“Maga az élet sérült meg a katasztrófában”

2010. október 09.
Ossza meg ismerőseivel!

    A bajra mi azonnali cselekvéssel válaszoltunk, kizárólag ennek köszönhetjük, hogy nem történt nagyobb tragédia – hangsúlyozta a kormányfő. Az embereket sikerült megmenteni, de a térség elpusztult – mondta Orbán Viktor.

    A miniszterelnök kiemelte: a kormány létrehozott egy káralapot, amelyre külföldről és belföldről várják az adományokat azoktól, akik segíteni akarnak.

    Nagyon sokan csatlakoztak a szerencsétlenül járt emberek megsegítéséhez, többek között George Pataky New York állam volt kormányzója is közreműködik a gyűjtésben. Soross György pedig egymillió dollárt ajánlott fel a bajba jutottak javára.
    Ez a pénz arra lesz jó, hogy minél gyorsabban életet tudjanak lehelni a térségbe, és, hogy segítséget tudjanak nyújtani a helyieknek az újrakezdéshez.
    A veszély még nem hárult el, a károk felmérése még tart – mondta a kormányfő.

    A kitelepítések még tartanak, Kolontár teljes lakosságát evakuálni kellett, és ha szükséges a devecseri polgárokat is más helyen fogják elhelyezni – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, hogy eddig is felmérhetetlen károkat okozott az iszapömlés, de senkit nem hagy magára a kormány, mindenkinek segítséget fognak nyújtani, aki rászorul.

    A felelősségre vonás arányos lesz a bekövetkezett kárral

    Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, ez a kár mindannyiónkat ért. Most megkísérlünk összehozni egy összefogást, ami önmagában is érték. A számonkéréssel kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszterelnök úgy fogalmazott, a felelősségre vonás arányos lesz a bekövetkezett kárral. Szintén kérdésre válaszolva Orbán arról is szólt egy kérdés kapcsán, hogyha baj van, akkor az csőstül jön, mivel ebben a helyzetben Kolontáron a sárral és a porral is baj van. Mint fogalmazott, ha elkezd esni az eső, akkor tovább gyengülhet a gát. Az eső ugyan segítene a por lekötésében, és a helyzet azért bonyolult, mert a tározókat viszont nedvesen kell tartani. Ez nehéz munka, de Magyarország legjobb koponyái dolgoznak a probléma megoldásán.

    Az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett Magyar Kármentő Alap számlaszámai:
    – belföldi utalásnál: 11794022 22222222,
    – külföldi utalásnál: HU 28117940 2222222222 00000000

    Nézze meg a HírTV felvételét!


    (Forrás: fidesz.hu)