Török Ferenc: „Köszönjük Kalocsa!”

2010. október 05.
Ossza meg ismerőseivel!

    – Milyen érzés Kalocsa polgármesterének lenni?

    – Újszerű, fantasztikus, megtisztelő és egyben kicsit nyomasztó is. Újszerű, mert ez egy más területe az életnek, mint amiben eddig tevékenykedtem. Fantasztikus, mert az a sok szeretet és jókívánság, ami az emberektől árad felém, nagyon felemelő érzés. Megtisztelő, mert hatalmas többséggel nyertem el ezt a felelős pozíciót. És nyomasztó is egy kicsit, ugyanis tisztában vagyok annak a felelősségével, hogy a jelenlegi sanyarú helyzetben kell bizonyítani és a kalocsaiak hatalmas várakozással és elvárással figyelik a munkámat, illetve a stábom munkáját.

    – Húsz év után sikerült változtatni Kalocsán. Minek tudja be ezt a hatalmas sikert?

    – Először is szeretném megköszönni ezt a hatalmas támogatást! Köszönöm, köszönjük Kalocsa! Ígérjük, minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy ezt a fantasztikus bizalmat megháláljuk! Hogy minek köszönhetjük a sikert? Szerintem több oka is volt. Egyfelől a város 20 év után váltani akart, másfelől az emberek megértették, amit a kampányunkban kiemelten hangsúlyoztunk: a jelenlegi politikai környezetben nem maradhatott ellenzékben Kalocsa. Végül pedig – és remélem ez volt az igazi indok – a problémákra adott válaszaink és a programunk meggyőzőbb és elfogadhatóbb volt, mint ellenfeleinké. Talán a legfontosabbat majdnem kihagytam: egy nagyon kiváló szakmai stáb dolgozott mögöttem, akik mellé rengeteg támogató, aktivista és szimpatizáns sorakozott fel. Mindenkinek nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani!

    – Melyek azok a feladatok, amelyeket azonnal el kell végezni és mit várhatnak a kalocsaiak a közel jövőben?

    – Sokáig nem tartott az ünneplés, hétfő reggel azonnal belevetettük magunkat a munkába. Már folyik az átadás-átvétel, amit terveink szerint pénteken fogunk lezárni. Itt szeretném leszögezni, hogy az új önkormányzati vezetés felállásánál a folytonosság, a működés zökkenőmentessége, valamint a szakmaiság fog dominálni. Mint ahogy azt a kampányban is ígértük új szemléletű városvezetést tervezünk, ezért lesznek szerkezeti és strukturális átszervezések is, amelyek a hatékonyságot és a célirányosságot fogják szolgálni. Ebben a mukában mindenkire számítunk, aki Kalocsa fejlődéséért, sikereiért kíván dolgozni! Sokszor elmondtam már: én Kalocsa minden lakosának a polgármestere kívánok lenni, az itt élők mindenben számíthatnak rám!

    – Mégis mire számít az elkövetkezendő hetekre, hónapokra? Mit üzen a kalocsaiaknak?

    Hogy mire számítok? Illúzióim nincsenek. Rendkívül nehéz időszak következik, ugyanis ebben a pár hónapban kell letennünk egy sikeres Kalocsához vezető út alapjait. Ez hatalmas munka és folyamatos koncentrációt igényel. Mit üzenek a kalocsaiaknak? Türelmet szeretnék kérni, ugyanis rengeteg mindent kell a helyére tennünk, hogy az igazi változás meginduljon. Ennek ellenére én rendkívül bizakodó vagyok, minden porcikámon érzem, hogy jó irányba indultunk el, és ha kitartóan végig csináljuk a megkezdett munkát az az itt élők előnyére fog válni.

    (Forrás: Kalohírek)