Szoros együttműködésre van szükség Közép-Európában a keresztény civilizáció védelméért

2024. március 01.
Ossza meg ismerőseivel!

    Közép-Európa szoros együttműködését hangsúlyozta a keresztény civilizáció védelme érdekében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke pénteken Budapesten.

    Semjén Zsolt a Szent György Rend által szervezett Közép-Európa Európáért címmel rendezett konferencián úgy fogalmazott: Szent István óta „szellemi értelemben minden gyökérzetünkkel” itt vagyunk és védtük a keresztény Európát a különböző támadásoktól, a mongol és a török birodalmaktól vagy „a keleti pogányság más formációitól”.

    Kiemelte,

    a keresztény civilizáció olyan történelmi adottság, ami az életformánk. Ez a keresztény civilizáció jelenti az emberi személy tiszteletét, a lelkiismereti szabadságot és a nők tiszteletét”

    – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

    „Ezért semmi mást nem szeretnénk, mint ezt a keresztény civilizációt megvédeni” – jelentette ki.

    Semjén Zsolt kiemelte: európaiságunk mellett közép-európaiak is vagyunk, közös a történelmünk, a mentalitásunk. Az itt élő népek „félszavakból is értik egymást” – mutatott rá.

    Kifejtette:

    a Habsburg-birodalom volt az a történelmi keret, amely évszázadokon át formálta gondolkodásunkat és mentalitásunkat. Az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek mentalitása olyan egység, amely egyedülálló érték Európában. Szeretnénk ezt a közép-európai egységet megőrizni és sajátos szolidaritást képviselni az Európai Unió szolidaritásán belül”

    – fogalmazott.

    Ez az örökség sajátos életformát is jelent – húzta alá. Hozzátette: lélekszámban kis nép vagyunk, ezer éve küzdünk a megmaradásért. A magyar történelem, kultúra és történelmi sorsközösség olyan érték, amit meg kell őriznünk, mert ha mi nem őrizzük meg, senki nem fogja helyettünk. Ezért vagyunk kényesek a nemzeti szuverenitásunkra – hangsúlyozta.

    Kitért arra is, hogy Magyarországon a Habsburg-Lotharingiai-ház nem kizárólag a történelem része, hanem része a magyar jelennek és a magyar jövőnek is. Magyarországot, a magyar diplomáciát két személy is szolgálja a Habsburg-Lotharingiai-házból, Habsburg György Párizsban és Habsburg Eduárd a Vatikánban, akik kiváló diplomatái Magyarországnak.

    Fontosnak nevezte a magyar állam Habsburg-Lotharingiai-házzal kötött megállapodását a Habsburg Ottó Intézet budapesti felállításáról. Habsburg Ottó személye kiváló példa arra, hogy a Habsburg-ház nemcsak a történelemben meghatározó, hanem a jelenben és jövőben is szerepe van – mondta. Kiemelte, hogy Habsburg Ottó karizmatikus személyéhez nagy szeretettel viszonyulnak Magyarországon.

    Habsburg György párizsi magyar nagykövet arról beszélt, hogy Európa és Magyarország történelme Franciaországban nem túlságosan ismert. Közép-Európában jobban ismerik Franciaország történelmét, mint fordítva, s ez azért probléma, mert emiatt sok itt születő döntést nem értenek, félreértenek, majd kritizálnak”

    – mutatott rá.

    Kiállt az európai államok együttműködése, a béke, a biztonság és stabilitás mellett. Azt látni, hogy az unió intézményeiben elfelejtették, mi volt az unió alapgondolata és egyre inkább ideológiai kérdésekkel foglalkoznak. Kijelentette:

    Európa keresztény földrész, és Közép-Európában a keresztény értékeket nagyra tartják és képviselik. Továbbra is ezek képviseletén kell munkálkodni”

    – rögzítette.

    Baron Vinzenz von Stimpfl-Abele prokurátor az értékalapú politika fontosságát hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a rend keresztény rend és tudatosan nevezik magukat európai rendnek. Mindkettőre nagyon büszkék – húzta alá. Arra törekednek, hogy Európa büszke és erős legyen, olyan, amely levonja a történelmi tanulságokat és tudatában van a közös történelmi értékeknek. Közép-Európának közös a múltja, a jelene és a jövője is – hangsúlyozta. Rámutatott, a jövőben Közép-Európa olyan motor lehet, amiből egész Európa profitálni képes.

    Olyan Európai Uniót akarunk, amely kötelességének tekinti a keresztény gyökerek védelmét, mert Európa lelke a kereszténység”

    – fogalmazott.

    A Szent György Rendet Habsburg Ottó politikai elvei és elképzelései alapján fia, Habsburg Károly vezeti. A rend tizenhárom európai országban tevékenykedik, köztük Magyarországon is. A rendezvény célja Habsburg Ottó örökségének ápolása, tovább mélyítése volt.

     

    Szöveg: MTI
    Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely