A magyarság bármilyen kihívást képes lehetőségre váltani

2020. november 26.
Ossza meg ismerőseivel!

    A magyarság világnemzet, amely képes arra – érje bármilyen megpróbáltatás –, hogy a kihívásokat lehetőségre változtassa, és ez érvényes a diaszpórára is – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén csütörtökön. Potápi Árpád János hangsúlyozta: arra kérik a román okiratokkal (is) rendelkező magyarokat – éljenek bárhol a világban –, hogy szavazatukkal támogassák az RMDSZ-t a decemberi parlamenti választáson.

    Semjén Zsolt kiemelte: a diaszpórát a történelem viharai hozták létre, háborúk, vesztett háborúk, levert szabadságharcok, diktatúrák. Ennek következményeként, hogy magyarok mindenütt vannak a világban. Ugyanakkor a nemzet életerejét mutatja, hogy nem asszimilálódtak, nem tűntek el, hanem őrzik magyarságukat – mutatott rá.

    A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Bárhova sodort is bennünket a történelem vihara, egy nemzetnek vagyunk a tagjai, és az a büszkeség hat át mindannyiunkat, hogy érdemes ehhez a nemzethez, kultúrához, nyelvhez tartozni.”

    Semjén Zsolt, sajátosnak nevezve a magyar nemzetet, egy háromlábú székhez hasonlította. Ennek egyik lába az anyaországi magyarság, a másik a Kárpát-medence magyarsága, a harmadik pedig a diaszpóráé. Ha bármelyik láb eltörik, vagy kiesik, akkor az egyetemes magyar nemzet lesz örökre szegényebb, csonkább. A magyar megmaradás ezért attól függ, hogy mind a három láb megmarad-e – mondta.

    Kiemelte: a diaszpóra magyarsága a magyar nemzet megkerülhetetlen, szerves része. A történelmi előzményeket felidézve azt mondta: 1990 előtt az akkori szocialista rendszer vagy nem vett tudomást a diaszpóra magyarságáról, vagy ellenségnek tekintette őket. 1990 után ugyan ebben történt változás, de az emigráció magyarsága továbbra is „mostohagyerek” maradt. 2010 után valósulhatott meg lényeges nemzetpolitikai fordulat, ekkor alakították meg a Magyar Diaszpóra Tanácsot is – elevenítette fel.

    Semjén Zsolt nagy feladatként jelölte meg, hogy olyan magyar szervezeteket hozzanak létre az egykori, gyökerükben emigráns magyar szervezetekből, amelyek „minden magyar otthonát” jelentik. Külön kiemelte a hétvégi magyar iskolákat, ahol a következő magyar generáció megtanulhatja a magyar nyelvet. Folytatódik a Mikes Kelemen-program is, amelynek keretében emigráns iratokat, dokumentumokat hoznak haza. 75 ezer tételről született döntés, és az iratok nagy része már meg is érkezett.

    Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is, jelezve: jól halad a program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével bonyolítanak. A hazahozott magyarok könnyen integrálódnak a társadalomba, becsületes munkával kezdik megtalálni a helyüket. A miniszterelnök-helyettes biztosította a diaszpóra magyarságát arról, hogy tagjai éljenek bárhol a világban, ha valami miatt egyszer bajba kerülnek, magyarként llehetetlenül az életük, van egy ország, ahová mindig hazajöhetnek. Ez az ország Magyarország, „ránk mindig számíthatnak” – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

    A tanácskozáson – úgy, mint a Magyar Állandó Értekezleten – levetítették Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetét.

    Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára elmondta: 90 tagszervezetet hívtak meg a diaszpóra tanács ülésére, közülük 83 szervezet képviselteti magát, 27 országból.

    Kiemelte: tíz év alatt radikális váltás valósult meg a nemzetpolitikában, büszkék lehetnek az elért sikerekre. Egységes magyar nemzet jött létre – jelentette ki. Kitért arra, hogy 250 hétvégi magyar iskolát tartanak számon világszerte, nekik évente találkozót tartanak. Beszámolt arról, hogy a diaszpóra ifjúsági szervezeteit is támogatják, valamint évente ezer diaszpórában élő magyar fiatal látogatását szervezik meg a Rákóczi Szövetség közreműködésével, és diaszpóra iskolatáborokat is tartanak. Nem csak a Kárpát-medencében újultak meg templomok, hanem a diaszpórában is templomokat, imaházakat építettek – ismertette.

    A Kőrösi Csoma Sándor-programban részt vevő ösztöndíjasokat a járványhelyzet kialakulásakor nem rendelték haza, ők maguk, illetve az adott szervezetek döntöttek arról, érdemesebb-e a kiküldetési helyükön maradni, vagy otthonról, távmunkában látni el feladataikat. Fele-fele arányban maradtak, illetve jöttek haza – közölte. Örömét fejezte ki, hogy a Miénk a város! programba a diaszpórából is sokan bekapcsolódtak.

    Új lehetőségként említette a sárospataki református kollégium kezdeményezését egy diaszpóraosztály indításáról. Kitért a külügyi tárca diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogramjára, amely több száz, diaszpórából érkező fiatalnak teszi majd lehetővé, hogy magyarországi felsőfokú oktatási intézményben tanuljon.

    A nemzetpolitikai államtitkár a közelgő december 6-i romániai választásokról elmondta: a tét az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meg tudja-e őrizni pozícióját, illetve tud-e azon javítani a törvényhozásban. Számítanak a diaszpóra magyarságára is – mondta, és azt kérte, hogy akinek román okiratai (is) vannak, éljen bárhol, voksoljon és szavazatával támogassa az RMDSZ-t.

    Potápi Árpád János értékelése szerint 2020-ban a járványhelyzet miatt nem gyengültek meg a magyar közösségek, és minden remény megvan rá, hogy megerősödve kerülnek ki a pandémiából. A diaszpóra magyarságának megerősítése legalább annyira fontos, mint a Kárpát-medence magyarságáé – hangsúlyozta, kiemelve: fontos, hogy a gyermekeik, unokáik is magyarok legyenek.

    (Forrás: MTI)