Ferenc pápa látogatása történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt

2023. május 02.
Ossza meg ismerőseivel!

    Történelmi, sőt bizonyos értelemben üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelte az eseményt kedden Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is köszönetet mondott korrekt hozzáállásukért.

    Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy “ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült”, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és százezernyi résztvevő, aki eljött az eseményekre.

    A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott mindazoknak a szervezőknek, akik rendőrként, mentősként, civil önkéntesként éjjel-nappal dolgoztak a látogatás sikerén.

    Hozzátette, három napig mintha megvalósult volna a treuga Dei, azaz Isten békéje.

    Semjén Zsolt köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.

    Úgy fogalmazott: “minden politika, de a politika nem minden”, hozzátéve: mindezt az egész magyar társadalom érezte, ezért is volt ilyen méltóságteljes ez a három nap.

    A társadalmi összefogás példáiként megemlítette, hogy a P. Mobil együttes hozzájárult szombati Papp László Sportarénában való koncertje, az Újpest FC és az FTC labdarúgócsapatai pedig vasárnapi mérkőzésük egy nappal való halasztásához.

    Semjén Zsolt kiemelte: “a Szentatya tanítása, azok az üzenetek, amelyeket hozzánk intézett, megerősítenek minket, és megszívleljük azokat, amiket mondott”.

    Emlékeztetett: Ferenc pápa látogatása apostoli út, lelkipásztori látogatás volt. Tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat megerősíti lelkileg: nemcsak a katolikusokat, hanem a más felekezetekhez tartozókat vagy olyanokat is, akik nem vallásosak – jegyezte meg.

    Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatás résztvevői megtapasztalhatták a Szentatya örömét, aki jól érezte magát Magyarországon, és ennek számtalan jelét adta.

    “A látogatás túlzás nélkül nevezhető történelminek, sőt bizonyos értelemben napjaink üdvtörténeti eseményének is” – jelentette ki.

    A miniszterelnök-helyettes elmondta: búcsúzáskor azért adott egy szál fehér rózsát a Szentatyának, hogy ő a római Santa Maria Maggiore-bazilikában a Szűzanya Salus Populi Romani ikonja elé helyezze el a virágot a magyar nép nevében.

    Végül Semjén Zsolt köszönetet mondott a magyar sajtónak is a pápalátogatás tudósításában tanúsított korrektségéért.

    Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Ferenc pápa és Hilarion metropolita találkozója magánlátogatáson történt a nunciatúrán, így nem szerepelt az apostoli út hivatalos programjában.

    Semjén Zsolt hozzátette: személyesen helyesnek tartja, hogy a találkozás létrejött, de ebben a magyar kormánynak nem volt, nem is lehetett szerepe.

    Mint emlékeztetett a látogatás programjában nem szerepelt egyetlen testvéregyház képviselőjével való találkozás sem, mivel két éve, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején ez megtörtént.

    Semjén Zsolt kérdésre válaszolva megerősítette a Hilarion metropolitával folytatott szombat délelőtti megbeszélését aktuális kérdésekben.

    Szintén újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy valóban megérintette őt a Szentatyának a nyitott kapukról és a szívek megnyitásáról szóló felszólítása.

    Elmondása szerint a magyar politikai élet viselkedése a pápalátogatás három napja alatt messze meghaladta várakozásait. “Ez lehet egy olyan alap, hogy ellenségeskedés helyett értelmes párbeszédet folytassunk. Én kész vagyok erre” – közölte Semjén Zsolt.

    (Forrás: MTI, borítókép: Vatican Media, fotók: Miniszterelnökség/Botár Gergely)