Semjén: lehessen ellenőrizni, hogy megérkeztek-e a felajánlások

2010. február 16.
Ossza meg ismerőseivel!

     Az APEH elnöke jelentésében elmondta, hogy 2009-ben 4 millió 638 ezer bevallást dolgoztak fel, ebből 3 millió 647 ezren vallottak nulla forintot meghaladó bevételről, és 1 millió 792 ezren rendelkeztek a felajánlásokról, összesen 18,1 milliárd forint értékben. Közülük 1 millió 730 ezren tettek legalább egy érvényes nyilatkozatot adójuk 1 százalékának felajánlásáról egyházaknak vagy civil szervezeteknek, ami így összesen 17,2 milliárd forintot tesz ki.

        Összesen 29.709 civil szervezetnek érkezett szja-felajánlás 10 milliárd 59 millió forint értékben, 169 egyház kapott 5 milliárd 107 millió forintot a felajánlásokból, és két kiemelt költségvetési irányzat javára is ajánlottak fel 2 milliárd 18 millió forintot – közölte Szikora János.

        Beszélt arról is, hogy az érvénytelen felajánlásokból 42 ezer esetet azért kellett elutasítani, mert az adózónak volt tartozása. Mintegy 13.700 esetben rossz technikai számot adtak meg, 9.300 alkalommal pedig késve nyújtották be rendelkezéseiket a magánszemélyek. Előfordult az is 3 ezer esetben, hogy nem csak egy civil kezdeményezettet jelöltek meg, 1900-szor pedig megszűnt civil szervezetet támogattak az adózók.

        Szikora János hangsúlyozta, az APEH az szja-felajánlások felhasználását ellenőrizte, melynek során megállapította, hogy az alapítványok többsége szabályosan használta fel a rendelkezésükre álló összegeket. Problémaként említette ugyanakkor az adminisztrációs hibákat, valamint a közzétételi kötelezettség elmulasztását.

    Elmondta azt is, hogy 2010-re 15 újonnan alakult egyháznak adtak technikai számot, így a legközelebbi adóbevalláskor már 184 egyház közül lehet választani.

        Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy “1 milliárd forintról van szó, ami nem jutott el az egyházakhoz az érvénytelen felajánlások miatt”. Egyúttal vélelmezte a 10 felajánlónál kevesebbel rendelkező egyházakkal kapcsolatban, hogy nem érik el az egyházalapításhoz szükséges 100 fős tagságot.

        Pettkó András független képviselő hozzászólásában kitért arra, hogy jogszabály-módosításra van szükség, amelynek értelmében bizonyos megkapott felajánlott összeg felett minden szervezetet ellenőrizni kellene, mert “közpénzről van szó”.
       
    Semjén Zsolt KDNP-s országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet: érvénytelen nyilatkozat esetében az APEH, indokolja meg az adózónak, miért nem érvényes a rendelkezése. Annak a kérésének is hangot adott, hogy az egyházi és civil szervezetek részéről is lehessen ellenőrizni, megérkeztek-e a felajánlások.
        
        Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), a bizottság alelnöke megjegyezte: a mostani rendszer az alapítványokat támogatja inkább az egyéb társadalmi szervezetekkel szemben, mert az állam a különböző intézmények mellett működő alapítványok szja-támogatásán keresztül járul hozzá a humán szolgáltató szektor működéséhez.

        Szikora János válaszában elmondta: küldtek leveleket azoknak, akik nem jól töltötték ki adópapírjaikat. Utalt arra, hogy az elektronikus ügyfélkapun keresztül lehet értesítést kapni, hogy megérkezett-e a megjelölt célszervezethez a felajánlás. Elmondta azt is: 2008 decemberétől lehetőség van arra, hogy a civil szervezetek utólag fizessék be köztartozásaikat, és előbb kapják meg a felajánlásokat. Egyúttal arra is rávilágított, hogy úgynevezett külön adózó jövedelemből nem, csak összevont adóalapból lehet az egyházaknak felajánlani az szja-ból.

    semjenzsolt.hu