Erdő Péter levélben gratulált példátlanul nagy sikerhez

2010. április 29.
Ossza meg ismerőseivel!

    Erdő Péter levele:

    Dr. Semjén Zsolt
    úrnak
    a Kereszténydemokrata Néppárt Elnöke
    Széchenyi rkpt. 19
    Budapest
    1358

    Budapest, 2010. április 25.
    Igen Tisztelt, Kedves Elnök Úr!

    „Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat,
    ahogy Délen a patakokat változtatod. Akik könnyek között vetnek,
    majd ujjongva aratnak”
    (Zsolt 126, 4-5).

    – Ezek a szentírási szavak jutottak eszébe sok hívő embernek a választás eredményének kihirdetésekor. Az elért, példátlanul nagy sikerhez Elnök Úrnak és munkatársainak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magam nevében szívből gratulálok. Meggyőződésem, hogy az eredmény népünk vágyát fejezi ki az igazi közjó keresésére és szolgálatára, a reális és mindenkit tiszteletben tartó önbecsülésre, azoknak az értékeknek a támogatására, amelyek hitünk szerint a legfontosabbak az emberi közösség életében. Ilyenek az élet méltóságának és a családnak a tisztelete, az igazság, az igazságosság, a szeretet és a szabadság.

    Elnök Úrnak és minden munkatársának, segítőjének Istentől sok erőt, világosságot és áldást kívánok nehéz feladataik megoldásához – Egyházunk társadalmi tanításának fényében. Kérem Istent, hogy a népünktől kapott megbízatásuk teljesítésével hiteles tanúságot tudjanak tenni keresztény hitünkről.

    Bízom benne, hogy a Magyarok Nagyasszonya nem vette le kezét hazánkról és népünkről, hanem támogató szeretetével kíséri sorsunkat.

    Őszinte nagyrabecsüléssel és szeretettel

    + Erdő Péter
    bíboros, prímás, érsek
    a MKPK elnöke