A kormány stratégiai szövetségeseknek tekinti a történelmi egyházakat

2010. október 07.
Ossza meg ismerőseivel!

    Szászfalvi László az RMK szervezésében tartott IV. Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferencián elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályi rendszerből szeretnék az összes diszkriminációs elemet kivenni, vagyis úgy alakítják át a jogszabályokat, hogy megfeleljenek az egyenlő finanszírozás követelményének. Az egyházi törvénycsomag október végén, november elején kerülhet a parlament elé – jelentette be.

    Az RMK közlése szerint a szakpolitikus az Elhívással – egységben szolgálni című, hétfőtől szerdáig rendezett konferencián tartott előadásában példaként az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatását említette, miszerint az idén kifizetnek 1,3 milliárd forintot az érintett iskoláknak, a következő két évben pedig egy közös megállapodás és ütemezés alapján visszajuttatják a törvénytelenül elmaradt további összegeket”.

    Az államtitkár hozzátette: 655 millió forint pótlólagos támogatást adnak az egyházi kórházaknak, mert azok több olyan forrásból nem részesültek, amelyekből az állami kórházak kaptak. Az államtitkár elengedhetetlennek nevezte, hogy az államtól közfeladatot átvállaló egyházi intézmények, kórházak, iskolák, szociális intézmények, közgyűjtemények ugyanolyan mértékű állami támogatást kapjanak, mint az önkormányzati intézmények. Szászfalvi László hangsúlyozta, hogy a történelmi egyházakat stratégiai szövetségesnek tekinti a Fidesz-KDNP-kormány, és a stratégiai szövetség szerves részének nevezte az egyházi missziókat is. Az államtitkár szerint az első és legfontosabb lépés a kormányzat és az egyházak közötti bizalom visszaállítása, mert – mint mondta – bizalom nélkül nem működik a párbeszéd, és nem lehet nemzeti egységet teremteni. Úgy vélte, hogy az elmúlt három hónapban a kormányzat számos intézkedést tett a bizalom megalapozására.

    (Forrás: MTI)