Csodálatos park díszíti a miskei főteret

2010. szeptember 26.
Ossza meg ismerőseivel!

    A park a templom mögötti, elhanyagolt területen került kialakításra. Korábban salakos pálya, és vasból készült játékok voltak a területen, amelyet az ott élők körül is ültettek fákkal. Az évek során, egy rendelet kapcsán a fémjátékokat elszállították, és a salakos részek is tönkrementek. Az elmúlt időszakban adódott pályázati lehetőség játszótér és park kialakítására, amelyet sikeresen meg is nyert az önkormányzat, ennek az eredménye a héten átadott két beruházás.

    Az új játszóteret két hete már birtokba vehették a kicsik, a parkot szeptember 22-én, ünnepélyes keretek közt avatták fel. „Én úgy gondolom, hogy ez a közösségi tér arra nagyon jó lesz, hogy itt találkozhatnak az idősek, a fiatalok, kismamák, barátok, rokonok, elhívhatják az ismerőseiket és megláthatják, hogy Miskének milyen szép közösségi parkja van, ami úgy gondolom, hogy mindenkinek az örömére szolgál.” – hangsúlyozta Illés Attila.

    „Az átadott két beruházás a fejlődés első lépése lehet, amelynek a folytatása már megszületett a fejemben. Úgy gondolom, hogy ráfér erre a környékre, a környező településekre, Kalocsára is, hogy a fejlődés végre meginduljon, amely meghatározhatja a jövőnket és a kormányzati segítséggel ez a fejlődés még nagyobb ütemű lehet. – mondta el a portálnak Illés Attila.

    Az ünnepségen Tóth János, Miske díszpolgára szavalta el a direkt ez alkalomra költött versét, majd a nemzetiszín szalagot a polgármester, országgyűlési képviselőnkkel vágta át, ezzel egyidőben a szökőkutat is bekapcsolták. A nagyszámú nézősereg hatalmas tapssal fejezte ki tetszését, majd Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szólt a miskeiekhez. Mint mondta, az új, párját ritkító téren, mind a régi görögök az Agorán, az emberek össze tudnak gyűlni, meg tudják beszélni a világ dolgait. „Egy-egy ilyen tér szép környezetben az emberi kapcsolatok elmélyülését is segíti. Azt mutatja az embereknek, hogy egyről a kettőre jutunk, és ahol összefogás van, ott jól mennek a dolgok.” – mondta el Semjén Zsolt.

    Néze meg a Kalohírek képgalériáját!