fáklyás felvonulással emlékeztek a dusnokiak

2010. június 30.
Ossza meg ismerőseivel!

    „Dusnok fogadott ünnepét az idén is a hagyományokhoz méltóan ünnepeltük, amelynek kiemelkedő pontja volt a „Dusnok története és néprajza” című könyv bemutatása, amelyet a szerző, dr. Bárth János néprajzkutató dedikált.” – mondta el Palotai Péter polgármester, aki hozzáfűzte, hogy büszke arra, hogy a község és az itt élők múltját és jelenét könyv örökíti meg az utókor számára.

    „A szerző 12 évig dolgozott a 123 oldalas fényképekkel illusztrált könyvön, amely tudományos alapossággal készült és bizton mondhatom, hogy akár tananyagként is szolgálhat Dusnokról.” – nyilatkozta a polgármester, aki elmondta, hogy az ünnepi megjelenés tiszteletére külön tűzijátékkal készültek. A program leglátványosabb része most is a fáklyás felvonulás volt, amit a Vajas magas vízállása ellenére is megtartottak. A helyiek közül ismét sokan várták a hídon a ladikosokat, akik imbolygó fáklyáikkal szentjánosbogárhoz hasonlatosan világították meg a víztükröt.

    A parton aztán több százan nézték végig a Dušenici Ifjúsági Tánccsoport valamint az Igazgyöngy Népdalkör műsorát, amely közös énekléssel és táncházzal zárult, amelyhez a Bácsaka Tamburazenekar húzta a talpalávalót.

    (Forrás: Kalohírek)