Semjén Zsolt: Több mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra

2023. június 28.
Ossza meg ismerőseivel!

    Több mint mint egymillió ember menekült az orosz-ukrán háború elől Magyarországra – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szerdán Máriapócson, karitatív adomány átadásán.

    Magyarország mindenkinek igyekszik segíteni, aki segítséget kér – mondta.

    Hozzátette, az állam önmagában nem tudná elvégezni ezt a munkát, kulcsfontosságú hozzá az egyházak segítsége. Ők osztják szét az adományokat; ők tudják a legjobban, kik a legrászorultabbak és hol van a legnagyobb szükség – közölte.

    Elmondta:

    a kormány hálás a különböző karitatív szervezeteknek.

    Kiemelten megköszönte a Konstantini Szent György Rend és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományát, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat autóival juttatnak el Kárpátaljára.

    Bourbon Károly azt mondta, nagy örömöt jelent számára, hogy Máriapócson lehet, hiszen a helyből „sugárzik a hit”.

    Hozzátette: igyekeznek segíteni a konfliktus áldozatait, céljuk, hogy a leginkább rászorulókhoz jusson el.

    Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta, az adomány harmincmillió forint értékű, egy részét Ukrajnába szállítják a belső menekültek ellátására, másik részét a Magyarországra menekült emberek támogatására fordítják.

    Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke a közmédiának úgy fogalmazott, nagy segítséget jelentenek a segélyszállítmányok, és jó érzés, hogy a magyar állam, a nép, az egyházak, az emberek és a különböző társadalmi szervezetek összefogtak és segítettek a rászorultaknak.

    Forrás: MTI
    Fotók: Botár Gergely / Miniszterelnökség