Közös szenvedélyünk Magyarország

2019. szeptember 29.
Ossza meg ismerőseivel!

    Magyarország és az Európai Unió történelme legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetségét Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke, miniszterelnök-helyettes a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

    Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség, a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek képviseletének értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség.

    Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből sem lesz se pláza, sem mecset – mondta, hozzátéve: „a mi szenvedélyünk Magyarország”.

    A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta: a mostani kabinet Európa „legkeresztényibb kormánya”.

    Semjén Zsolt kitért arra: 2006 óta abszolút többségük van, minden parlamenti, önkormányzati, EU-s választást elsöprő fölénnyel nyertek meg. És így lesz két hét múlva is – jelentette ki.

    Az ellenfeleikről szólva azt mondta: ideológiailag szöges ellentétei egymásnak, „posztnácik, neomarxisták, és anarcholiberálisok katyvasza”.

    Nincs új a nap alatt – jegyezte meg, hozzátéve: az emberi minőség tekintetében elég egyetlen kérdést feltenni: a kormánypártokat utálják jobban, vagy egymást?

    Közölte: megtették, amit 2010 után ígértek, a nemzet közjogi egyesítését, 1,1 millió határon túli magyar kapta meg a teljes jogú állampolgárságot, 2014-ben és 2018-ban is az ő szavazataikkal lett meg a kétharmados többség. Köszönet érte – mondta.

    Felidézte a KDNP megalakítását, az „alapítóatyák”, Barankovics István és Varga László alakját, és azt mondta: a KDNP az egyetlen történelmi párt a politikai palettán, hacsak az MSZP nem tartja magát annak. 75 éve alapították a KDNP-t Szálasival szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

    Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk „ellene mondani” a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a „faji szocializmus”, mind az osztályszocializmus „embertelen, istentelen és neopogány” – tette hozzá.

    (Forrás: MTI)