– Önt elsősorban egyházpolitikusként ismerik. Természetes is, hogy gazdag diplomáciai életút társul az egyházpolitikához. Melyik élménye maradt meg a legélénkebben?
– Valóban, okkal mondhatjuk, hogy a modern diplomácia az egyházi diplomáciában gyökerezik, gondoljunk a mindenkori nuncius szerepére a diplomáciai karban. Szűkebb szakterületem az egyházpolitika, immár két évtizede veszek részt az egyházi ügyekhez kötődő nemzetközi eseményeken.
Egész pályám legfontosabb eseménye az, hogy szerepem lehetett abban, hogy I. Bartholomaiosz, Konstantinápoly egyetemes patriarchája szentté avatta Szent István királyunkat. Ilyen – hogy egy egyházszakadás után nyugaton kanonizált szentet elismerjenek keleten, vagy egy keletit nyugaton – 1054, a nagy keleti egyházszakadás óta nem történt. Szent István bizánci kanonizációja óta van egy ilyen közös szentje keletnek és nyugatnak. Ezer évvel ezelőtt, a mi keresztény őseink elszakították Krisztus varratlan köntösét, és 2000-ben, a Magyar Millenniumkor tettünk egy öltést, hogy összevarrjuk azt, ami akkor elszakadt.
– Meg is kapta II. János Pál pápától a pápai nagykeresztet, a Patriarchától pedig az ortodoxia legmagasabb kitüntetését, a Pammakrisztosz aranykeresztet.
– Igen, büszke is vagyok rá. De a legfontosabb pillanat az volt, amikor a katolikus és ortodox egyház döntése szerint, I. Bartholomaiosz egyetemes patriarcha és Angelo Sodano bíboros, pápai legátus jelenlétében 2000. augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt felolvastam – és ezzel kihirdettem Isten népének – Szent István királyunk kanonizációját, majd a bullákat és az ikonokat átadtam Esztergom Érsekének.
– Hogyan született az ötlet?
– Végső soron Isten népének hitérzékéből, hittapasztalatából és az erre adott reflexióból, de mindez egy adott, konkrét történelmi szituációban történik. Lehet, hogy profánul hangzik, de a Gellért söröző teraszán fogalmazódott meg, ’98-ban egy későnyári délután Mihail metropolitával. A Lélek ott fúj, ahol akar. Azután két év kemény munka a Budapest-Konstantinápoly-Róma háromszögben.
– Vannak olyan dolgok az életben, amire az ember álmában sem gondolt…
– Például amikor aláírtam, hogy visszaadjuk az Egyháznak a Mátyás-templomot és a Szent István-bazilikát, amikor belegondoltam abba, hogy Uram Isten, Semjén Zsolti a Keleti Károly utcából, visszaadom a Mátyás-templomot, hát elakadt a lélegzetem…
– És a politikában mi volt az eddigi legnagyobb siker?
– Az, hogy újra parlamenti- és rövidesen kormánypárt a Kereszténydemokrata Néppárt. Megjegyzem, egyetlen politológus sem volt, aki reális lehetőségként számolt volna azzal, hogy feltámasztjuk a KDNP-t. Varga László halála előtt politikai testamentumában rám bízta a párt vezetését. A Barankovics-párt nem esett ki a történelemből – a történelmi pártok közül egyedül mi maradtunk meg! -, a most befejeződő Országgyűlés harmadik legnagyobb frakcióját adjuk, és minden közvélemény kutatás adatai szerint még erősebb frakciónk lesz.
– Mit szeretne még elérni? Valamilyen poszt vagy valamilyen lex Semjén?
– Ez utóbbi. Francia mintára személyi jövedelemadó helyett választható családi jövedelemadó megvalósítása – amelyik nem csak azt nézi, hogy mekkora az egyes ember jövedelme, hanem figyelemmel van arra is, hogy ebből hány másik emberről gondoskodik -, mert tudom, hogy ez segítené a magyar megmaradást.
