Újjáalakultak a regionális fejlesztési tanácsok

2010. augusztus 30.
Ossza meg ismerőseivel!

    Az új kormány 2010. július 30-tól új összetételben működteti a területi alapon elosztható fejlesztési forrásokat is felügyelő testületet. A legutóbbi ülésen megválasztották az új elnököt is, aki a szomszéd kiskőrösi térség országgyűlési képviselője, Font Sándor a vidékfejlesztési miniszter képviselője lett. A tavaszi választásokon azzal hívta fel magára a közvélemény figyelmét, hogy a legmagasabb támogatottsággal választották meg.

    Az elnök személye mellett döntés született a DARFÜ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjának betöltéséről is. A Tanács elfogadta Balogh László lemondását, helyére Dr. Kiss Imrét nevezte ki az Ügynökség élére. 2010. július 30-án megszűnt Török Gusztáv Andor megbízása is, akit volt SZDSZ-es párttársa, Kóka János még gazdasági miniszterként delegált a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsba, ahol alelnökként tevékenykedet.

    Az új miniszteri delegáltakkal kiegészült tanács várhatóan augusztus második felében folytatja munkáját. Font Sándor kalocsai mezőgazdasági vállalkozók kérésére, Török Ferenc a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjének meghívására rövidesen Kalocsára látogat.

    (Forrás: Kalohírek)