Nemzetpolitika

2010. szeptember 27.
Ossza meg ismerőseivel!

    Mottó: „A nemzetek jogait emberi jogoknak kell tekintenünk a közösség szintjén”
    II. János Pál pápa

    „A nemzet az emberiség termőformája.”
    Szabó Dezső

    Nemzetpolitikánk filozófiai fundamentuma: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték. Olyan értékgazdagság, amit csak ő adhat az egyetemes emberiségnek. Ebből pedig az következik, hogy minden nemzet – így a magyar nemzet – alapvető küldetése – önmaga és az egyetemes emberiség felé -, hogy saját magát megőrizze, saját értékeit kibontakoztassa és fölmutassa
       
    Ennek a küldetésnek eszköze az állam. Az állam: a nemzet politikai-közjogi önkifejeződése. Tehát a magyar állam értelme és célja nem abban merül ki, hogy kiállítsa a lakcímkártyát és megkátyúzza az utakat. A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar emberek életminősége javuljon és a magyar nemzet fennmaradjon.
        
    Ma – nem először a történelemben – a magyar nemzet léte veszélyeztetett. Az anyaországban a súlyos demográfiai helyzet miatt, a határon túli magyarságnál – ezen túlmenően – az elvándorlás és az asszimiláció miatt. Ehhez jön az anyaországban 2004. december 5-e nemzetárulása, lelki Trianont jelentő nemzetfeladó politikája és országrontása. Határon túl a kényelmes, konfliktusmentes asszimiláció mocsara, némely esetben ötödik hadoszlopa, kiegészülve konkurens érdekek aknamunkájával. Fájó szívvel, de tiszta szemmel látnunk kell, hogy nem mind magyar, ami magyar nyelven van!
        
    A magyar nemzet – történelmi okokból kifolyólag -, egy háromlábú székhez hasonlítható. Egyik lába a magyarországi magyarság, másik lába a határon túli, Kárpát-medencei magyarság, harmadik lába az emigráció magyarsága. Ha bármelyik láb kiesik, vagy eltörik, a szék felborul.
        
    Nyilvánvaló, hogy a magyar megmaradáshoz két dolog kell: az anyaországban: nemzeti politika, nemzeti evidencia, erős állam. A határon túl pedig: az asszimiláció megállítása és megfordítása. Ehhez a szokásos támogatásformák szükségesek, de nem elégségesek. Ehhez nagyon erős impulzus kell! Ez a nagyon erős impulzus: a magyar állampolgárság megadása, a nemzet közjogi újraegyesítése.
        
    Mielőtt továbblépnénk, érdemes megfontolni, hogy Szent István óta a magyar nemzet nem csak kultúr nemzet volt – a magyar nyelv, kultúra és történelmi sorsközösség alapján -, hanem politikai nemzet, amelyet a közjog tartott össze. Gondoljunk a Szentkorona jelentőségére.
        
    Ebben az összefüggésben állítom, hogy a szó teljes értelmében történelmi tett volt, hogy a kettős állampolgárság lehetőségét megteremtettük. Mindezt úgy, hogy Trianon óta először nem állt össze ellenünk a Kisantant!
        
    A magyar állam az egyetemes magyar nemzetért felelős, ezért a nemzet ügyeiben nem dönthet a határon túliak nélkül. Ugyanakkor nem mondhat le arról, hogy a nemzet egészéhez vagy bármelyik nemzetrészhez közvetlenül küldjön üzenetet.
        
    A határon túli magyar nemzetrészek tekintetében – az állampolgárság megadásán kívül – három sarkalatos pont van: az anyaországi intézményes támogatás (Szülőföld Alap, diplomáciai és jogsegély, stb.); az autonómia-elkötelezettség (szórványban a kulturális autonómiák, a tömb magyarságnak területi autonómia) soha-fel-nem-adása; és az etnikai alapú magyar párt/szervezet. Metsző élességgel kell látnunk, hogy a kisebbségi létben a vegyes pártok már csúszás az asszimilációba, az önfeladás előszobája, az asszimiláció kiolajozása. Mégpedig azért, mert ott a nemzeti lét pusztán egy járulékos jegy, nem pedig a lényegadó karakter.
        
    Az emigráció, a nyugati magyarság esetében is fontos a magyar – és ezzel Európai Uniós – állampolgárság megadása. Sok olyan család van, ahol a nagypapa megőrizte a magyar identitást, állampolgárságát, az apák nemzedéke nem foglalkozott vele, de az unokában felébredt a gyökerek keresése, a nemzethez kötődés vágya, és nem is tudta, hogy potenciálisan magyar állampolgár. Őket se engedjük elveszni a magyarságból. Akiket lehet, meg kell tartani a magyar nyelvben. De azokról sem mondhatunk le, akik a 3.-4.-5. generációban már nem beszélik a nyelvünket, de kötődni akarnak a nemzethez.
        
    Érdemes tanulni lengyel barátainktól. Például az amerikai emigráció sokadik nemzedékében már nem beszélnek lengyelül, de kőkemény lengyel tudatuk van, és mozgósíthatók a lengyel ügyért. Ezért ők az emigráns szervezetekben két szekcióban vannak, lengyel és angol nyelvűben, így azokat sem vesztik el, akiktől reálisan nem várható, hogy az USA-ban jól megtanulnak lengyelül. Nekünk is ezt kell tennünk. Egetlen magyarról sem mondunk le!
        
    Martini bíboros kezdte úgy egy beszédét, hogy: I have a dream. Az én álmom az összmagyar regiszter. Így magyar szervezeti és perszonális értelemben is számon tarthatunk és elérhetünk minden magyart a nagyvilágban. Húsz éve ez még nehézkes lett volna postai úton, de ma interneten nem jelenthet problémát aktuális üzeneteket, híreket, kulturális értékeket küldeni és kapni. Nemzeti ügyeink érdekében  hihetetlen  erőt jelentene egy világméretű magyar mozgósítás lehetősége, és sokakban megerősítené a magyar identitást. Igen, megharcolunk minden magyarért!

    Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes,
    a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

    (Forrás: Magyar Nemzet)

    Kapcsolódó írások:

    Kelet lándzsája

    Kilencezer mondat a magyar megmaradás templomáért