Megemlékezés a Batthyány örökmécsesnél

2010. május 15.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes az ünnepségen kiemelte: a nemzeti gondolat jegyében jöttek össze, a magyar emberek iránti elkötelezettségből. Batthyány Lajos miniszterelnöksége egyrészt a magyar megmaradás, élni akarás és önrendelkezés szimbóluma, illetve annak a jelképe, hogy az ezért való küzdelmet mindhalálig folytatni kell. A hazáért mindhalálig – fogalmazott a Semjén Zsolt.

    Senki nem adhatja az egyetemes emberiségnek Arany Jánost, Ady Endrét, és Bartók Bélát, csak a magyarság, csak mi. Ha mi eltűnünk a történelemből, az egyetemes emberiség lesz örökre pótolhatatlanul szegényebb, egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal, amit magyarságnak nevezünk – mondta a KDNP elnöke. Hozzáfűzte: éppen ezért a magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelessége magyarságának megőrzése és felmutatása.
        
    Semjén Zsolt köszöntőjében beszélt arról is, hogy minden közösségnek szüksége van hagyományokra, szimbólumokra és tradíciókra. A KDNP elnöke ilyen szimbolikus tradíciónak nevezte, hogy a Hold utcai templomból, ahol a képviselők ökumenikus imádságon vettek részt délelőtt, a mártír miniszterelnök emlékművéhez mentek.

    (Forrás: MTI)