Schmitt Pál egységteremtő elnök lesz

2010. június 24.
Ossza meg ismerőseivel!

    Harrach Péter azt mondta, a miniszterelnök-pártelnök a jelölésről szóló levelet eljuttatta Lázár Jánosnak, a Fidesz, valamint Harrach Péternek, a KDNP képviselőcsoportja vezetőjének, és arra kérte őket, hogy a frakciószövetség csütörtök délutáni ülésén ismertessék annak tartalmát a képviselőkkel.
        
    Harrach Péter elmondta, megkapta a levelet, és a végleges álláspontjukat a csütörtöki közös frakcióülésen alakítják ki.
        
    Kifejtette: személy szerint támogatja Schmitt Pál jelölését és reményei szerint ezzel a KDNP-frakció is egyetért majd.
        
    A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a köztársasági elnökkel szemben az a határozott elvárásuk, hogy a nemzet egységét képes legyen megjeleníteni, s az eddigi életútjának legyen olyan – akár politikán kívüli – teljesítménye, ami alkalmassá teszi e feladat ellátására.
        
    Harrach Péter azt mondta, úgy érzi, ezeknek a szempontoknak és az elvárt személyiségjegyeknek Schmitt Pál megfelel. A jelenlegi házelnököt úgy jellemezte, hogy nem konfrontatív, hanem egységet teremtő személyiség, van az életében politikán kívüli teljesítmény. A sport- és a politikai diplomácia területén egyaránt tapasztalattal rendelkezik, és van vezetői gyakorlata – tette hozzá.
       
     Megjegyezte: az utóbbi két köztársasági elnök a tudomány világából jött, mindketten „súlyos egyéniségek” voltak. Schmitt Pál inkább a gyakorlat világából érkezik, ami egyfajta „emberközeli pozíció”. A KDNP-s politikus a jelölt dinamizmusát, egységteremtő képességét és kompromisszumkészségét emelte ki. Ezek alkalmassá teszik arra, hogy képviselje a magyar társadalom egészének érdekeit és megjelenítse a nemzet egységét – értékelte Harrach Péter.

    (Forrás: kdnp.hu)