ráadásul Magyarországot történetesen a II. Ukrán Front szállta meg.)
És nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a kisebbségeket joggal félemlíti meg a kijevi rezsim Bandera kultusza, amihez a politikai korrektségre oly érzékeny brüsszelieknek egy szavuk sincs. A náci kollaboráns banderiták rémtetteit nem illik emlegetni, azt, hogy milyen szerepük volt a lembergi zsidók kiirtásában, több mint százezernyi lengyel lemészárlását, a borzalmas népirtást Volhíniában, akik közül tízezreket baltával fejeztek le. És ez a vérnáci ma Ukrajna nemzeti hőse…
A kárpátaljai magyarság jogfosztása nem pusztán a nyelvi jogok elvételét, a magyar iskolák ukránosítását és a kettős állampolgárságú magyarok ukrán titkosszolgálatok (SZBU) általi zaklatását, üldöztetését jelenti, hanem azt is, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget – amit a magyar szavazók legitimáltak – próbálják ellehetetleníteni, ál-magyar szervezeteket, – ukrán érdekeket és propagandát kiszolgáló – ügynököket ültetve fiktív kisebbségi bizottságokba; miközben a KMKSZ elnöke, Brenzovics László ellen koncepciós eljárást indítottak, és akinek az életét mentve kellett Magyarországra menekülnie! Innen is mondom: akárhányan is menekülnek el Kárpátaljáról, mi akkor is fenntartjuk, sőt növeljük az összes támogatást az ottani magyaroknak és megvédjük Brenzovics Lászlót és a KMKSZ-t, és soha nem adjuk fel elvett jogaink visszakövetelését!
Ezeket mintegy illusztrációként mondtam el ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak csorbítatlan, garanciális visszaállítása nélkül lehetetlen az igazságos béke!
Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely
