Helyre kell állítani a bizalmat az egyházakkal

2010. szeptember 22.
Ossza meg ismerőseivel!

    A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ennek érdekében az elmúlt három hónapban felvették a kapcsolatot a Kárpát-medence magyar egyházi vezetőivel a székhelyükön, illetve törvénymódosítás nyomán lehetővé tették, hogy büntetőpénz fizetése nélkül adhassanak át az önkormányzatok az egyházaknak oktatási intézményeket. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak, amennyiben megegyezés születik az átadásról, nem kell ötévnyi normatív támogatást visszafizetniük az államnak.

    Mint elmondta: arról is döntés született, hogy a Vatikáni-Magyar Vegyes Bizottság három év szünet után október elején megkezdi a munkáját, ennek komoly hatása lesz az egyházi törvény felülvizsgálatára. Szászfalvi László közlése szerint a kormány ugyancsak kötelezettséget vállalt arra, hogy részletekben vissza fogják juttatni az egyházaknak azt az elmúlt években elmaradt, 4 milliárd forintnyi közoktatási kiegészítő támogatást, amelyet törvénytelenül visszatartott a szocialista-liberális kormányzat. Ebből egymilliárd forint visszafizetését már érvényesíti a kormány.
       
    Habis László, Eger polgármestere, egyben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje hangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzat szorosan együttműködik az egyházakkal. A településen hét egyházi oktatási intézmény működik, számos kulturális intézmény mellett, így az egyházak tevékenyen részt vesznek a város társadalmi életében. Ugyanakkor az önkormányzat segítséget nyújt az egyházi ingatlanok felújításához – mondta a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

    (Forrás: MTI)

    Nézze meg az Városi Televízió Eger összeállítását!