Előkészítik az 55-ös főút felújítását

2010. szeptember 16.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az 55. számú főút Magyarország egyik jelentős, gyűrű irányú úthálózati eleme. Szeged és a Dél-Dunántúl között az egyetlen főút, viszonylag kevés településen kel át. A kivitelezés több szakaszban zajlik majd, az előkészítő munkákat egyetlen projekt keretében hajtja végre a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt.. A munkálatok előkészítése a tervek szerint 2012 második negyedévében zárul le, a kivitelezés pedig várhatóan 2013 végére fejeződik be.

    A beruházás során összesen csaknem a teljes hosszon, több mint 90 kilométeren teljesen felújítják és 11,5 tonna tengelynyomású járművek számára is alkalmassá teszik a főút burkolatát Szeged és Baja között. A kerékpárosokra is gondoltak a tervezés során, a jellemzően óránként 90 kilométeres sebességre tervezett főút mellett párhuzamos kerékpárutat alakítanak ki. Külön kivitelezési projekt keretében készülhet majd el az 55 sz. főút Mórahalom 7,1 kilométeres elkerülő szakasza, három új körforgalmú csomóponttal .
    A tervek szerint az egész Szeged-Baja szakaszon összesen tizenhárom meglévő csomópontot építenek át, valamint egyes települések határán forgalomcsillapító szigeteket alakítanak ki.

    A felújítás nyomán jelentősen nő a főút forgalmi teherbírása és a közlekedés biztonsága. Az útszakaszon jelenleg naponta átlagosan 6500-6800 jármű közlekedik, közülük 800-1000 tehergépjármű.

    A beruházások megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése folyik, a kivitelezési helyszínek többsége esetében rendelkezésre állnak a jogerős építési engedélyek. A felújítási munkálatok tervezését – helyszíntől függően – a Bokút TERV Kft., az UVATERV Zrt., a PegazusTERV Kft. – DELTATERV Kft. Konzorcium és a Partner Mérnökiroda Kft. végzi.
    A teljes beruházás előkészítésére 2 136 799 929 forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig európai uniós forrás, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi.

    (Forrás: Kalohírek)