Petykó Zoltán: Nincs fejlesztési koncepció Kalocsán

2010. szeptember 22.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Bejártam Kalocsát, amelyről elmondható, hogy óriási lehetőségei vannak, de az infrastrukturális hiányosságok és a szétszórt kisebb ipartelepek láttán úgy vélem, nincs fejlesztési koncepciója a városnak. Tisztán körvonalazódik, hogy az eddigi iskola- és városközpont-fejlesztések mellett, intenzívebben kellene az ipartelepítéssel, valamint a befektetők ide hozatalával foglalkozni. A kis- és középvállalkozásokat felkarolva inkubátorházakban és egyéb szervezetekben, továbbképzésekben és anyagi támogatásokban részesítve olyan tőkét kell generálni a városvezetésnek, amely a város fejlesztési elképzeléseivel együtt tud továbblépni, és képes segíteni abban, hogy felzárkózzon Kalocsa.” – mondta el a portálnak Petykó Zoltán, akinek álláspontjával Török Ferenc is egyetértett.

    „Olyan ipari parkot szeretnénk létrehozni, amely a mostaninál több lehetőséget kínál azoknak a helyi vállalkozásoknak, akik rossz körülmények között kénytelenek dolgozni. Szeretnénk, ha ők ki tudnának települni akár egy újonnan épített ipari parkba, ahová fontos, hogy az ország más területéről és külföldről is érkezzenek cégek. Ehhez persze elengedhetetlen egy vállalkozóbarát önkormányzat létrehozása, amely mindenben segíti a főként helyi vállalkozásokat.” – hangsúlyozta a polgármester-jelölt, aki a nap folyamán a város jövőjéről is tárgyalt az elnökkel. „Örülök, hogy Petykó Zoltán elfogadta a meghívásomat, és ellátogatott a város egyik legfontosabb ünnepére. A délelőtt folyamán körbejártuk Kalocsát, és tájékoztattam az elnök urat jövőbeni terveinkről, a programunkban is szereplő fejlesztési lehetőségekről, amelyhez nem kis állami támogatásra lesz szükségünk. Szó esett a panelprogramról, amelyet szeretnénk a zöld energiával összekapcsoltan megvalósítani, valamint beszéltünk az állami tulajdonban lévő honvédségi épületekről, laktanyákról.” – mondta el Török Ferenc, aki hangsúlyozta, hogy nem elegendő ezeket az épületeket, területeket újra megkapnia a városnak, ezeket fejleszteni kell, és jó gazda módjára hasznosítani. A polgármester-jelölt e mellett a város egyik legfontosabb kitörési lehetőségéről, a turisztikáról is tanácskozott az NFÜ elnökével.

    „Kalocsa számára nagy lehetőség rejlik a turizmusban. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a főtér és az Érsekkert rekonstrukciója, amely keretében égetően sürgős a szabadtéri színpad felújítása.” – mondta el Török Ferenc, aki a jövőben az NFÜ kínálta lehetőségekre is szeretne építeni. „Az Új Széchenyi Fejlesztési Tervben megfogalmaztuk azokat a prioritásokat, amelyek mellé a forrásokat is csoportosítani fogjuk. Egy ilyen városnak, mint Kalocsa, mindig vannak és lesznek is lehetőségei a fejlesztésre.” – mondta el az NFÜ elnöke, aki hangsúlyozta, hogy ehhez viszont a vállalkozókkal közösen kell gondolkodni a jövőbeni tervekről, a turisztikától kezdve az itt hagyott egykori szovjet katonai laktanya hasznosításán át, egészen a kis- és középvállalkozások fejlesztéséig, amelyhez több külföldi befektetői tőkére lenne szüksége a városnak.

    (Forrás: Kalohírek)