A rendszerváltozás óta a legnagyobb KDNP-frakció alakul

2010. május 03.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a tanácskozás sajtó számára is nyilvános részén elmondta, hogy a párt történetében a rendszerváltozás óta a legnagyobb frakció alakulhat meg. A képviselőcsoportban az eddigi 23 helyett várhatóan 36 képviselő foglal majd helyet. A pártelnök álláspontja szerint minőségében is az egyik legkiválóbb frakció kezdheti meg majd munkáját.
        
    Semjén Zsolt közölte: hivatalosan szerdán tartja alakuló ülését a Fidesz és a KDNP frakciója, ekkor kötik meg a frakciószövetséget és  döntenek a képviselőcsoport tisztségviselőiről is.
        
    A KDNP elnöke az előkészítő ülésen frakcióvezetőnek Harrach Pétert javasolta, helyettesének pedig az elöző ciklusban is frakcióvezető-helyettesi porsztót betöltő Rubovszky Györgyöt kérte fel.

    (Forrás: MTI)