Keresztény civilizációnk a tét

2019. május 16.
Ossza meg ismerőseivel!

    Üllés vendége volt a Fidesz–KDNP országjáró fórumsorozatának vendégeként szerda este Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A KDNP elnöke hangsúlyozta: mi még dönthetünk arról, akarunk-e kevert népességű ország lenni, vagy a keresztény kultúra és civilizáció értékeit szeretnénk-e megőrizni. 

    A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az EP-választási kampány Csongrád megyei állomásán kifejtette: a bevándorlás kérdése olyan ügy, amiben ha rosszul döntünk, olyan folyamatok indulhatnak el, melyet utólag már nem lehet visszafordítani. Ennek következményei pedig gyermekeink, unokáink jövőjét is meghatározza, generációkra eldőlhet az ország sorsa. Ugyanis ha a muszlim bevándorlók betelepülnek Magyarországra, soha többé nem tudunk tőlük megszabadulni, mert jön a családegyesítés 3-4 feleséggel és 8-10 gyerekkel, és pillanatok alatt létrejön a párhuzamos társdalom, majd néhány generáció után kisebbséggé válhatunk a saját hazánkban.

    A kereszténydemokrata politikus elmondta: vannak országok, amelyek már elvesztek, például Franciaország, illetve utalt arra a sokkoló bécsi statisztikára, mely szerint az egykori császárvárosban az első osztályos gyermekek többsége a legutóbbi tanévkezdéskor már muszlim volt.

    A kormányfő helyettese hangsúlyozta: tiszteli az iszlámot mint vallást, kultúrát és civilizációt, de amint a Biblia mondja, „mindenki a saját fügefája alatt…”

    A magyar kormány álláspontja az: nem támogatjuk a bevándorlást, mert Európa és benne Magyarország nem fogadhat be tíz- meg százmilliókat. Nem a problémát kell idehozni, hanem a segítséget kell helybe vinni, oda, ahol a probléma fennáll. Ezért támogatja a magyar kormány – a nyugat-európai kormányokhoz vagy gazdag iszlám államokhoz képest – erején felül a Közel-Keleten és Afrikában iskolák, kórházak létesítését, sőt települések újjáépítését.

    Nálunk még dönthetünk arról, akarunk-e kevert népességű ország lenni, vagy a keresztény kultúra és civilizáció értékeit szeretnénk-e megőrizni. Ez a tétje a május 26-ai európai parlamenti választásnak – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

    (Forrás: kdnp.hu)