Plusz 250 millió forint határon túli programokra

2010. szeptember 17.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Magyar Közlönyben közzétett, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által jegyzett határozat rögzíti, hogy a kormány az államháztartásról szóló törvény alapján biztosított jogkörében azonnali hatállyal elrendeli a negyedmilliárd forint átcsoportosítását a 2010. évi központi költségvetés általános tartaléka terhére. A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

    A nemzetpolitikai államtitkárság azt közölte: a kormány ezzel a lépésével azt kívánta kompenzálni, amit az előző, szocialista kormányok indokolatlanul vontak meg a határon túli szervezetektől.

    Mint kifejtették: fontos, hogy ebben a költségvetési évben ezzel segítsék elő a nemzetpolitikai célok megvalósulását, továbbá így támogassák a működési nehézségekkel küzdő szervezeteket, azok programjait.

    „Bár az összeg jelképes a szervezetek igényeihez képest, a magyar kormány minden lehetőséget megragad, hogy a tőle telhető segítséget megadja” – közölte az államtitkárság.

    (Forrás: MTI)