A zöld zászló a döntéshozók figyelmét hívja fel

2010. február 11.
Ossza meg ismerőseivel!

    Csiba Gábor, az egészségügyi intézmény főépülete előtt a tiltakozó akció kapcsán hangsúlyozta: „mindenféle politikai felhang nélkül” fel kell hívni a figyelmet az ágazat helyzetére, tenni kell valamit, több pénzre van szükség az ellátórendszer működtetéséhez.
        
    Mint mondta: nem vitatják, hogy a rendszer átalakításra szorul, de az átalakítás nem egyenlő a pénzmegvonással, inkább a többletpénz hatékonyabb elköltésére van szükség.
        
    A jelenlegi helyzetről úgy nyilatkozott: a betegek egyre hosszabb várólistával szembesülnek, a betegellátás pedig anyagilag ellehetetlenül.

    2006 óta folyamatos pénzkivonás történik a rendszerből, és minden ellenkező közleménnyel és híreszteléssel szemben 2008-hoz képest 2010-ben pontosan egy havi finanszírozási pénz hiányzik a kasszából, pedig tavaly nagyon komoly áremelkedések és egyéb nehézségek sújtották az ágazatot – jelentette ki a főorvos.

    Csiba Gábor szerint a betegellátók egyre áldatlanabb körülmények között dolgoznak, ráadásul az érintettek olyan nemtelen támadásoknak vannak kitéve – utalt Mesterházy Attila által az orvosokkal szemben megfogalmazott vádjaira –, amelyek politikai, vagy ideológiai részrehajlással vádolják a dolgozókat.
        
    A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy előzetesen 60 pozitív visszajelzést kapott olyan egészségügyi intézményektől, ahol kitűzik a zöld zászlót, ez több mint a fele a magyar kórházaknak. „Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik nem jelentkezek és mégis kihelyezik. Sokan vannak akik nem teszik ki, mert félnek,  de egyetértenek vele, és megvan a joga annak is, aki nem ért vele egyet” – jegyezte meg a főigazgató főorvos.
        
    Valikovics Attila, a megyei kórház osztályvezető főorvosa az MTI-nek azt mondta: nemcsak a betegellátók, hanem a betegek helyzete, a gyógyulás körülményei is nehezebbé váltak az utóbbi időben. Mint mondta, a zöld zászló jelkép, egyfajta összefogást jelent az egészségügyi dolgozók részéről. A betegek nagy része az egészségügy helyzetéről nincs kellő információ birtokában. Ez pedig csakis az ágazatban dolgozók önfeláldozásának köszönhető, hiszen erőn felül teljesítve a nehézségek ellenére is megpróbálják működtetni a rendszert – fűzte hozzá.

    Az előzményekről
       
    A főigazgató-főorvos a tegnapi napon arra kérte az egészségügyi intézményeket: a betegek világnapján, február 11-én tegyenek ki zöld zászlót, munkatársaik pedig viseljenek zöld szalagot, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a betegek, a betegellátók és az ellátás tragikus helyzetére.

    Az akcióra a szaktárca úgy reagált, hogy nem kellene riogatni a betegeket, csütörtökön pedig a szocialista Kökény Mihály sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy Csiba Gábor a felhívás meghirdetésével megsértette a kormány és a kórházi szervezetek tavaly őszi megállapodását, hiszen szerinte a kabinet maradéktalanul végrehajtotta a dokumentumban rögzítetteket.

    (Forrás: kdnp.hu)