Varsóba vezetett Orbán Viktor és Semjén Zsolt első hivatalos külföldi útja

2010. június 02.
Ossza meg ismerőseivel!

    A visegrádi négyek együttműködése fölötte áll minden bilaterális konfliktusnak. Ez a keret az Európai Unión belül is fontos, nem járt el felette az idő, s erősíteni szeretnénk a régió országainak együttműködését – fogalmazott Orbán Viktor, akinek kormányfőként Varsóba vezetett első külföldi útja. A lengyel fővárosban a miniszterelnök, akit elkísért Varga Mihály és Semjén Zsolt is, bensőséges, jó hangulatú megbeszélést folytatott a vendéglátójával, Donald Tuskkal. A tárgyalásokon a regionális együttműködés, a 2011-es uniós soros elnökség összehangolása és gazdasági kérdések mellett szó volt az energiabiztonság erősítésének fontosságáról is.

    A lengyel kormányfő gratulált Orbán Viktor és a Fidesz választási győzelméhez, aláhúzva, hogy e siker lenyűgözte Európát. Megköszönte azt a gesztust, hogy kollégájának első útja Varsóba vezetett. Ez a vizit, mint fogalmazott aláhúzta a lengyel–magyar barátságot, és megmutatta azt is, milyen fontosnak tartja a két ország a regionális együttműködést.

    Orbán Viktor kiemelte, hogy örömmel és várakozással, s kissé irigykedve érkezett Varsóba, hiszen Lengyelország sikerrel cselekedte meg, amit mi magyarok nem tudtunk. Ezzel a lengyel gazdaság teljesítményére utalt, amelyre egész Európa elismeréssel tekint.

    A 2011-es, egymást váltó uniós elnökség kapcsán elmondta, létrejött egy olyan személyes kapcsolat, amely biztosítja, hogy bizonyos ügyek ne csak fél évig szerepeljenek az unió napirendjén. Orbán együttérzését fejezte ki a lengyelországi árvíz sújtotta családoknak, s felajánlotta, hogy Magyarország árvízkárosult lengyel gyerekeket fogad a balatonőszödi kormányüdülőben.

    Orbán találkozott Bronislaw Komorowskival, a Civil Platform elnökjelöltjével, az ügyvezető államfővel, szerda reggel pedig Jaroslaw Kaczynskivel, a legnagyobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltjével tárgyal. Ezután Varsóból Brüsszelbe utazik, ahol a NATO és az Európai Unió központjában folytat megbeszéléseket.

    (Forrás: MTI, MNO)