A jövő szövetsége

2010. március 11.
Ossza meg ismerőseivel!

    A szerződést a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja írta alá.

    A Fidesz elnöke az aláírást követően emlékeztetett arra, nem ez az első alkalom, hogy megállapodást kötnek egymással. A polgári kormány időszaka alatt már formálódott a szövetség, amelyet 2006-ban rögzítettek írásos formában. Megjegyezte, a szerződés elköteleződés, „mi a magunk részéről, akik aláírtuk ezt a szerződést elköteleztük magunkat bizonyos nemzeti ügyek végrehajtása mellett” – mondta. A megállapodásnak öt ilyen pont jelenti az alapját, úgymint a gazdaság talpra állítása munkahelyek teremtése révén, az egészségügy megmentése. Céljuk továbbá, hogy újra rend és közbiztonság legyen, megteremtsék a szociális biztonságot, illetve helyreállítsák a demokratikus normákat.

    A Fidesz elnöke aláhúzta, úgy látják, Magyarország csak akkor tudja legyőzni a mostani bajait, akkor lehet ismét erős, ha olyan közösséggé válik, amelynek vannak nemzeti ügyei. Mint felhívta a figyelmet, a lezárni kívánt korszak ismérve, hogy ilyenekkel az nem rendelkezett. A kormányzást magán-, és üzleti érdekek szolgálatába állították.

    Hozzátette ugyanakkor, csak ez a nyolc szervezet, csak ez a szerződés önmagában nem elég az ország sikeressé tételéhez, mert szükség van minden egyes választópolgárra. Elmondta, amennyiben megkapják a magyar választók támogatását és bizalmát, a szövetség képes és alkalmas lehet arra, hogy olyan célokat tűzzön ki az ország elé, amelyeket jó szívvel támogat Magyarország nagy többsége, és amelyek megvalósítása „alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét is visszaszerezzük, és Magyarország ismét tiszteletreméltó legyen a közép-európai térségben”.

    Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a sajtónyilatkozatok után az MTI-nek elmondta: ez a széles szövetség lehetővé teszi, hogy a különböző hangsúlyokat megőrizzék, mégis megteremtsék a szükséges egységet, és elérjék a magyar választók meghatározó többségét.
     
    Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP szövetség – kiegészülve a többi szervezettel – a magyar politikatörténet és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója, az unió történetében nincs precedens arra, hogy egy politikai konstrukció stabilan az abszolút többség felett legyen, márpedig jelen pillanatban a közvélemény-kutatások szerint az abszolút többség felett állnak.
        
    Hozzátette: a szövetséghez a KDNP a kereszténydemokrata szemléletet adja; a párt „a Szent István-i, keresztény örökség letéteményese”. A szövetség céljai közül speciálisan KDNP-s programpontnak nevezte a demográfiai kérdések előtérbe helyezését és a családi adózás lehetőségének megteremtését.

    Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc év kormányzati országrombolása után arra kell szövetkezni, hogy ha van akarat, legyen erő is eltakarítani a romokat.
        
    „Új korszakot kell nyitni!” – hangsúlyozta a szövetségesek nevében a politikus, aki szerint „véget kell vetni annak, hogy néhány ezer gátlástalan karrierlovag, seftelő, hivatásos bandita és politikai bűnöző terrorizáljon tízmillió magyar állampolgárt”.
        
    Szerinte jövőt ígérő, reális programot, kormányképes erőt csak ez a szövetség kínál.

    A KDNP, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja, valamint a Nemzeti Fórum.vezetői a Gellért Szállóban az aláírások után tartott sajtónyilatkozat alatt – amelyet Orbán Viktor és Lezsák Sándor mondott – tíz nemzeti színű zászló előtt sorakoztak fel.

    Tekintse meg képes összeállításunkat, olvassa el a szerződést.

    (Forrás: kdnp.hu)