Magyarország kiáll Olaszország mellett

2010. július 02.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt a tavalyi ítéletet abszurdnak nevezte emberi jogi szempontból. Ezzel a diszkriminatív, számos európai egyezménybe ütköző, ráadásul a nemzeti kultúrákat és hagyományokat semmibe vevő ítélettel szemben csatlakoznak Olaszország szempontjaihoz – mutatott rá.

    Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű bíróság tavaly november 3-án elmarasztalta Olaszországot, és megállapította, hogy az iskolában elhelyezett kereszt sérti egyfelől a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak gyermekeiknek, másfelől az iskolások vallásszabadsághoz fűződő jogát. A tiltás jogerőre emelkedése elleni olasz állásponthoz eddig már több ország (így például Bulgária, Görögország és Oroszország) csatlakozott.

    Magyarország kész és nyitott az új szlovák kormánnyal a párbeszédre – mondta Semjén kérdésre válaszolva. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: személy szerint biztos benne, hogy a kettős állampolgárság elfogadása után hozott, a magyar kisebbséget hátrányosan érintő szlovák szabályozást visszavonják majd. Szerinte a szlovák Alkotmánybíróság is megsemmisítené, s európai bíróságok előtt sem állná meg a helyét a jogszabály.

    Hozzátette: abban előrelépés látszik, hogy a nyelvtörvény ügyében legalább nem fognak bírságolni a hírek szerint. Ugyanakkor ennél többet kellene elérni, önmagában a nyelvtörvény elfogadhatatlan – értékeli. Semjén ismét hangsúlyozta: üdvözlik a szlovákiai választások eredményét. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szlovákiában jobbközép kormány alakulhatott, ami leváltotta a korábbi „szocialista-fasisztoid koalíciót” – fogalmazott a magyar miniszterelnök-helyettes.

    Hozzátette: ez megnyitja a lehetőséget az érdemi párbeszédre Szlovákiával. Semjén egyben reményének adott hangot, hogy az új szlovák kormánnyal előrelépést lehet elérni. Ezzel a jobbközép kormánnyal sokkal inkább érdemi párbeszédet lehet majd folytatni, mint bukott elődjével – fogalmazott.

    Levél a MÁÉRT résztvevőihez

    Semjén levélben fordul a Magyar Állandó Értekezlet eddigi résztvevőihez, a miniszterelnök-helyettes arra kíváncsi: szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyeneket. A kereszténydemokrata politikus elmondta: a válaszokat és a beérkezett javaslatokat még a nyár folyamán értékelik és elemzik, és ezt követően tartják meg a MÁÉRT-et, illetve a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. Semjén ismét megerősítette: elhatározott szándékuk, hogy mindkét szervezetet összehívják, mert működésük nem „vagy-vagy, hanem is-is”.

    (Forrás: MTI)