Pápalátogatás – Ferenc pápa elutazott Budapestről

2023. április 30.
Ossza meg ismerőseivel!

    Ferenc pápa hivatalos búcsúztatás után vasárnap elutazott Budapestről, gépe nem sokkal délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.

    A pápát a repülőgépnél Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint magyar egyházi vezetők, katonai díszegység és mintegy száz, vatikáni és magyar zászlókkal felsorakozó, éneklő és integető önkéntes búcsúztatta a szemerkélő esőben.

    A gépre való felszállás előtt Ferenc pápáról és Novák Katalin államfőről még egy közös fényképet készítettek. Ferenc pápa végül gyalogosan ment végig a vörös szőnyegen, majd lifttel szállt fel a gépre.

     

    A hivatalos reptéri búcsúztatáson a Magyar Katolikus Egyház képviseletében jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

    A kifutópályán guruló repülőgép pilótafülkéjének ablakába – az egyházfő érkezéséhez hasonlóan – a felszállásig vatikáni és magyar zászlót helyeztek ki.

    Apostoli látogatásának első napján, pénteken Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Sándor-palota előtti téren. A ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tett a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ezt követően a Karmelita kolostorban állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartottak rendezvényt. Az eseményen beszédet mondott Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök.

    Az egyházfő délután a budapesti Szent István-bazilikában találkozott a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. Az eseményen Veres András, az MKPK elnöke köszöntötte a pápát, majd tanúságtételek hangzottak el. Az egyházfő beszéde után közös ima következett, majd pápai áldással ért véget a találkozó.

    Szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyermekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László otthonban.

    Novák Katalin köztársasági elnök búcsúzik a Budapestről távozó Ferenc pápától. MTI/Bruzák Noémi

    Ezt követően a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd átment a szintén a téren álló Istenszülő oltalma templomba a görögkatolikus közösséghez. Délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalok várták, este szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán fogadta többek között magyarországi jezsuita közösség képviselőit.

    A vasárnap délelőtti, Kossuth Lajos téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán találkozott az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

    Ferenc pápa háromnapos apostoli útjáról, a látogatáshoz kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámolt a közmédia szinte valamennyi csatornája.

    (Forrás: MTI, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely)