Ferenc pápa látogatása politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten, a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette: minden készen áll Ferenc pápa pénteken kezdődő háromnapos apostoli látogatására.
Kovács Zoltán kiemelte: Ferenc pápa alapvetően apostoli látogatásra érkezik, de a rendezvényszervezés, a keretek biztosítása állami feladat.
Jelezte, az állam mindenben, így a helyszínválasztásokban, a programok tartalmában a Magyar Katolikus Egyház, illetve a pápai delegáció szándékai szerint, döntéseihez igazodva járt el.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Ferenc pápa látogatása – noha a programok között van, amelyik érint állami vonatkozású témákat is – alapvetően apostoli, “lelki természetű” látogatás.
Ferenc pápa látogatása politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos – mondta a politikus, majd azt kérte, a látogatás ideje legyen “treuga Dei”, vagyis Isten békéjének időszaka, a politikai harc a látogatás után folytatható.
Jelezte, a vasárnapi pápai szentmise helyszínéül szolgáló Kossuth téren az oltárépítés legfontosabb szempontja az volt, hogy minél többen elférjenek a téren.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt: Ferenc pápa látogatása nemcsak a katolikus hívőknek, hanem az egész magyar nemzetnek megtiszteltetés és örömteli találkozás lesz. Mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják – fűzte hozzá.
Kitért arra: a Papp László Sportarénába is hívtak határon túli fiatalokat, és a vasárnapi – mindenki számára nyitott – szentmisére is sokan érkeznek majd a határon túlról.
Tóth Tamás az MKPK titkára azt mondta: a programokat úgy szervezték meg, hogy azokon az egész ország, valamennyi magyarországi egyházmegye és szerzetesi közösség reprezentálva legyen.
A Kossuth téri szentmisére az MKPK az ilyenkor szokásos módon meghívta a környező országok püspöki konferenciáinak a delegációit is, akik örömmel jönnek el – tette hozzá Tóth Tamás.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának ismertetése szerint Ferenc pápa védelmét magyarországi tartózkodása idején a TEK látja el a nap 24 órájában, a társszervezetekkel, titkosszolgálatokkal együttműködve.
Kuczik János Zoltán országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a rendőri biztosítás kiterjed nemcsak a programok helyszínére, hanem ezeknek a helyszíneknek a megközelítési és távozási útvonalaira is, valamint lesznek rendőrök vasárnap a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon.
Egyes útszakaszokat, tereket időszakosan le fognak zárni, illetve bizonyos útvonalakon megállási és várakozási tilalmat vezetnek be. Ezekről a police.hu oldalon, illetve a kihelyezett táblákról lehet tájékozódni. Azt kérte, aki az érintett területen parkol, időben álljon el, mert a tilosban parkoló gépjárműveket a rendőrség elszállítja. Az elszállított autókról a 06-80-180-780-as zöld számon kérhetnek felvilágosítást tulajdonosaik.
A programokra érkezőket Kuczik János Zoltán arra kérte, használják a közösségi közlekedést, hozzátéve, a BKK külön oldalt működtet majd a pápalátogatás idején hasznos közlekedési információkról.
Elmondta azt is, vasárnap reggel 6 órakor kezdődik a beléptetés a Kossuth térre, ahova szeszesitalt, pirotechnikai eszközöket, üvegtárgyakat, fémtermoszokat, a közbiztonságra veszélyt jelentő, valamint távirányítású eszközöket, kerékpárt, rollert, élő állatot nem lehet majd bevinni.
Újságírói kérdésre válaszolva Kovács Zoltán jelezte, a Kossuth téri misére korlátozás nélkül várnak mindenkit, a többi programra csak a meghívottak léphetnek be.
Semjén Zsolt hozzátette: a vasárnapi szentmise kivetítőkön látható lesz a Kossuth tér körüli utcákon is.
Szintén kérdésre Semjén Zsolt hangsúlyozta, a pápalátogatáson mélységesen ellenzi bármilyen politikai szimbólum használatát.
Megjegyezte, szerinte Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet, hanem azt mondta, menjenek el a pápai misére azok, akik a békemenetre elmentek.
Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ő szeretettel várja azokat is, akik kordont bontanak. A békemenet résztvevőitől kezdve a kordonbontókig mindenki jöjjön el a Kossuth térre, aki tiszteli Ferenc pápát – mondta, azt kérve ugyanakkor, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilvánulás ne történjen a misén.
A magyar kormány és Ferenc pápa illegális bevándorlásról megfogalmazott, eltérő véleményét úgy értékelte, míg a pápa a világegyházat és a menekültek szempontjait képviseli, addig a magyar állami vezetők a magyar nemzetet. Tisztelettel meghallgatják a pápát, és a karitatív szervezetek támogatásával igyekeznek segíteni a menekülteket, ugyanakkor kötelességük megvédeni a magyar népet az illegális migráció következményeitől.
A szexuális visszaélésekről Semjén Zsolt hangsúlyozta, a magyar állam szempontjából teljesen érdektelen, hogy az elkövető milyen foglalkozású, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Megjegyezte, az egyházi szabályok sokkal szigorúbbak mint az államiak.
Szintén kérdésre válaszolva Kovács Zoltán elmondta, nincs tudomásuk a pápalátogatás idejére szervezett demonstrációról.
A költségekről szólva azt mondta, a pápalátogatás költségeit az állam fedezi, a pontos összegről – biztonsági okokból – csak a látogatás után adnak felvilágosítást.
Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.
(Forrás: MTI, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely)