Változásra van szüksége Kalocsának

2010. július 09.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Török Feri alkalmas arra, hogy kiküszöbölje az elmúlt 20 év hibáit. Rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amellyel a jelenlegi városvezetés nem. Modern, megfelelő menedzserszemlélettel láthat neki a város irányításának. A civil életben szerzett tapasztalatai pont olyanok, amelyekre a rendszerváltás után 20 évvel Kalocsának szüksége van.” – nyilatkozta a portálnak dr. Bagó Zoltán, a Fidesz kalocsai csoportjának elnöke, aki elmondta, hogy az önkormányzati választások kapcsán rövid, szolid visszafogott kampányra készülnek.

    „Már most vannak arra utaló jelek, hogy politikai ellenfeleink nem fogják könnyen adni a bőrüket, de ettől nem kell félni, sem politikai értelemben, sem emberi mivoltunkban, hiszen a sarokba szorított kutya mindig mar. Ez természetes reakció. Aki politikára adja a fejét, annak ezzel együtt kell élni. Az biztos, hogy a Fidesz abszolút törvényes, jogszabályi keretek között fog kampányolni, mint ahogy az is biztos, hogy nem személyeskedéssel vagy másoknak a lejáratásával fogjuk megnyerni az önkormányzati választást, hanem becsületes és férfias küzdelemben, amire úgy gondolom, minden esélyünk megvan.” – mondta el a várható kampány időszakról a Fidesz helyi elnöke.

    „Abban a 2010 és 2014 közötti időszakban, amelyben hazánk az Európai Unió soros elnöke fél évig, amikor 2/3-os többségben Fidesz-KDNP kormány van és minden valószínűség szerint Fidesz vezette megyei közgyűlés lesz, kiemelten fontos Kalocsának is, hogy a különböző döntési szintekhez hasonlatosan itt is egy Fidesz – KDNP többség vezette helyi önkormányzat legyen. Az EU-s, a hazai és megyei források elérése nyilvánvalóan az azonos politikai nézeteket valló politikusoknak lényegesen könnyebb, mint az ellenérdekelt feleknek.” – mondta el Bagó, aki hozzáfűzte, hogy elsősorban kalocsaiként, másodsorban bács-kiskun megyeiként, harmadsorban magyarként és negyed sorban Európa uniós állampolgárként végzi majd munkáját.

    „Azt a történelmi lehetőséget, hogy egy kalocsai van kint Brüsszelben a döntéshozatal legfelsőbb szintjén, ezt ki kell használni és ez az én felelősségem, mint ahogy az is, hogy ebbe mennyire tudom bevonni a helyi önkormányzati szereplőket, így többek között a leendő kalocsai polgármestert is. A kapcsolatrendszerem, az eddig elvégzett munkám, illetve az előttem álló lehetőségek minden szempontból nagyon jók arra, egy Fidesz-KDNP vezette helyi önkormányzattal a lehető leghatékonyabban tudjak együttműködni.” – hangsúlyozta Bagó Zoltán.

    (Forrás: Kalohírek)