Elkészült a munkahelyteremtés programja (Új: kampányfilm!)

2010. szeptember 24.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Azért adtuk a munkahelyteremtés programja címet annak a kiadványnak, amely az elképzeléseink, jövőbeni terveinket tartalmazza, mert jelen pillanatban Kalocsa városnak erre van szüksége. Tudjuk, hogy a város vezetése nagyon sok olyan dolgot elvégzett ebben a 20 évben, amely a kalocsaiaknak nagyon fontos. A városnak előnyére vált az, hogy épültek utak, szökőkutak, megújultak közintézmények, ezek mind nagyon fontosak. Sajnos azonban egy ennél sokkal fontosabb dolog terén nem történt előrelépés, ez a munkahelyteremtés.” – mondta el a polgármester-jelölt, aki hangsúlyozta, hogy Kalocsának nem improduktív, hanem produktív munkahelyteremtő beruházásokra lenne szüksége. Véleménye szerint a városban minden ember arra vágyik, hogy becsületes munkából szerzett biztos jövedelemre alapozhassák mindennapjaikat.

    A Fidesz által megjelentetett kiadvány tartalmazza azokat az elképzeléseket, amelyet számos helyi és nem helyi szakember, valamint a kalocsai lakosok ötletei, elképzelései alapján állítottak össze azzal a céllal, hogy közösen megtalálják az utat ahhoz, hogy egy jól működő, fiatalos, lendületes, a terveiket megvalósítani tudó emberekkel teli polgári kisváros legyen Kalocsa. A Fidesz programjában a munkahelyteremtés mellett kiemelt helyen szerepel a Kórház helyzetének rendezése, a panelprogram, az oktatás, sport, az idősek és az ifjúság helyzete valamint a turizmus és a zöld beruházások megvalósításának lehetősége.

    A munkahelyteremtés programját itt teljes terjedelmében elolvashatják.

    Nézze meg a Kalohírek oldalán Török Ferenc kampányfilmjét!